Jegyvásárlás

Popovics, Darázs és Sejben a REÖK-ben

Popovics, Darázs és Sejben a REÖK-ben

A REÖK legújabb, Privát axiómák c. kiállításának három szegedi alkotója, Popovics Lőrinc, Darázs József és Sejben Lajos. Mindhárman a kortárs magyar képzőművészet 70-es, 80-as évekbeli fellendülésének korszakában kezdtek el alkotni - ezen túl azonban más is összeköti őket.



Popovics robosztus kő és éteri üveg keresztezéséből létrejött alkotásai szinte mágikus hatást gyakorolnak a szemlélőre. Darázs rovásírással, az indián művészet jelképeivel megalkotott víziói egy másik világba repítenek minket. Sejben erőteljes gesztusfestészetével és sziporkázóan ötletes, archaikus indíttatású plasztikáival éri el ugyanezt. Mindhárman az ősművészetre utaló jeleket használva idéznek fel bennünk zsigeri, kollektív tudatunkból előásható, prehistorikus élményeket.

A kiállítás érdekessége még, hogy Sejben Lajost és Darázs Józsefet elsősorban festőként tartja számon a művészettörténet, ám most szobraikat is megmutatják a nagyközönségnek.

Nátyi Róbert művészettörténész, kurátor úgy fogalmazott: a kiállítás rendezése során izgalmas volt megkeresni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek egy-egy teremben összefűzhetik a falra akasztott vagy posztamensre állított műveket, ezzel együtt azonban elérni azt is, hogy továbbhaladva a szobákon újabb és újabb arcát ismerhessük meg a művészeknek.

Mindhárom alkotó szerepelt már életműkiállítással a REÖK-ben, együtt azonban még sosem láthattuk munkáikat. A jelenlegi kiállítás több mint 100 alkotáson keresztül ad ízelítőt az elmúlt években készült anyagaikból, egészen március 13-ig.
Megosztom

2016. február 19.


Hamarosan kezdődik a Szegedi Szabadtéri – épül a Dóm téri színpad

Kiváló ütemben zajlanak az építési munkálatok a szegedi Dóm téren, amelyek végeztével július elsején kezdetét veheti hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja, a Szabadtéri Játékok.

2023. május 30.

Részletek

Szegedi városnézésre invitálja rajongóit Janza Kata

Kedvenc szegedi helyeire kalauzolja el az érdeklődőket május 19-én, pénteken Janza Kata. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a szegedi Tourinform közös programján a színművész egy órán keresztül idézi fel a szívének legkedvesebb emlékeket a napfény városáról.

2023. május 12.

Részletek

Kezdetét vette az Ezeregy éjszaka próbafolyamata

Megtartották Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka olvasópróbáját. A Szegedi Szabadtéri Játékok idei ősbemutatójának alkotó- és szereplőgárdája Budapesten kezdte meg az előadás próbafolyamatát.

2023. május 09.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás

Mozart

A varázsfuvola

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás