Jegyvásárlás

Álmodjuk újra együtt a Reök-palota elfeledett sellőit!

Októberben újra beindul a kulturális élet a REÖK-ben. Jövő hétvégén a Magyar Festészet Napjához kapcsolódó programra várják a látogatókat: a szecessziós épület homlokzatáról ma már hiányzó, száz évvel ezelőtti sellőket álmodhatják újra a résztvevők. A hónap végén, a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Lámpás sétát, amely már a karácsonyi szezont vetíti elő. A színházrajongók számára pedig két esttel kedveskednek, Bezerédi Zoltán és Bálint András darabjával.



A Magyar Festészet Napja alkalmából nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozik a REÖK. Az Angliából induló „The Big Draw”, vagyis „A Nagy Rajzolás” célja, hogy minél szélesebb tömegeket vonjon be a közös vizuális alkotás folyamatába. Október 18-án, vasárnap 10 és 18 óra közt erre nyílik lehetőség a REÖK-ben is.

A szervezők a szegedi szecessziós épület egyik izgalmas titka köré építették az ingyenes családi programot. Reök Iván vízépítő mérnök hullámzó homlokzatú, vízililiomokkal díszített családi palotájára eredetileg buja sellőket is tervezett az építészzseni, Magyar Ede. Ezeket azonban a család konzervatív és szemérmes hölgytagjai idejekorán lekapartatták a falakról. A szegedi, festészet napi Big Draw alkalmából ezeket a sellőket lehet újraálmodni a REÖK átriumában, különböző képzőművészeti technikákkal, sőt készül majd egy nagy közös sellő is a látogatók közös munkájának eredményeképpen. Fiatal képzőművészek segítségével pedig egyfajta látványműteremmé alakul erre a napra az átrium.

Sütőtökös lámpás séta

Tavaly ősszel óriási sikere volt a Lámpás séta elnevezésű programnak, mely során kicsik és nagyon együtt készíthették el lámpásaikat, majd azzal közösen tettek egy kört a belvárosban, hogy a palota elé visszaérkezve együtt gyújtsák meg annak karácsonyi fényeit. Október 31-én a REÖK ismét megrendezi a sétát, számos kézműves és művészeti programmal körítve illetve az ősz egyik kedvenc csemegéjére, a sütőtökre koncentrálva. Forralt borral, teával, koncerttel várják az érdeklődőket. A Szegedi Szabadtéri Játékok ezen a napon jelenti be kedvezményes karácsonyi bérletkonstrukcióit is.

A két egész napos program közt, október 24-én a havi rendszerességgel jelentkező, ingyenes palotasétára is várják a látogatókat. Csikós Ildikó vezetésével továbbra is izgalmas titkokat tudhatnak meg az érdeklődők Magyar Ede szecessziós építészeti csodájáról.

Októberi színházak: Bezerédi Zoltán és Bálint András érkezik

Bezerédi Zoltán, a Katona József Színház színművésze nem ismeretlen Szegeden, hiszen többször szerepelt már a Szabadtéri Játékokon is, illetve ez év márciusában nagy sikerű önálló estet adott elő a REÖK-ben Esterházy Péter műveiből. Október 16-án, pénteken 19 órakor szintén egy egyszemélyes produkcióval szerepel a palotában. A Bagatell címet viselő összeállítás Ady Endre, Babits Mihály, Esterházy, Háy János, József Attila, Petri György, Marin Sorescu, Spiró György, Szabó Lőrinc, Térey János és Vörösmarty Mihály műveiből nyújt válogatást.

Ezt követően Bálint Andrást, a Radnóti Színház leköszönő igazgatóját láthatják a nézők, méghozzá egy premier előtti produkcióval. A Heltai naplója c. darab október 27-én kerül színre a REÖK-ben, a budapesti bemutatót megelőzően, Darvas Ferenc közreműködésével, Deák Krisztina rendezésében. Heltai Jenő eddig kiadatlan ostromnaplója a második világháborúban íródott feljegyzéseket tartalmazza. Beszámol a hétköznapi borzalmakról, és bár megjárta a csillagos házakat és a Gestapo börtönét, mégis bájos humorral és öniróniával mesél, anekdotázik. Az előadás után Balog József újságíró beszélget az alkotókkal.

Az Őszi Kulturális Fesztivál keretében színre kerülő előadásokra jegyek már kaphatók, a Bagatellre elővételben 1500, az előadás napján 2000 forintért, a Heltai naplójára a teljes árú jegy 1500, SZTE-s diákigazolvánnyal 1000 forint a belépő.

OKF logo2

Megosztom

2015. október 07.


István, a király - négy helyett öt estén át!

Újabb előadásnapon tűzi műsorára az István, a királyt 2024-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját a korábban meghirdetett dátumok mellett augusztus 18-án is láthatja majd a Dóm téri közönség.

2023. december 01.

Részletek

Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren

Junior Prima-díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének főszerepét. A nagyszabású előadást, Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2023. november 28.

Részletek

Meghirdette Dóm téri évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2024-es, nagyszínpadi előadásaira. A Dóm téren a világhírű zongoraművész, Péter Bence nagykoncertje a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Szabadtéri önálló produkciójában a Rebecca és az Ezeregy éjszaka musicalek, valamint az István, a király rock-opera várja a közönséget.

2023. szeptember 28.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Péter Bence Live

koncert

06. | 28.
Jegyvásárlás

Geszti - Monori - Tasnádi

Ezeregy éjszaka

world musical

07. | 05., 06., 07., 12., 13.
Jegyvásárlás

Kunze - Lévay

Rebecca

musical

07. | 26., 27., 28.
08. | 02., 03.
Jegyvásárlás