szesza-logo

Évadot értékelt a Szegedi Szabadtéri

2013. AUGUSZTUS 22.
Évadot értékelt a Szegedi Szabadtéri

Az előző évekhez képest növekvő bevétellel és látogatószámmal zárt idén a Dóm téri fesztivál. 

Az augusztus 20-i előadásnappal véget ért a 2013-as Szegedi Szabadtéri Játékok. Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató elégedett az eredményekkel, sikeres évadot zárt a Dóm téri fesztivál. Bár az elszámolás még folyamatban van, az előző évekhez képest növekvő jegybevétellel és látogatottsággal számolhat a menedzsment.

A látogatószám tekintetében a tervezettet sikerült jóval meghaladni. Az előzetes összesítés szerint az öt Dóm téri produkció tizenkét előadásán 91%-os volt a látogatottság. Az évad leglátogatottabb előadásának az Elfújta a szél musical produkció bizonyult, melyet összesen közel tizenhatezer néző tekintett meg. Az újszegedi kisszínpadon szintén kiemelkedő sikert aratott 93%-os látogatottsággal a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka, az Egy bolond százat csinál.

A tavalyi jegyár-bevételt több mint 30%-kal haladta meg az idei, míg a látogatottság 76%-ról ugrott az említett 92%-ra. 2012-ben közel 46ezer látogatója volt a fesztiválnak, míg idén több mint 53ezren váltottak jegyet az előadásokra. A növekvő jegyár-bevétel dacára az idei évad pénzügyileg várhatóan veszteséggel zár, de bizakodásra ad okot, hogy az elmúlt évek tendenciájával szemben a bevétel és a látogatószám is növekszik. A 2014-es évad műsorának előkészítése jelenleg is zajlik, meghirdetését előreláthatólag október elejére tervezi a fesztivál igazgatósága.

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
További hírek
news
95 év dicsérete: Szabadtéri-kiállítás nyílik a REÖK-ben

A REÖK-ben megrendezett színháztörténeti kiállítás kapcsolódik a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok ünnepi évadához. Július 17-én 17:00-kor nyílik a kétszintes tárlat, amelyet Barnák László főigazgató és Tóth Károly képviselő, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának alelnöke ad át a nyilvánosságnak.

Továbbarrow

news
Hősök a Dóm téren: Szegedre érkezett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes csapata!

Már Szegeden próbál a Hősök hajnala stábja. Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerda délután köszöntöttea Szabadtéri Játékokon a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőit, a produkció alkotóit és szereplőit.

Továbbarrow

news
Operasztárok, szenvedély, Mexikó – itt az új Szabadtéri podcast

Új adással jelentkezik a Szabadtéri podcast Stahl Judittal. A műsorvezető ezen a héten Mester Viktória és Boncsér Gergely operaénekesekkel a Carmen műhelytitkait boncolgatja a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen július 31-i és augusztus 1-i előadásaira készülve.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás