Jegyvásárlás

Plusz előadás a Jézus Krisztus Szupersztárból a Dóm téren

A hatalmas érdeklődés okán öt előadásban kerül színre a legendás musical Szegeden

Plusz előadás a Jézus Krisztus Szupersztárból a Dóm téren

Alig két hónappal a 2020-as műsor bejelentése után az ötödik Jézus Krisztus Szupersztár előadást is meg kellett hirdetni a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorkínálatában, olyan ütemben fogynak a je-gyek a rockoperára. A jövő évi előadásnak apropót ad a dóm felszentelésének kerek évfordulója is.

Több mint harminc évvel a hazai premier után ismét visszatér bemutatása színhelyére a világsikerű musical, a Jézus Krisztus Szupersztár. A Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége 2020. július 3-án, 4-én, 10-én és 11-én láthatja a darabot. Sőt, a hatalmas érdeklődésre tekintettel az igazgatóság most egy új dátumot, a július 5-i, vasárnapi napot is megnyitott, melyre már lehet belépőket váltani.

A szegedi Dóm téren mutatták be Magyarországon először Andrew Lloyd Webber varázslatos mű-vét, melyhez Tim Rice írta a szöveget. A szerzők vállalása musicaltörténeti pillanat, hiszen bebizo-nyították, hogy bibliai cselekményt is el lehet mesélni a rock és a beat zene segítségével. A merész elképzelés végül világméretű rajongásig vitte a darabot, mely a Broadway történetének legnagyobb sikerét hozta. Később többek közt Londonban, Svédországban, Ausztráliában, Párizsban, Spanyol-országban, Brazíliában és Ázsiában is bemutatták a rockoperát. A musicalből Oscar-díjra jelölt film is született. A rockopera jelentős mérföldkő a Szabadtéri Játékok életében is, mely ekkor indult el azon az úton, hogy a hazai musicaljátszás meghatározó színhelye legyen. A volt szocialista országok közül elsőként a Dóm téren mutatták be a Jézus Krisztus szupersztárt.

A darab műsorra tűzésének szép aktualitást ad, hogy jövőre ünnepli a város a Fogadalmi Templom felszentelésének 90. évfordulóját. A székesegyház megépítése és az 1930-as évben rendezett ünnepi mise nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a következő évben megszülessen hazánk azóta legnagyobb és Közép-Európa egyik legjelentősebb szabadtéri népszínháza. Szeged jelképe, a dóm azóta is a feszti-váltól elválaszthatatlan szimbólum.
Megosztom

2019. október 11.


Az elbűvölő Jenes Kitti az Ezeregy éjszaka hercegnője a Dóm téren

Jenes Kitti is színpadra lép Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljében. Az énekes színésznő Jázmin szerepét alakítja az Ezeregy éjszaka című ősbemutatóban, augusztus 11-én, 12-én, 12-án, 18-án, 19-én és 20-án a Dóm téren.

2023. június 02.

Részletek

Hamarosan kezdődik a Szegedi Szabadtéri – épül a Dóm téri színpad

Kiváló ütemben zajlanak az építési munkálatok a szegedi Dóm téren, amelyek végeztével július elsején kezdetét veheti hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja, a Szabadtéri Játékok.

2023. május 30.

Részletek

Szegedi városnézésre invitálja rajongóit Janza Kata

Kedvenc szegedi helyeire kalauzolja el az érdeklődőket május 19-én, pénteken Janza Kata. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a szegedi Tourinform közös programján a színművész egy órán keresztül idézi fel a szívének legkedvesebb emlékeket a napfény városáról.

2023. május 12.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás

Mozart

A varázsfuvola

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás