Gyerek és felnőtt statisztákat keresnek A nyomorultak musicalbe! Legyél részese a Madách Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok szuperprodukciójának!
Dolgozz népszerű színészekkel és kiváló színházi alkotókkal egy lenyűgöző, felejthetetlen darabban! Gyerek és felnőtt statisztákat keresünk A nyomorultak Dóm téri előadásaiba. Gyerekek esetében 10 és 13 év közti fiúk és lányok, felnőttek esetében 18 és 40 év közti férfiak és nők jelentkezését várjuk. Felnőtteknél a tánctudás előnyt jelent! Március 22-én, vasárnap 10 órától a gyerekeket, 11 órától pedig a felnőtteket várják a Szegedi Nemzeti Színház balett-termébe. A musical-produkció koreográfusa, Tihanyi Ákos válogat a jelentkezők közül. A leginkább rátermettek, sikeres bemutatkozás esetén olyan kitűnő művészekkel léphetnek színpadra mint Vikidál Gyula, Nagy Sándor, Vágó Bernadett, Debreczeny Csaba, vagy épp Tóth Andi. Szirtes Tamás rendezésében szerepelni, Kentaur monumentális díszletei közt, kiváltság: színháztörténeti pillanat részesei lehetnek a legügyesebbek.
Már kaphatók a jegyek a Szegedi Szabadtéri Játékok 2027-es Dóm téri előadásaira. Magyarország legnagyobb színpadán visszatérő közönségkedvenc, nagyszabású operettgála, példátlan koprodukció és új önálló bemutató várja a következő évad közönségét.
Véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. A 95 éves fennállását ünneplő Fesztivál tradíció és innováció elveit képviselő, változatos műsorkínálatát több mint 70,500 néző tekintette meg a nyár folyamán.
Megkezdődtek a Wicked című új musicalbemutató Dóm téri próbái a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Barnák László főigazgató csütörtök este üdvözölte Szegeden az alkotókat, közreműködőket, majd Szente Vajk rendezővel sajtótájékoztató keretében számolt be a produkció elkészületeiről.