szesza-logo

Szinetár Dóra fiúruhában lép a Szabadtéri színpadára

2016. JÚLIUS 7.
Szinetár Dóra fiúruhában lép a Szabadtéri színpadára

Felejthetetlen, igazi nyáresti szórakozásban lesz része a közönségnek jövő hétvégén a Dóm téren. Egy lány fiúruhában, egy férfi női ruhában, egy titkos küldetés, na meg jó sok szerelem várja a nézőket, ráadásul Velence színpompás kulisszái között.

“Az Én és a kisöcsém egy remekül összerakott mű, amivel csak győzni lehet!” - így lelkesedik Dolhai Attila, a sikeres operettprodukció egyik főszereplője a magyar színházak örökzöld darabja iránt, melyet július 15-én és 16-án a Szegedi Szabadtéri nézői is láthatnak.

Fergeteges humorú, könnyed nyáresti előadás a Budapesti Operettszínház vendégjátéka, mely új hangszerelésben, parádés szereposztással kerül színpadra Szegeden is. Bolba Tamás, az előadás zenei vezetője és karmestere máshonnan ismerős dallamokat is belecsempészett a produkcióba. “Zseniális a hangszerelés - mondja Homonnay Zsolt, aki Peller Károllyal alakít furcsa, vicces nyomozópárost a darabban. - Dr. Sas és Dr. Vas zenéiben ikonikus dallamok csendülnek fel: a Rózsaszín Párductól a Derrick-en át az X-aktákig.”

Olyan sztárszereplők lépnek még jövő hétvégén a csillagtetős színpadra, mint Szinetár Dóra, Janza Kata, Szendy Szilvi és Jordán Tamás. “Borzasztóan élvezem a nadrágszerepet, Kelemen Kató szerepét, amiből egyszercsak át kell alakulni nővé a színpadon - ecseteli Szinetár Dóra. - Számomra is szórakoztató feladat, és a nézőknek is mindig nagyon tetszik.” Szendy Szilvi azt szereti legjobban, hogy jó kis harsány karaktert játszhat, Janza Kata élvezi, hogy a nagy, drámai musicalszerepek után megcsillanthatja humorérzékét is.

A rendező Réthly Attila, aki alkotóként most debütál a Dóm téri színpadon. A darabban minden együtt van, ami a zenés előadásokat élteti: jól megrajzolt, eredeti figurák, fergeteges humorral megírt fordulatos történet és örökzöld slágerek. A vérpezsdítően szellemes sztori szerint Kató, a gazdag tápszergyáros ábrándos, aluszékony lánya férfinak öltözve az itáliai Velencéig szalad, hogy megleckéztessen egy nagyképű, nőgyűlölő fickót. A címadó zenén kívül felcsendülnek még olyan slágerek ezen az estén, mint az "Egy kicsit angyal legyen, egy kicsit démon...“, a "Csa-csa-csak egy csöppet ittam, kérlek...“ és a "Ma Velence szebb, mint máskor…”.

Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
További hírek
news
Posztsorozattal emlékezik a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok

Ünnepi évadra készülődik a Szegedi Szabadtéri Játékok. Fennállásának 95 éve előtt tisztelegve múltidéző posztsorozat és változatos kísérőprogramok is kapcsolódnak majd a Fesztivál születésnapjához.

Továbbarrow

news
A nagystílű székely torreádor: Molnár Levente is színre lép a Carmenben

Újabb elismert énekművészt láthat nyáron a Dóm tér közönsége. Escamillo szerepében Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész lép színpadra július 31-én és augusztus 1-én a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátékában, a Carmenben.

Továbbarrow

news
A hirtelen haragú hősszerelmes: Boncsér Gergely a Dóm téri Carmenben

Valódi operacsillagokkal érkezik a Szabadtéri Játékokra a Carmen. A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen előadásában Don Joséként Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett énekművész, Boncsér Gergely lesz Mester Viktória partnere július 31-én és augusztus 1-én a Dóm téren.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás