szesza-logo

Duplázik az Aranylakodalom a Szegedi Szabadtéri Játékokon!

2024. JÚLIUS 15.
Duplázik az Aranylakodalom a Szegedi Szabadtéri Játékokon!

A közönség élénk érdeklődésére való tekintettel még egy alkalommal látható lesz a Játékszín Aranylakodalom című előadása Szegeden. Szente Vajk vígjátéka augusztus 3. után augusztus 4. este is színpadra kerül az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Kétszeres Aranylakodalmat ülhet a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége idén nyáron. A Fesztivál augusztus 3-ára hirdette meg a Játékszín fergeteges komédiáját, amelynek szegedi előadását kitörő lelkesesdés fogadta. A Szente Vajk írta és rendezte produkció a 2020-ban Újszegeden is bemutatott Legénybúcsú folytatása, ám önmagában is kerek, páratlanul szórakoztató színházi élményt nyújt. Az előtörténet ismeretének megléte vagy hiánya nem tántorította el a nyári kikapcsolódásra vágyókat: a meghirdetett előadásra már jó ideje nem lehet jegyet kapni.


Ennek ellenére sem lankad a folyamatos, lelkes érdeklődés az Aranylakodalom iránt – ezért a Szabadtéri Játékok úgy döntött, még egy alkalommal műsorra tűzi a jó hangulatú vendégelőadást. 

A szombati alkalmat követően augusztus 4-én, vasárnap este is megtekinthetik az érdeklődők az Aranylakodalmat, amelyben Alex és Simon, a két ügyeskedő háziorvos újabb tréfás félreértésekbe, magánéleti kalamajkákba keveredik, ráadásul rendelőjük falai között, az Alex esküvőjét megelőző pillanatokban. Az előadás kiváló színművészek közreműködésével érkezik a Szabadtéri Játékok ligeti színpadára: a főszerepekben Szente Vajk és Nagy Sándor kettősét láthatják, de színre lép Szerednyey Béla, Náray Erika, Gáspár Kata, Kárpáti Rebeka, Kovács Gyopár, Szirtes Balázs, Kovács Panka és Barabás Kiss Zoltán is. A humoros fordulatok helyszínéről és a szereplők öltözékéről Kovács Yvette Alida díszlet-és jelmeztervező gondoskodott.


Az előadás részletes szereposztása és közreműködőinek névsora megtalálható a Szegedi Szabadtéri Játékok weboldalán – ahol már kaphatók a jegyek az Aranylakodalom újabb előadásnapjára is! A belépőkre érdemes mielőbb lecsapni: ezt az érdeklődők az online tér mellett Szegeden, a Fesztivál Jegyirodában, vagy országszerte az Interticket partnerirodáiban is megtehetik.

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
Sétálójeggyel is jöhetnek a szegediek az Ajándékkoncertre!

Újabb szegediek vehetnek részt a Szegedi Szimfonikus Zenekar július 11-i Ajándékkoncertjén a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Csillagok, csillagok című estet az érdeklődők akár sétálójeggyel is megtekinthetik, amelyekért szerdától jelentkezhetnek a Fesztivál Jegyirodában.

Továbbarrow

news
Új szereplő a Rebeccában: Szőcs Artur ismét a Dóm téren!

Elismert művész csatlakozik a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca című produkciójához. A Levay-Kunze musical 2025-ös előadásain, július 18-án, 19-én, 20-án, 25-én, 26-án és 27-én Szőcs Artur formálja meg Jack Favell alakját.

Továbbarrow

news
A Rebecca sztárjai a Szabadtéri Szalonban!

A Szegedi Szabadtéri Játékok nagy sikerű Levay-Kunze musicale, a Rebecca sztárjaival folytatódik a megújult Szabadtéri Szalon idei szériája. Stahl Judit az előadás kapcsán Gallusz Nikolett-tel, Janza Katával és Bálint Ádámmal beszélget.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás