A REÖK legújabb, Privát axiómák c. kiállításának három szegedi alkotója, Popovics Lőrinc, Darázs József és Sejben Lajos. Mindhárman a kortárs magyar képzőművészet 70-es, 80-as évekbeli fellendülésének korszakában kezdtek el alkotni - ezen túl azonban más is összeköti őket.
Popovics robosztus kő és éteri üveg keresztezéséből létrejött alkotásai szinte mágikus hatást gyakorolnak a szemlélőre. Darázs rovásírással, az indián művészet jelképeivel megalkotott víziói egy másik világba repítenek minket. Sejben erőteljes gesztusfestészetével és sziporkázóan ötletes, archaikus indíttatású plasztikáival éri el ugyanezt. Mindhárman az ősművészetre utaló jeleket használva idéznek fel bennünk zsigeri, kollektív tudatunkból előásható, prehistorikus élményeket.
A kiállítás érdekessége még, hogy Sejben Lajost és Darázs Józsefet elsősorban festőként tartja számon a művészettörténet, ám most szobraikat is megmutatják a nagyközönségnek.
Nátyi Róbert művészettörténész, kurátor úgy fogalmazott: a kiállítás rendezése során izgalmas volt megkeresni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek egy-egy teremben összefűzhetik a falra akasztott vagy posztamensre állított műveket, ezzel együtt azonban elérni azt is, hogy továbbhaladva a szobákon újabb és újabb arcát ismerhessük meg a művészeknek.
Mindhárom alkotó szerepelt már életműkiállítással a REÖK-ben, együtt azonban még sosem láthattuk munkáikat. A jelenlegi kiállítás több mint 100 alkotáson keresztül ad ízelítőt az elmúlt években készült anyagaikból, egészen március 13-ig.
Újabb elismert énekművészt láthat nyáron a Dóm tér közönsége. Escamillo szerepében Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész lép színpadra július 31-én és augusztus 1-én a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátékában, a Carmenben.
Valódi operacsillagokkal érkezik a Szabadtéri Játékokra a Carmen. A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen előadásában Don Joséként Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett énekművész, Boncsér Gergely lesz Mester Viktória partnere július 31-én és augusztus 1-én a Dóm téren.
Július 31-én és augusztus 1-én Bizet Carmenjét láthatják a Szegedi Szabadtéri Játékok nézői. Juronics Tamás rendezésében a magyar operaélet kiemelkedő művésze, Mester Viktória Magyar Ezüst Érdemkereszttel is kitüntetett mezzoszoprán formálja majd meg a Dóm térre érkező, legendás zenemű címszerepét.