szesza-logo

Pénteken nyílik a XVI. Táblaképfestészeti Biennálé

2016. JÚNIUS 1.
Pénteken nyílik a XVI. Táblaképfestészeti Biennálé

Rekordszámú beadott alkotásból válogatták ki az idei seregszemle kiállított műveit. Közel 600 műből 120 került a palota falaira. A festmények péntektől több mint két hónapon át láthatóak a REÖK-ben.

“Krisztusi korba lépett a Táblaképfestészeti Biennálé - kezdte a mai sajtótájékoztatót Nátyi Róbert művészettörténész, a kiállítás kurátora. - 1983-ban indították a seregszemlét, mely az első években még triennálé rendszerű volt, így jön ki időben az idei 16. tárlat.” A színvonalas seregszemlének immár ötödik alkalommal biztosít méltó helyet a Reök-palota.

A kurátor elmondta: most rekordszámú, közel 600 alkotást regisztráltak a zsűrizés első, rendhagyó módon digitálisan lezajlott körébe. A zsűritagok, Aknay János, Henn László András, Kántor Ágnes, Szabó Ábel festőművészek és Nátyi Róbert a feltöltött fényképek alapján választották ki azokat a műveket, melyek végülis valóságosan is eléjük kerültek. A tárlatra így 90 alkotó mintegy 120 festménye jutott be - ez az elmúlt évek átlagánál 20-szal több.

A kiállítást a szervezők pár év után ismét úgy időzítették, hogy nagyrészt a Szegedi Szabadtéri Játékok szezonjára essen, annak érdekében, hogy minél több látogatót, Szegedre érkező turistát tudjanak megszólítani a képzőművészeti programmal.

Idén is felkértek jeles, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas képzőművészeket arra, hogy adjanak be alkotást a biennáléra. A meghívottak 90 százaléka el is fogadta az invitálást. Így velük együtt olyan kitűnő alkotók szerepelnek a tárlaton, mint Nádler István, Kovács Péter, Fürjesi Csaba, Kárpáti Tamás, Király Gábor, Konkoly Gyula, Nádas Alexandra, Jagicza Patrícia Linda és Vojnich Erzsébet.

Ahogy az elmúlt években is jellemző volt, a biennálé a hazai kortárs festészet keresztmetszetét mutatja be. A kiállított képek stilárisan sokszínű tárlatot garantálnak, hiszen figuratív és nonfiguratív alkotásokat ugyanúgy láthat a nagyközönség, mint lírai absztrakt vagy fotó- és hiperrealista műveket.

A június 3-án, pénteken 15 órakor tartandó megnyitón derül ki, kik kapták az idei biennálé díjait. Ekkor adják át a Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szeged Megyei Jogú Város és több intézmény által felajánlott elismeréseket. A tárlat a szegedi nyár egyik legjelentősebb képzőművészeti eseménye.

Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
További hírek
news
Posztsorozattal emlékezik a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok

Ünnepi évadra készülődik a Szegedi Szabadtéri Játékok. Fennállásának 95 éve előtt tisztelegve múltidéző posztsorozat és változatos kísérőprogramok is kapcsolódnak majd a Fesztivál születésnapjához.

Továbbarrow

news
A nagystílű székely torreádor: Molnár Levente is színre lép a Carmenben

Újabb elismert énekművészt láthat nyáron a Dóm tér közönsége. Escamillo szerepében Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész lép színpadra július 31-én és augusztus 1-én a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátékában, a Carmenben.

Továbbarrow

news
A hirtelen haragú hősszerelmes: Boncsér Gergely a Dóm téri Carmenben

Valódi operacsillagokkal érkezik a Szabadtéri Játékokra a Carmen. A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen előadásában Don Joséként Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett énekművész, Boncsér Gergely lesz Mester Viktória partnere július 31-én és augusztus 1-én a Dóm téren.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás