Nem csak a nézők készülnek nagy lelkesedéssel a Mamma Mia! szuperprodukcióra, a munkafolyamat már a Madách Színházban is elkezdődött. Bérletek még kaphatók a hetedik előadásra.
Már most, több mint öt hónappal a bemutató előtt gőzerővel készül a Madách Színház társulata a Mamma Mia!-musicalre. Tihanyi Ákos dolga talán a legnehezebb az összes alkotó közül, hiszen úgy kell betanítania a táncokat, hogy koncepció, díszlet és jelmez még csak papíron létezik, mégis mindenhez viszonyulnia kell a mozgásnak is.
„Két hete kezdtük el a munkát a táncosokkal, de én tulajdonképpen már két hónapja készülök fejben – mondja a szegedi közönség számára sem ismeretlen koreográfus. Legutóbb a Valahol Európában produkcióban dolgozott a Dóm téren. – Mivel a korszak és a zenei stílus meghatározó, muszáj autentikusnak lenni, emellett azonban szeretnék belecsempészni valami olyat is, ami a mai korra jellemző. Szeretem a megszokott stílusokat váratlannal ötvözni, eltérni attól, ami adott. A Mamma Mia! koreográfiája modern retró lesz."
Saját bevallása szerint nagyon szereti az ABBA-zenéjét, hiszen a gyerekkorát idézi. Már csak ezért is óriási kihívás számára az előadás koreográfiája. „A nagy feladatok előtt mindig azt érzem, mintha most kezdeném a pályát: ugyanolyan izgalom és drukk van bennem, hogy vajon hogy sikerül megoldani, mint régen."
Jó hír azoknak, akik legszívesebben közvetlenül a színpadon tombolva élnék át a diszkó életérzést, hogy statisztaválogatót rendeznek április 12-én, szombaton 10 órától a Szegedi Nemzeti Színházban. Tihanyi Ákos táncolni jól tudó, 30 és 50 év közti férfiakat és nőket keres a szegedi előadásokba. „Nincs különösebb előzetes tanácsom annak, aki meg szeretné mérettetni magát. A statiszták is szerves részei lesznek a produkciónak, karaktereket keresek, amellett persze, hogy a jó mozgás elsődleges."
A leginkább rátermettek népszerű művészekkel állhatnak egy színpadra. A szegedi előadásokon, Szirtes Tamás rendezésében Kováts Kriszta, Sasvári Sándor, Détár Enikő, Sáfár Mónika, Szerednyey Béla, Molnár László, Simon Boglárka és Sánta László bújnak a szereplők bőrébe.
A hetedik Mamma Mia!-előadásra még korlátozott számban kaphatók kedvezményes bérletek. Két produkcióra szóló konstrukcióban az Elfújta a szél-Mamma Mia!-belépő már 8100, a Háry János-Mamma Mia! már 7300, a Zorba, a görög-Mamma Mia! már 6900 forinttól kapható. Aki szeretné látni a non-replica változatban a világon először Szegeden látható produkciót, igyekeznie kell a jegyvásárlással.
A REÖK-ben megrendezett színháztörténeti kiállítás kapcsolódik a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok ünnepi évadához. Július 17-én 17:00-kor nyílik a kétszintes tárlat, amelyet Barnák László főigazgató és Tóth Károly képviselő, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának alelnöke ad át a nyilvánosságnak.
Már Szegeden próbál a Hősök hajnala stábja. Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerda délután köszöntöttea Szabadtéri Játékokon a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőit, a produkció alkotóit és szereplőit.
Új adással jelentkezik a Szabadtéri podcast Stahl Judittal. A műsorvezető ezen a héten Mester Viktória és Boncsér Gergely operaénekesekkel a Carmen műhelytitkait boncolgatja a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen július 31-i és augusztus 1-i előadásaira készülve.