szesza-logo

Színházi szemléken a Szegedi Szabadtéri produkciói

2020. AUGUSZTUS 14.
Színházi szemléken a Szegedi Szabadtéri produkciói

Több színházszakmai fesztiválra is meghívást kaptak a Játékok előadásai. Az Úrhatnám polgár című Moliére-komédiát, Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal bíró színházi seregszemléjén, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján tűzik műsorra, míg az Übü, a király című abszurdot a Thealter Fesztiválon láthatják az érdeklődők.

Vastapssal jutalmazta a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon bemutatott komédiát, az Úrhatnám polgárt. Az előadás híre elért Kisvárdáig, így augusztus 21-én itt is megkacagtatja a közönséget.

Nemcsak a Szabadtéri Úrhatnám polgár című komédiája szerepel neves színházi eseményen augusztusban, a THEALTER30 programjában szerepel az Übü, a király is. A produkciókat Herczeg T. Tamás rendezte.

A Szabadtéri REÖK Stúdiószínpadán februárban debütált a különleges, Bodolay Géza által fordított darab, az Übü, a király. A „zabszurd” komédia ironikus humorával szembesíti nézőit a minden korban érvényes jelenséggel: társadalmunk - mióta világ a világ - elnyomókból és elnyomottakból áll. Alfred Jarry leghíresebb műve augusztus 20-án, 18 órától látható majd az idén 30 éves nemzetközi színházi fesztivál programjában.

A Szabadtéri történetében még nem fordult elő, hogy saját produkció más színházi seregszemlén szerepeljen, ezek a meghívások ezért most jelentős szakmai sikerek.

„Nagyon fontos a Szegedi Szabadtéri életében, hogy – szemben más szabadtéri fesztiválokkal - javarészt saját produkciókat állítunk színpadra, így igazi alkotói helyzetet tudunk teremteni. A REÖK Stúdiószínpadán is rendszeresen mutatunk be saját előadásokat. A szegediek ragaszkodnak a Szabadtéri Játékokhoz, amely kilenc évtizede a legfontosabb, a város határain is túlmutató esemény, és óriási társadalmi támogatottságot élvez. Immár színházszakmai berkekben is felfigyeltek produkcióinkra, mely hatalmas elismerés számunkra.” – fogalmazott a Játékok igazgatója.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os, újszegedi koncertprogramjára. Az exkluzív műsorszámok között ezúttal Geszti Péter, a Honeybeast, Horváth Charlie, Janza Kata és Gallusz Nikolett, Gubik Petra és a Molnár Dixieland Band estjei várják a látogatókat.

Továbbarrow

news
Sokszínű évaddal készül a jövőre 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok

Néptánc-ősbemutató, opera, filmzenei koncert, visszatérő közönségkedvenc és hazai premier is várja a 95. évébe lépő Szegedi Szabadtéri Játékok közönségét. A Fesztivál meghirdette Dóm téri programját, amely július 4-től egészen augusztus 22-ig tart 2026-ban.

Továbbarrow

news
Elővásárlási lehetőséggel tér vissza A 3 testőr!

Elővásárlási lehetőséggel hozza vissza idei musicalbemutatóját a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 3 testőr kalandmusical, Szente Vajk rendezésében jövőre is látható lesz a Dóm téren.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás