szesza-logo

A Játékok legfrissebb hírei - 2010.06.04.

2010. JÚNIUS 17.
A Játékok legfrissebb hírei - 2010.06.04.

Olvasópróbák és nézőtérépítés a Szegedi Szabadtérin



Javában zajlanak az előkészületek - a héten a Szegedi Szabadtéri Játékok Hair és My Fair Lady produkcióinak olvasópróbáját is megtartották, a Dóm téren pedig hozzáláttak a nézőtér építésének is.


Érdekesség, hogy a Hair négy főszereplője: Dolhai Attila, Peller Anna, Szemenyei János és Kerényi Miklós Máté nem először találkoznak a színpadon, hiszen egy osztályba jártak a Színművészetin, sőt Bagó Bertalan nemcsak tanította őket, hanem még vizsgaelőadásukat is ő rendezte. A Hair olvasópróbáján a musical jól ismert betétdalai hallatán, nagy tapssal jutalmazták egymást a művészek. Bagó Bertalan, a produkció rendezője az olvasópróba elején kifejtette: ehhez a produkcióhoz nagyon jó színészekre van szükség, és ő bízik a csapatában. Bagó Bertalan alkotótársa, Bereményi Géza egy sajátos keretjátékot álmodott a Dóm térre. A produkció díszletére jellemző egyfajta filmszerűség, hiszen fényfestészeti technikával, enteriőrt vetítenek a színpadra.

A hippi világot idéző musical augusztusban, hat alkalommal tekinthető meg a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Az olvasópróbák sorozata június 2-án folytatódott. Akkor a jól ismert musical, a My Fair Lady színészeivel kezdték meg a produkció próbáit. Tompos Kátya – aki először lép fel a Szegedi Szabadtéri hatalmas színpadán – alakítja a főszereplő virágáruslányt, Eliza Doolittle-t. A színésznő nagyon várta a lehetőséget, hogy Novák Eszter rendezésében színpadra állhasson. Pickering ezredes szerepében Gálvölgyi János lesz látható. A művész viccesen úgy fogalmazott: Pickering ezredes egy abszolút úriember, így nem jelent számára nehézséget a karakter megformálása. A produkcióban, a rendező Novák Eszternek - aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész-osztályát vezeti - az osztálya is fellép.

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadának első produkcióját, a My Fair Lady-t júliusban, öt alkalommal láthatják és hallhatják a Dóm téren.

 

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
További hírek
news
Operasztárok, szenvedély, Mexikó – itt az új Szabadtéri podcast

Új adással jelentkezik a Szabadtéri podcast Stahl Judittal. A műsorvezető ezen a héten Mester Viktória és Boncsér Gergely operaénekesekkel a Carmen műhelytitkait boncolgatja a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen július 31-i és augusztus 1-i előadásaira készülve.

Továbbarrow

news
Szabadtéri podcast: Hollerung Gáborral a Cinefonicról

Újra itt a Szabadtéri podcast. Stahl Judit vendége ezúttal Hollerung Gábor, a Budafoki Dohányi Zenekar zeneigazgatója, aki a július 24-én a Dóm térre érkező Cinefonic filmzenei koncert apropóján mesél a műsorvezetőnek és a nézőknek.

Továbbarrow

news
Hamarosan: Szabadtéri podcast Stahl Judittal

Idén is Stahl Judit mutatja be a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri produkcióit. A népszerű beszélgetéssorozat ezúttal podcast-formát öltve tér vissza, első adásában a Hősök hajnala című néptánc-előadás és a Fesztivál 95. születésnapja apropóján.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás