szesza-logo

Koltai Róbert is főszerepet kapott az újszegedi Scapin furfangjai-ban

2021. JÚNIUS 16.
Koltai Róbert is főszerepet kapott az újszegedi Scapin furfangjai-ban

Megvan a Szegedi Szabadtéri Játékok idei Moliére-komédiájának szereposztása. A Scapin furfangjai-ban mások mellett a magyar színházművészet egyik meghatározó alakja, Koltai Róbert is főszerepet kapott. A kacagtató vígjáték új időpontban, augusztus 8-án és 9-én látható az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

A Moliére-komédiák immár állandó részesei a Szabadtéri repertoárjának. A pergő cselekmény mozgatórugója ezúttal egy ravasz szolga, aki hamar felismeri az emberek esendőségét, és kénye-kedve szerint irányítja őket. Scapin a mai értelemben egy célorientált „menedzser”, aki minden problémát megold, az ügyeletes hatalmaskodókat pedig a szent cél érdekében átveri. Az 1600- as évek végén íródott mű ízig-vérig modern vígjáték, melynek helyzetei, karakterei ma is ugyanolyan aktuálisak, és mindannyiunk számára ismerősen csengenek: a képmutatók, a pénzsóvárok és fösvények ma is köztünk élnek. „Molière egy olyan szerző, akit a nyárban jó megnézni. Rettenetesen szórakoztató, sok humor, ugyanakkor szikrázó gondolatiság jellemzi a darabjait. Ezt előzte meg néhány Molière komédia, és most kerekíti le a Scapin furfangjai. Amikor Gérard Depardieu 2014-ben a Szabadtérin játszott és meghallotta a Molière Fesztiválra vonatkozó terveinket, azonnal adott egy szándéknyilatkozatot, hogy mindenben segít, támogat bennünket. A Scapin furfangjait épp Depardieu ajánlotta figyelmembe- fogalmazott Herczeg T. Tamás, a darab rendezője.

A különleges darabra sokszínű szereplő- és alkotógárda állt össze. A csavaros eszű szolgát Sorbán Csaba alakítja, míg az uraskodó atyák szerepében a Jászai-díjas Koltai Róbert, és számos magyar játék-és tévéfilm elismert művésze, Cserna Antal, látható. Az előző Moliére- darabok népszerű színészei is szerepelnek a darabban, így Balog József, Sebők Maya, Farkas Andrea, Farkas László Róbert és Kancsár József is színpadra lép. A műben a Szegedi Nemzeti Színház két fiatal művésze is bemutatkozik: Menczel Andrea és Poroszlay Kristóf először játszik Szabadtéri-produkcióban. A látványért és a jelmezekért ezúttal is Bianca Imelda Jeremiás felel, aki fantáziadús, expresszív formavilágot álmodott meg.

A Scapin furfangjai új időpontban - az eredetileg meghirdetett esőnapokon - augusztus 8-án és 9-én látható az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A korábban megváltott jegyek érvényesek az új dátumokra.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os, újszegedi koncertprogramjára. Az exkluzív műsorszámok között ezúttal Geszti Péter, a Honeybeast, Horváth Charlie, Janza Kata és Gallusz Nikolett, Gubik Petra és a Molnár Dixieland Band estjei várják a látogatókat.

Továbbarrow

news
Sokszínű évaddal készül a jövőre 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok

Néptánc-ősbemutató, opera, filmzenei koncert, visszatérő közönségkedvenc és hazai premier is várja a 95. évébe lépő Szegedi Szabadtéri Játékok közönségét. A Fesztivál meghirdette Dóm téri programját, amely július 4-től egészen augusztus 22-ig tart 2026-ban.

Továbbarrow

news
Elővásárlási lehetőséggel tér vissza A 3 testőr!

Elővásárlási lehetőséggel hozza vissza idei musicalbemutatóját a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 3 testőr kalandmusical, Szente Vajk rendezésében jövőre is látható lesz a Dóm téren.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás