Scarlett O’Harát alakítja nyáron a szegedi Elfújta a szél előadásokban Janza Kata. A kivételes lehetőség kedvéért kemény áldozatokat is hajlandó meghozni: diétázik és edzésekre jár a Budapesti Operettszínház csinos színésznője.
Fiatalabb korában soványsága miatt számtalanszor froclizták Janza Katát. „Az Elisabeth bemutatójának időszakában rendesen megküzdöttek velem a jelmeztervezők – emlékszik vissza a népszerű színésznő. – Nem győztek rám mindenféle díszeket, csipkéket, masnikat aggatni, hogy valahogy eltereljék a figyelmet a soványságomról. Vékony volt a vállam, beesett az arcom…” Családi ebédeken is gyakran téma volt, miért ilyen vézna ez a lány.
Most azonban fordult a kocka, komoly fogyókúrába kezdett ugyanis az egyébként bomba formában lévő színésznő. Az Elfújta a szél sikerprodukcióban korábban Belle Watling kurtizán karakterét bízták rá, idén azonban ő játssza Scarlett O’Harát a Szegedi Szabadtéri Játékok fesztivál-szereposztásában. Szerepe szerint jóval fiatalabb, naivabb lányt kell alakítania, az pedig ritka és nagy kihívás, hogy ahogy ő fogalmaz: korban visszafele kelljen játszani. Úgy érzi, kötelessége a maga részéről mindent megtenni a sikerért.
„Imádok enni, de két gyerek után már jobban oda kell figyelni – vallotta be, amikor a diétáról faggattuk. – Sanyargatni nem tudom magam, olyan megoldást választottam, ami a feszített munkatempó mellett is kivitelezhető.” Kata speciális étrend szerint rendel egy helyről, amelynek kínálatából akár előadás után is lelkifurdalás nélkül falatozhat, például káposztalevest. A szénhidrátot mindenesetre most egy ideig száműzte az életéből.
Emellett a mozgásra is odafigyel. Évek óta keményen edz Szentgyörgyi Rómeó profi személyi edző, hatszoros aerobik világbajnok segítségével. „Nagyon szeretek Rómeóval dolgozni, mert figyel arra, hogy épp mire van szükségem. Mindig valami újat talál ki, most éppen a kettlebell edzésekre kaptam rá. A fogyókúrát igazán a kardió segíti, úgyhogy rendszeresen futok és biciklizem is.”
Katának a diéta azért is újdonság, mert sosem volt gondja azzal, hogy megélje a nőiségét. Úgy fogalmaz: a kisugárzásban hisz, nem a kilókban. Egyedül az motiválja, ha rosszul érzi magát a saját bőrében. Bókokkal eddig is elhalmozták, a szerep miatti fogyókúra megkezdése óta pedig már most is bezsebelt párat.
Újabb elismert énekművészt láthat nyáron a Dóm tér közönsége. Escamillo szerepében Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész lép színpadra július 31-én és augusztus 1-én a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátékában, a Carmenben.
Valódi operacsillagokkal érkezik a Szabadtéri Játékokra a Carmen. A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen előadásában Don Joséként Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett énekművész, Boncsér Gergely lesz Mester Viktória partnere július 31-én és augusztus 1-én a Dóm téren.
Július 31-én és augusztus 1-én Bizet Carmenjét láthatják a Szegedi Szabadtéri Játékok nézői. Juronics Tamás rendezésében a magyar operaélet kiemelkedő művésze, Mester Viktória Magyar Ezüst Érdemkereszttel is kitüntetett mezzoszoprán formálja majd meg a Dóm térre érkező, legendás zenemű címszerepét.