2013. május 25-én, szombat 11 órától a szegedi REÖK (Tisza Lajos krt. 56.) aulájában válogat statisztákat a Somogyi Szilárd rendezésében színre kerülő Elfújta a szél musical előadásba a Szegedi Szabadtéri Játékok. Érdemes eljönnie annak, aki kedvet érez a szerepléshez, hiszen sikeres bemutatkozás esetén olyan kitűnő énekesekkel léphet színpadra, mint Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter vagy épp Janza Kata. Kizárólag 16 éven felüli statisztákat keresnek.
Véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. A 95 éves fennállását ünneplő Fesztivál tradíció és innováció elveit képviselő, változatos műsorkínálatát több mint 70,500 néző tekintette meg a nyár folyamán.
Megkezdődtek a Wicked című új musicalbemutató Dóm téri próbái a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Barnák László főigazgató csütörtök este üdvözölte Szegeden az alkotókat, közreműködőket, majd Szente Vajk rendezővel sajtótájékoztató keretében számolt be a produkció elkészületeiről.
Utolsó adásához érkezett a Szabadtéri podcast idei szériája. Ezúttal a szabadtéri világpremierjére a Dóm téren készülő Wicked három művészével: Udvaros Dorottyával, Csonka Andrással és Tóth Angelikával beszélget Stahl Judit.