Jegyvásárlás

Indul a bakterház Újszegeden

 

Idén is igazi, felhőtlen családi kikapcsolódást kínál az Újszegedi Szabadtéri Színpad. Új együttműködő partnerként köszönti a fesztivál a székesfehérvári Vörösmarty Színházat, ahonnan augusztus 8-án és 9-én Rideg Sándor Indul a bakterház című komédiája érkezik. A legendás film – melynek számtalan mondata szállóigévé vált – irodalmi alapanyagát Bereményi Géza dolgozta át színházi előadássá. A produkciót Bagó Bertalan, a színház művészeti vezetője rendezte, akinek nevéhez az elmúlt évek egyik legnagyobb Dóm téri sikere, a 2010-es Hair című musical fűződik. A baktert Gáspár Sándor alakítja, a banyát Kubik Anna, és láthatjuk még színpadon Derzsi Jánost, Závodszky Noémit és Sághy Tamást is.

Megosztom

2014. augusztus 05.


Tájékoztatás

Kedves Vendégeink!

2021. május 10.

Részletek

Gőzerővel készül az idei nyárra a Szegedi Szabadtéri

Több változást is bejelentett 2021-es évadával kapcsolatban a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az ország legnagyobb szabadtéri színházának műsora a járványhelyzet miatt módosul, bár három korábban meghirdetett darab elmarad, számos új, nagyszabású produkcióval készülnek a 90. évfordulóra.

2021. május 03.

Részletek

Tájékoztatás a Fesztivál Jegyiroda nyitvatartásáról

Kedves Vendégeink!

2021. március 05.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Tim Rice - Andrew Lloyd Webber

Jézus Krisztus Szupersztár

rockopera

07. | 02., 03., 04., 09., 10.
Jegyvásárlás

Magyar Állami Népi Együttes

Tánc-Ünnep

néptánc, koncert

07. | 23.
Jegyvásárlás

Juhász Levente - Szente Vajk - Galambos Attila

Puskás, a musical

musical

07. | 17., 18.
Jegyvásárlás