szesza-logo

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza A 3 testőr!

2025. AUGUSZTUS 12.
Elővásárlási lehetőséggel tér vissza A 3 testőr!

Elővásárlási lehetőséggel hozza vissza idei musicalbemutatóját a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 3 testőr kalandmusical, Szente Vajk rendezésében jövőre is látható lesz a Dóm téren.

Első szériájában összesen 20.000 néző láthatja Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland A 3 testőr című musicaljét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A pénteken kitörő fogadtatás mellett bemutatott kalandmusical iránt nem csökken az érdeklődés, holott idei öt előadásnapjára már hetek óta nem lehet jegyet kapni.


A muskétások kalandjai Szente Vajk rendező vadonatúj feldolgozásában nem véletlenül ragadták magukkal a közönséget. Rákay Tamás nagyszabású díszlete Madarász „Madár” János ámulatba ejtő animációival és világítástervével, a Kovács Yvette Alida csodaszép, 17. századi, mégis mai hangulatú jelmezeit viselő, Túri Lajos Péter koreográfiája szerint lépő rengeteg táncos, az Erkel Színház Musical Ensemble tagjai, statiszták és szereplők által benépesítve idézi hazánk legnagyobb színpadára Dumas ikonikus regényének világát. Károly Katalin zenei vezető és Drucker Péter karmester a Szabadtéri Játékok kiváló zenekarával kelti életre a musical hol lírai, hol rockos dallamait. A főszerepekben országosan elismert színművészek kápráztatják el a közönséget: Ember Márk, Feke Pál, Varga-Járó Sára, Koltai-Nagy Balázs, Brasch Bence, Veréb Tamás, Kovács Gyopár, Csobot Adél, Dino Benjamin, Borsi-Balogh Máté, Fehér Tibor, Poroszlay Kristóf, Nagy Sándor, Szegezdi Róbert, Borsos Beáta, Isaac Gallagher formálja meg a híres muskétásokat, szövetségeseiket és ellenlábasaikat.


A közönség lankadatlan érdeklődésére és azokra a leendő nézőkre való tekintettel, akik az idei évadban lemaradtak az előadásról, vagy újranéznék azt, különleges lehetőséggel kedveskedik látogatóinak a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 2026-os évad meghirdetését megelőzően A 3 testőr előadásaira elővásárlási opció áll majd rendelkezésre. Azok a lelkes érdeklődők, akik augusztus 31-ig regisztrálnak ezen a hivatkozáson, később a megadott email-címükre eljuttatott linken bejelentkezve elsőként, az általános jegyértékesítés kezdete előtt válthatják meg belépőiket, idei alapáron, az online vásárlási felületen. A regisztrációval rendelkező vásárlók emailben kapnak majd bővebb tájékoztatást a lehetőség részleteiről és az előzetes jegyvásárlás menetének további lépéseiről.


A grandiózus előadás ismertetője, teljes szereposztása megtalálható a Szabadtéri Játékok weboldalán, ahol hamarosan a jövő évi előadásnapokra is fény derül.

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
További hírek
news
Operasztárok, szenvedély, Mexikó – itt az új Szabadtéri podcast

Új adással jelentkezik a Szabadtéri podcast Stahl Judittal. A műsorvezető ezen a héten Mester Viktória és Boncsér Gergely operaénekesekkel a Carmen műhelytitkait boncolgatja a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen július 31-i és augusztus 1-i előadásaira készülve.

Továbbarrow

news
Szabadtéri podcast: Hollerung Gáborral a Cinefonicról

Újra itt a Szabadtéri podcast. Stahl Judit vendége ezúttal Hollerung Gábor, a Budafoki Dohányi Zenekar zeneigazgatója, aki a július 24-én a Dóm térre érkező Cinefonic filmzenei koncert apropóján mesél a műsorvezetőnek és a nézőknek.

Továbbarrow

news
Hamarosan: Szabadtéri podcast Stahl Judittal

Idén is Stahl Judit mutatja be a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri produkcióit. A népszerű beszélgetéssorozat ezúttal podcast-formát öltve tér vissza, első adásában a Hősök hajnala című néptánc-előadás és a Fesztivál 95. születésnapja apropóján.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás