szesza-logo

Népszerűek a MammaMia! bérletek!

2014. MÁRCIUS 22.
Népszerűek a MammaMia! bérletek!

Nem csitul a Mamma Mia!-láz Szegeden. Már most rengetegen vettek belépőt a hetedik ABBA-musicalre. Kedvezményes bérletkonstrukciókban a Zorba, a göröggel, az Elfújta a széllel és a Háry Jánossal nézhetjük meg a szuperprodukciót.


Ahogyan arra számítani lehetett, hatalmas az érdeklődés a nemrég meghirdetett, hetedik, augusztus 23-i Mamma Mia!-előadás iránt. A Szegedi Szabadtéri Játékok jegypénztárában már hétfőn kígyózó sorban várták a leendő nézők, hogy hozzájussanak a vágyott belépőkhöz.

„Korábban szerettünk volna jegyet vásárolni, de sajnos későn derült ki, hogy mikor érünk haza a nyaralásból – mondja Vass Ferenc, aki az elsők közt állt be a pénztárba, és két bérlettel távozott. – Már azelőtt lelkesek lettünk, hogy kiderült volna a szereposztás, mert ABBA-rajongók vagyunk. Most már tudjuk a szereplőket, és még jobban várjuk az előadást."

Két hete Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója, rendező és Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója sajtótájékoztatón jelentették be, kik alakítják a világon először non-replica verzióban látható musical szereplőit Szegeden. Donnát Kováts Kriszta játssza majd, Sam-et pedig Sasvári Sándor. Donna barátnőit Détár Enikő és Sáfár Mónika keltik életre, a másik két apajelölt Szerednyey Béla és Molnár László lesz. Sophie-t Simon Boglárka, Sky-t Sánta László formálja meg.

A plusz előadásra többségében két produkcióra szóló, kedvezményes bérletkonstrukcióban árulnak belépőt – a szóló jegyek a jegyértékesítés kezdetén szinte azonnal elfogytak. Az Elfújta a szél-Mamma Mia!-bérlet már 8100, a Háry János-Mamma Mia! már 7300, a Zorba, a görög-Mamma Mia! már 6900 forinttól kapható.

Az elmúlt napok tapasztalata alapján elmondható, hogy népszerűek a bérletek, hasonló iramban fogynak, mint a jegyek a korábbi előadások esetében. „Nagyon örülök, hogy végre hozzájutottam a belépőhöz, pláne, hogy még kedvezmény is volt rá – magyarázza lelkesen Venyige Lászlóné. – A Zorbával párosítottam, mert így július elején és augusztus végén is kapok egy kis ízelítőt a görög tengerpartból a szabadtéri segítségével. Vidám darabok, kellemes zenével, alig várjuk az élményt."

Statisztákat keresnek a Mamma Mia!-ba

Kivételes lehetőség, színháztörténeti pillanat részesei lehetnek azok, akik éreznek magukban elég bátorságot a szuperprodukcióban való fellépéshez. Harminc és ötven év közti férfiak és nők jelentkezését várja ugyanis a fesztivál április 12-én 10 órakor a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, ahol a koreográfus, Tihanyi Ákos válogat a jelentkezők közül. Sikeres bemutatkozás esetén nagyszerű művészekkel állhatnak színpadra a statiszták.
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
További hírek
news
Statisztálj a Szabadtérin: vár a Wicked!

Csoportos szereplőit keresi a Wicked, a musical. Augusztus 14-én debütál, hazánkban elsőként a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Stephen Schwartz és Winnie Holzman musicale, amelynek színpadra állítása során néhány rátermett statiszta is csatlakozhat majd az Erkel Színház társulatához.

Továbbarrow

news
Posztsorozattal emlékezik a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok

Ünnepi évadra készülődik a Szegedi Szabadtéri Játékok. Fennállásának 95 éve előtt tisztelegve múltidéző posztsorozat és változatos kísérőprogramok is kapcsolódnak majd a Fesztivál születésnapjához.

Továbbarrow

news
A nagystílű székely torreádor: Molnár Levente is színre lép a Carmenben

Újabb elismert énekművészt láthat nyáron a Dóm tér közönsége. Escamillo szerepében Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész lép színpadra július 31-én és augusztus 1-én a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátékában, a Carmenben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás