szesza-logo

160 jelentkezőből választják ki a Wicked statisztáit

2026. ÁPRILIS 20.
160 jelentkezőből választják ki a Wicked statisztáit

A Szegedi Szabadtéri Játékok megtartotta a Wicked statisztaválogatóját. Az Erkel Színház produkciójában készülő hazai bemutatóba csaknem 160-an szerettek volna statisztaként bekerülni. Túri Lajos Péter koreográfus közülük mintegy 80 főt hallgatott meg személyesen, a REÖK-ben megrendezett castingon.

Izgatott várakozással telt meg április 20-án a szegedi REÖK. Az augusztus 14-én debütáló Wicked csoportos szereplőinek castingjára került sor a palota második emeletén.

Stephen Schwartz és Winnie Holzman musicalszenzációját hazánkban először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatja majd a közönség Szente Vajk rendezésében, a belga-magyar Stéphanie Schlesser és Tóth Angelika főszerelésével. Az Erkel Színház csapata és vendégművészei, valamint tánckara mellett természetesen statisztákra is szükség lesz, hogy az Óz, a nagy varázsló világában játszódó, színes történet életre kelhessen – és rengetegen jelentkeztek, hogy részt vehessenek a csoda születésében hazánk legnagyobb színpadán.


A beérkezett pályázatok előzetes felmérése után Túri Lajos Péter a jelentkezők mintegy felét hívta be a személyes meghallgatásra. A Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett táncművész, a készülő produkció koreográfusa három csoportra bontva mérte fel a megjelent aspiránsok rátermettségét. Elárulta, a statisztáknak fontos szerep jut majd a musicalben. Mivel számos zenés és táncos jelenetben kell majd részt venniük, elsősorban a jelentkezők muzikalitását, mozgáskészségét figyelte, és azt is, milyen gyorsan tudnak alkalmazkodni és mennyire ügyesen, pontosan tudnak elsajátítani egy új mozdulatsort.

A Wicked L. Frank Baum történeteiből ismert, gonosznak tartott nyugati boszorkány, Elphaba és Glinda, a jóságos északi boszorkány ifjúságától kiindulva dolgozza fel a meseszerű események hátterét. A szerelemmel, rivalizálással, barátsággal fűszerezett musical fontos helyszíne a Shiz Egyetem, ahol a két leendő boszorka és társaik ismeretsége kezdődött; és jelentős szerepet játszik a csodaszép Smaragdváros, a varázsló fővárosa is. A beválasztott statisztáknak többek között e két helyszín, valamint a látványos tömegjelenetek életre hívásában lesz fontos feladata Óz polgárai és a varázslatos főiskola diáksága szerepében.


Túri Lajos Péter kifejezett örült, hogy több korosztály, változatos, érdekes karakterű jelentkezők gyűltek össze. Hangsúlyozta, nagyon sok ígéretes pályázóval találkozott a casting alkalmával, azonban csak a legjobbak, kevesebb mint 20 fő kerülhet be a produkcióba. A személyes találkozás után az alkotók még megfontolják a válogatás tapasztalatait, így eredményhirdetésre a későbbiekben került sor; a megjelenteket a Szabadtéri Játékok szervezői emailben értesítik majd a válogatás eredményéről. A kiválasztottak augusztus elején, a szegedi próbákon csatlakoznak majd az augusztus 14., 15., 16., 20., 21. és 22. estéjén látható produkció közreműködői csapatához.


Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
További hírek
news
Hősök a Dóm téren: Szegedre érkezett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes csapata!

Már Szegeden próbál a Hősök hajnala stábja. Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerda délután köszöntöttea Szabadtéri Játékokon a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőit, a produkció alkotóit és szereplőit.

Továbbarrow

news
Operasztárok, szenvedély, Mexikó – itt az új Szabadtéri podcast

Új adással jelentkezik a Szabadtéri podcast Stahl Judittal. A műsorvezető ezen a héten Mester Viktória és Boncsér Gergely operaénekesekkel a Carmen műhelytitkait boncolgatja a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen július 31-i és augusztus 1-i előadásaira készülve.

Továbbarrow

news
Szabadtéri podcast: Hollerung Gáborral a Cinefonicról

Újra itt a Szabadtéri podcast. Stahl Judit vendége ezúttal Hollerung Gábor, a Budafoki Dohányi Zenekar zeneigazgatója, aki a július 24-én a Dóm térre érkező Cinefonic filmzenei koncert apropóján mesél a műsorvezetőnek és a nézőknek.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás