szesza-logo

Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri

2020. JÚNIUS 24.
Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri

Bár idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a nagyszabású, sok tízezer vendéget Szegedre vonzó Dóm téri előadások, a Szabadtéri vezetői mindent megtesznek, hogy hozzájáruljanak Szeged idegenforgalmának újraindításáért. Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója elmondta: a Játékok megalapításának egyik célja a kulturális misszión kívül a város identitásának meghatározása és turisztikai fellendítése. „A kulturális fogyasztásra érkező tömegek költése nyaranta több mint félmilliárd forint Szegeden, bízunk benne, hogy mostani vállalásunkkal hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ismét pezsgő élet legyen a városban. Ebben a szegedi Novotel Hotel, az Art Hotel Szeged, a Hunguest Hotel Forrás Szeged, a Mátrix és City Hotel, valamint a Szeged Tourinform lesz partnerünk, akikkel már hosszú évekre visszanyúló kapcsolatunk van” - fogalmazott.

Hozzátette: ezt a küldetést teljesíteni csak széles gesztusokkal lehet. Mivel a szállodák többsége most éledezik a járvány után, ezért a legnagyobb szegedi hoteleknek több száz jegyet biztosítanak a Dóm téri ingyenes előadásokra. Az intézmények a belépőket a vendégeik között oszthatják majd szét, így a szállodai éjszaka árával együtt egy felejthetetlen szabadtéri estét is nyújthatnak a városba érkezőknek.

Természetesen a szegediek jelenléte is nagyon fontos a fesztivál számára, így a belépők másik felét a városi lakosoknak biztosítják. Július elsejétől – a készlet erejéig - szegedi lakcímkártya felmutatásával bárki átveheti az Ajándékkoncert vagy az Akárki című színjátékra szóló belépőjét a REÖK-ben található Fesztivál Jegyirodában. A korábbi évekhez hasonlóan a szabadtéri jegyekkel a kultúrpalota aktuális kiállítása is ingyenes a látogatók számára.

A bejelentésről szóló videó az alábbi linkre kattintva nézhető meg.

Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
További hírek
news
A nagystílű székely torreádor: Molnár Levente is színre lép a Carmenben

Újabb elismert énekművészt láthat nyáron a Dóm tér közönsége. Escamillo szerepében Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész lép színpadra július 31-én és augusztus 1-én a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátékában, a Carmenben.

Továbbarrow

news
A hirtelen haragú hősszerelmes: Boncsér Gergely a Dóm téri Carmenben

Valódi operacsillagokkal érkezik a Szabadtéri Játékokra a Carmen. A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen előadásában Don Joséként Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett énekművész, Boncsér Gergely lesz Mester Viktória partnere július 31-én és augusztus 1-én a Dóm téren.

Továbbarrow

news
Mester Viktóriával érkezik a Carmen!

Július 31-én és augusztus 1-én Bizet Carmenjét láthatják a Szegedi Szabadtéri Játékok nézői. Juronics Tamás rendezésében a magyar operaélet kiemelkedő művésze, Mester Viktória Magyar Ezüst Érdemkereszttel is kitüntetett mezzoszoprán formálja majd meg a Dóm térre érkező, legendás zenemű címszerepét.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás