Jegyvásárlás

Utoljára látható Szegeden a Mamma Mia!

Utoljára látható Szegeden a Mamma Mia!

Plusz előadást hirdetett a Szegedi Szabadtéri az ABBA-musicalből július 6-ra, így ezen a nyáron háromszor, de immár utoljára látható a Dóm téren a nagysikerű produkció. Bérletben árulják a belépőket a Mamma Mia!-ra, többek közt az Alföldi Róbert főszereplésével készülő Shakespeare-vígjátékkal párban.

Az egymás utáni negyedik évben is megőrülnek a nézők a Dóm téri “ABBA-buliért”. Mivel a korábban meghirdetett, nyári előadásokra már hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek, a Szegedi Szabadtéri Játékok úgy döntött, plusz dátumot jelöl ki a harmadik Mamma Mia!-nak. 2017. július 6-án, csütörtökön is megnézhetik a Madách Színház csapatának fergeteges előadását a lelkes rajongók. 

A Mamma Mia! abszolút rekorder a Dóm téren: 2014 óta, az idei estékkel együtt összesen 17 alkalommal várták a nézőket a produkcióra, ráadásul egymást követő években. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 70.000 ember láthatta a világon először non-replika változatban színre vitt sikerdarabot - márpedig ez egy teljes Szabadtéri-évad nézőszáma. 

A nagysikerű musical plusz előadására szóló belépőket már megválthatja a közönség, viszont fontos tudni, hogy kivételesen csak bérletben. Háromféle konstrukció közül lehet választani. A Vízkereszt, vagy amit akartok július 30-i, harmadik előadásával párban nemcsak látványos musical-jelenetek várnak a nézőkre, hanem olyan sztárokat is láthatnak a Shakespeare-vígjáték szerepeiben, mint Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Hernádi Judit, Görög László vagy épp Elek Ferenc

Aki egy másik musicallel egészítené ki a Mamma Mia!-élményt, annak erre is van lehetősége. A tavalyi szuperprodukció, az Ének az esőben és az egyik legjobban várt idei bemutató, a Veréb Tamás, Muri Enikő és Vágó Bernadett főszereplésével készülő A Notre Dame-i toronyőr is kapható párban a plusz Mamma Mia!-val. 

Megosztom

2017. február 08.


István, a király - négy helyett öt estén át!

Újabb előadásnapon tűzi műsorára az István, a királyt 2024-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját a korábban meghirdetett dátumok mellett augusztus 18-án is láthatja majd a Dóm téri közönség.

2023. december 01.

Részletek

Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren

Junior Prima-díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének főszerepét. A nagyszabású előadást, Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2023. november 28.

Részletek

Meghirdette Dóm téri évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2024-es, nagyszínpadi előadásaira. A Dóm téren a világhírű zongoraművész, Péter Bence nagykoncertje a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Szabadtéri önálló produkciójában a Rebecca és az Ezeregy éjszaka musicalek, valamint az István, a király rock-opera várja a közönséget.

2023. szeptember 28.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Péter Bence Live

koncert

06. | 28.
Jegyvásárlás

Geszti - Monori - Tasnádi

Ezeregy éjszaka

world musical

07. | 05., 06., 07., 12., 13.
Jegyvásárlás

Kunze - Lévay

Rebecca

musical

07. | 26., 27., 28.
08. | 02., 03.
Jegyvásárlás