Alig győzik az ünnepek előtti érdeklődést a fesztivál jegyirodáján: közönségnyomásra két új bérlettel is gazdagodik a választható konstrukciók száma. Sokan kérték a négy új Dóm téri bemutatót kombináló verziót, így most már az is kapható. Páros bérletek mellé most ajándék szaloncukrot kapnak a nézők.
Olyan népszerűek a Szegedi Szabadtéri kedvezményes karácsonyi bérletei, hogy közönségnyomásra a már bejelentett hatféle konstrukció mellé most új párosításokat kellett meghirdetnie a fesztiválnak. Ezeket december 1-től lehet megvásárolni a jegyirodán és az interneten is, így még bőven van idő elrejteni a meglepetéseket a szekrény mélyére, majd betenni őket a karácsonyfa alá.
Sokan szerették volna úgy kombinálni a belépőket, hogy azokra a produkciókra jussanak be, amelyek most először láthatók a Dóm téri színpadon, úgyhogy jövő héttől már ez az opció is kedvezményesen, bérletben áll rendelkezésre. A bolygó hollandi, a Drakula utolsó tánca, az Én és a kisöcsém és az Ének az esőben bemutató estéire szóló összevont tikett már 14000 forintért megváltható. A másik új verzió az erdélyi vámpírgróf izgalmas történetét feldolgozó táncprodukció és az örökzöld dallamokkal átszőtt, vidám musical, az Én és a kisöcsém második előadásait tartalmazza.
Az új bérletek mellett továbbra is választhatók a korábban meghirdetett konstrukciók. A musicalbérlet a két visszatérő sikerdarabot, a Mamma Miát! és A nyomorultakat illetve az új szuperprodukciót, az Ének az esőbent is tartalmazza. Ezt már 12800 forintért is meg lehet vásárolni. Az ABBA-musical párosítható az Ének az esőben vasárnapi előadásával és mindkét Drakula utolsó tánca időponttal is. A legkedvezőbb árú párosítás csupán 6600 Ft. Az Én és a kisöcsém azzal A bolygó hollandival kapható párban, amelyben a világhírű énekes, a brit Got Talent első győztese, Paul Potts is fellép majd. A nagy kedvenc évados bérlet, amely tartalmazza mind a hét produkciót, most is választható, méghozzá már 25750 forinttól.
Azok a nézők, akik a jegyirodán váltják meg páros bérleteiket, továbbra is plusz ajándékokat kapnak. Most egy csomag szaloncukorral kedveskedik a közelgő ünnepek előtt a vásárlóknak a Szabadtéri.
Újabb elismert énekművészt láthat nyáron a Dóm tér közönsége. Escamillo szerepében Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész lép színpadra július 31-én és augusztus 1-én a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátékában, a Carmenben.
Valódi operacsillagokkal érkezik a Szabadtéri Játékokra a Carmen. A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen előadásában Don Joséként Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett énekművész, Boncsér Gergely lesz Mester Viktória partnere július 31-én és augusztus 1-én a Dóm téren.
Július 31-én és augusztus 1-én Bizet Carmenjét láthatják a Szegedi Szabadtéri Játékok nézői. Juronics Tamás rendezésében a magyar operaélet kiemelkedő művésze, Mester Viktória Magyar Ezüst Érdemkereszttel is kitüntetett mezzoszoprán formálja majd meg a Dóm térre érkező, legendás zenemű címszerepét.