Jegyvásárlás Nyereményjáték

A Szegedi Szabadtéri közleménye

A Budapesti Operettszínház által lezárt belső vizsgálata tekintettel a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. a 2017. november 05. napján közzétett közleményét a továbbiakban is fenntartja és az alábbiakban kommentár nélkül közzéteszi az érintett felek belső vizsgálattal kapcsolatos nyilatkozatát:
 
A Budapesti Operettszínház közleménye:
 
A Budapesti Operettszínház a 2017 novemberében indult belső vizsgálatot 2018. március 1-én lezárta.
"A belső vizsgálat feladata az információgyűjtés és értékelés volt. A lefolytatott eljárás során a feltárt eseményekkel kapcsolatban közvetlen tanúk vagy egyéb bizonyítékok nem merültek fel. A konkrét esetben a belső vizsgálat által összegzett információk a 2017. novemberi döntéseken túl, további munkajogi következményt nem alapoznak meg” – nyilatkozta Dr. Lehner Katalin, a Budapesti Operettszínház ügyvédje, aki a személyiségi jogok védelmében több információt a vizsgálatról nem kívánt közölni.
A színház tudomása szerint a belső vizsgálat időtartama alatt a vizsgálat tárgyával összefüggésben senki nem tett feljelentést, illetve nem terjesztett elő magánindítványt, ez utóbbival egyébként kizárólag a sértettek élhetnek.
A színház vezetősége szakmai szervezetekkel együttműködve dolgozik egy olyan protokoll kialakításán, mely segít elkerülni az esetleges jövőbeli eseteket. A Budapesti Operettszínház az ügyet lezárta, a jövőben a művészi feladatokra és a további munkára koncentrál.
 
Dr. Zsigmond György ügyvéd nyilatkozata Kerényi Miklós Gábor megbízásából:
 
A Budapesti Operettszínház közleménye rögzíti, hogy Kerényi Miklós Gábor vezetői időszaka alatt a vizsgálat tárgyában semmilyen jogi intézkedésre okot adó esemény nem történt. A „novemberi események” ugyanakkor nagy árat követeltek ügyfelemtől. Nyugdíjba kényszerült, elvesztette élete fő értelmét, az Operettszínházat, és a média kíméletlen kereszttüzébe került. Ügyfelem reméli, hogy ez a számára alig túlélhető helyzet, nyugvópontjához ért.
Megosztom

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás