szesza-logo

Szórakoztató szárnyalás kicsiknek és nagyoknak – nyáron debütál a Wicked! Interjú Szente Vajk rendezővel

2025. DECEMBER 2.
Szórakoztató szárnyalás kicsiknek és nagyoknak – nyáron debütál a Wicked! Interjú Szente Vajk rendezővel

Jövő nyáron a zöld árnyalataiba öltözik a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada a Wicked hazai bemutatójának otthont adva, Szente Vajk és az Erkel Színház nyerte el a jogot, hogy bemutassa Stephen Schwartz és Winnie Holzman musicalszenzációját. Az augusztus 14-én esedékes bemutató, amely, a tétet növelve egyúttal szabadtéri világpremier is lesz, páratlanul népszerű történetet hoz el az ország legnagyobb színpadára. Az Erkel Színház vezetőjét elsőként ennek felelősségéről, az alapanyagról faggattuk.

Szente Vajk: A Wicked a világ musical történetének egyik legsikeresebb musicalje, most negyedik a legrégebben játszott Broadway-darabok sorában. Amióta bemutatták, minden héten nyolcszor színpadra állnak és eljátsszák Londonban és New Yorkban is – ez sokezer előadást jelent. Már mi, magyarok is ismerhetjük a film - sőt, mostmár a két film - okán, ezt az egyébként nem csak varázslatos történetet, hanem varázslatos zenéjét is. Értelemszerűen minden musicalt a nagyszerű zene tesz igazán jóvá, ez pedig valóban kivételes zene, amelyről az is leszögezhető, hogy kivételesen nehéz. Egy nagyon érdekes barátságról szól sok más mellett e színdarab, és mind a két főszerep kifejezetten nehéz éneklést és nagyon technikás énekhangot követel.


A kiváló hangi kvalitások mellett Elphaba és G(a)linda szerepe is árnyalt alakítást követelő színészi feladat. Anélkül, hogy túl sokat árulnánk el a most még kiválasztás alatt álló szereplőkről: hogyan, milyen hangsúlyokkal jelenik majd meg kettejük alakja, viszonya a készülő előadásban?


Sz. V.: Érdekes identitás-labirintus az, amelyben ők vannak: hogy mind a két főszereplő, Elphaba és Glinda is máshol kezdi a történetét és máshol fejezi be. Glindának meg kell tanulnia azt, hogy a kedvesség önmagában még nem az erkölcs, az erkölcsi nagyság máshol kezdődik, ehhez föl kell nőnie. Ugyanígy Elphaba esetében: az, amit ő igazságnak hisz, arról kiderül, hogy nem humánus dolog, és miután a mélyére látott, ki kell állnia a valódi igazságért. Ez bizonyos értelemben a jószándék története, vagy a jószándék tragédiája, ha úgy vesszük. És leginkább természetesen a kívülállóságé, ami nem csupán egy tulajdonság, de akár energiaforrás is tud lenni. Ha szigorúan nézzük, nemcsak Elphaba kívülálló a saját zöld-sége okán, hanem a szereplők mindegyikében megtalálhatjuk ezt. Ám ő az, aki felismeri, hogy valami nem humánus dolog történik ebben a világrendben, és ezen ő, az igazságérzete okán változtatni szeretne.


A mű csakugyan sok-sok súlyos témát felvet: vajon a születés vagy a környezeti hatások tesznek valamilyenné, morális, sőt, politikai dilemmákat is megvillant, és megkísérel igazságot szolgáltatni egy gonosznak titulált karakternek. Ugyanakkor az emberi kapcsolatok fontossága, a kaland és a varázslat is meghatározó a darabban. Hogyan egyensúlyoz majd a rendezés a komoly gondolatok, a magával rántó fantasy és a humoros elemek között?


Sz. V.: Egy jó musicalben ezeknek mind szerepelniük kell. Valóban fontos elmondani erről a darabról, hogy sok vicces dolog történik, maguk a szereplők is saját humorral rendelkeznek, Glindának egy nagyon extrém személyisége van, de Elphabának is megvan a maga humora, a szellemesség tehát egyfelől igenis sajátja ennek a történetnek; másfelől ott van a mély mondanivaló, amit remekül segít a zene rétegzettsége, közben pedig azért ez egy nagyszabású musical. Mindezeket kell balanszba hozni majd: talán az a legfontosabb, hogy a néző már az elején rá tudjon kapcsolódni, akkor utána tudjuk majd olyan úton vezetni őt, hogy épp a vizualitás legyen fókuszban, utána a szerepek mélysége, a történetvezetés… Tényleg rengeteg réteggel bír a cselekmény és maga a musical is: vannak grandiózus képek, olyan szólószámok, ahol az énekteljesítmény önmagában egy olyan érték, amit ritkán hall az ember, de közben ezeket a lelki mélységeket sosem engedhetjük el, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy ez a musical valójában attól jó, hogy nagyon szép emberi történetet mesél el.


Sokrétűsége és grandiozitása okán is alkalmat ad rendkívüli színpadtechnikai bravúrokra és színes megvalósításra a musical. Milyen látványra számíthatnak a nézők hazánk legnagyobb színpadán?


Sz. V.: A 3 testőr esetében azt mondtam, hogy arra mindenképpen számíthatnak a nézők, hogy lesz vívás. Itt, a Wicked esetében a repülés az, amit minden bizonnyal meg lehet ígérni, mert enélkül ez a történet nincsen meg. Emellett egyszer csak a szereplők elérkeznek Smaragdvárosba, ahol minden a zöld árnyalataiban pompázik - ez is a színdarab vizualitásának egy elég fontos eleme, amelyet meg kell rajzolni, és kiváló alkalom egy nagyszerű díszlet- és jelmeztervezői vagy akár rendezői bravúrra, hogy hogyan jelenítjük meg ezt impozánsan. A Szegedi Szabadtéri ráadásul ilyen szempontból a legjobb színpad - sok más szempontból is, ezt mindig hangsúlyozom -, hiszen megvan hozzá a szélessége, mélysége, ahová ezt a várost föl lehet majd rajzolni, de ezek mellett természetesen azt sem fogjuk elkerülni, hogy a szereplők elrugaszkodjanak a talajról.


John M. Chu filmadaptációjának második felvonása a napokban debütált a mozikban. Világszerte sokaknak ez a legmeghatározóbb, vagy éppen egyetlen Wicked-élménye - bizonyára itthon is sokan kíváncsiak rá: a készülő produkció mennyiben emlékeztet majd erre a verzióra?


Sz. V.: A történet természetesen azonos: a film első részében a színdarab első felvonásával találkozunk, a második rész pedig a második felvonás, így ismerősek lehetnek a szereplők, a dalok. Vizualitás terén viszont nyilvánvalóan más típusú víziónk van. Az a tapasztalatom, hogy az elmúlt években már képesek vagyunk arra, talán egyébként pont a tavalyi Szegedi szabadtéris A 3 testőr az egyik remek példa erre, hogy egy-egy színpadi musicalt már nyugodtan lehet úgy értékelnünk, mintha egy nagy filmet néznék. Ugyanolyan gyorsan tudunk helyszínt váltani, közelit adni egy szereplőről - még akár a Dóm téren is - vagy épp egy hatalmas totált, ahol ötvennél is több ember táncol. Ilyeténképpen nem tartok attól, hogy tud-e majd olyan látványos lenni, mint a film. Sőt, még látványosabb is, hiszen ott élőben láthatjuk a szereplőket, és amiről már említést tettünk, Elphaba repülését élőben biztosan ezerszer nagyobb élmény látni, mint a CGI segítségével.


Ez a világot jelenleg is lázban tartó történet sok változáson ment keresztül L. Frank Baum gyermekmeséjétől a Judy Garland nevével fémjelzett feldolgozáson át Gregory Maguire sötétebb árnyalatokkal rajzolt regényéig, amely a Schwartz-Holzman musical nem szigorúan vett alapját adta. Kinek szól az a Wicked, amelyet a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége láthat a nyáron?


Sz. V.: A Wicked igazi klasszikus családi szórakozás, tehát nagyon széles az az életkori réteg, akinek ajánlható ez az előadás. Megértik a történetet a gyerekek, látnak nagyszerű, érdekes dolgokat, de ahogy idősödünk és beleérünk ennek a történetnek a mélységeibe, akkor meg tudunk már fejteni olyan erkölcsi kérdéseket, amikről ez a darab is szól. A valódi családi szórakozás, azt lehet mondani, hogy talán már több is mint száz éve, ezt tudja nyújtani: hogy mindenki megtalálja azt, ami éppen hozzá, az ő életkorának szól. A Wicked sok transzformáción esett át, talán éppen azért, hogy kristályosodjon; és hogy egyre élesebbek legyenek benne azok a tartalmak, amelyek miatt minden életszakaszban megtalálható benne valami érdekes. Igaz, szerintem a Wicked kicsit közelebb áll a felnőttmeséhez, de a gyerekek is nagyon fogják majd élvezni, ebben egészen biztos vagyok. Amit pedig nem értenek meg belőle, azt meg a mellettük ülő felnőtt el tudja majd magyarázni.


Izgalmakban, lenyűgöző látványban és fordulatokban, káprázatos dalokban és elgondolkodtató pillanatokban tehát nem lesz hiány a Szente Vajk rendezésében készülő Wicked, a musicalben, amelyet augusztus 14-én, 15-én, 16-án, 20-án, 21-én és 22-én láthatnak első magyar nézői, az Erkel Színház produkciójában, a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os, újszegedi koncertprogramjára. Az exkluzív műsorszámok között ezúttal Geszti Péter, a Honeybeast, Horváth Charlie, Janza Kata és Gallusz Nikolett, Gubik Petra és a Molnár Dixieland Band estjei várják a látogatókat.

Továbbarrow

news
Sokszínű évaddal készül a jövőre 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok

Néptánc-ősbemutató, opera, filmzenei koncert, visszatérő közönségkedvenc és hazai premier is várja a 95. évébe lépő Szegedi Szabadtéri Játékok közönségét. A Fesztivál meghirdette Dóm téri programját, amely július 4-től egészen augusztus 22-ig tart 2026-ban.

Továbbarrow

news
Elővásárlási lehetőséggel tér vissza A 3 testőr!

Elővásárlási lehetőséggel hozza vissza idei musicalbemutatóját a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 3 testőr kalandmusical, Szente Vajk rendezésében jövőre is látható lesz a Dóm téren.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás