Jegyvásárlás

Ünnepeljük palotasétával a Turizmus Világnapját!

Szombaton, a Turizmus Világnapja alkalmából tartjuk szokásos palotasétánkat. Csikós Ildikó a gyermekeket és a felnőtteket is várja az ingyenes programra.



Mosolygós, vidám arcok, lelkes résztvevők, elégedett vendégek – ez minden idegenvezető és turizmusban dolgozó álma. 2011-ben óriási siker volt a Turizmus Világnap, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére, a turizmusban dolgozók és a turisták első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal ünnepeltek meg hazánkban. Az MT Zrt. ismét nagyszabású vendégbarát akciót hirdet, melyhez idén a REÖK is csatlakozik 2013 októbere óta futó, nagy sikerű palotasétájával.

A Turizmus Világnapja (szeptember 27-e) minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítjük a belföldi és külföldi vendégeinket. Idén a szeptember 27-i napon kívül, a belföldi turizmusban érintett szolgáltatók szeptember 26-án, tehát a szombati napon is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez.

Programismertető

2015. szeptember 26. (szombat)

10.00-10.40: Palotamesék

Gyerekeknek szóló palotaséta (6 éves kor felett ajánlott)

A gyerekek csak szülői felügyelettel vehetnek részt a programon.

Gyülekező: 9.45-10.00-ig a REÖK átriumban

11.00 -12.30: Felnőtt palotaséta

Gyülekező: 10.45-11.00-ig a REÖK átriumban

A házfalak mesélnek nekünk, ha figyelmesen vizsgáljuk őket. A sétán megismerjük a Reök-palotát tervező zseniális építészt, Magyar Ede tragikus életét. Megcsodáljuk a liliomos lépcsőt és a pompás zöld szalont. A séta során választ kaphatunk arra is: Miként válhat cégérré egy egész épület? Miért vastagabbak a sarokfordulónál található oszlopok? Mit keres a párkányon egy fekete sas? Mi mindent tüntettek el a Reök-család szemérmes hölgytagjai a homlokzatról? Ki volt az a leleményes vállalkozó, aki az irodáját a Reök-palota földszintjén nyitotta meg?

A sétákat kidolgozta és vezeti: Csikós Ildikó, a Beyond Budapest Sightseeing munkatársa. Mindkét program ingyenes, ám regisztráció szükséges a peter.teszary@szegediszabadteri.hu címen. Kérjük, tüntessék fel pontosan, hogy melyik sétára és hány fővel jelentkeznek.

Szeptember 27-én a Szegedi Tourinform szervezésében ingyenes Belvárosi Magyar Ede séta lesz, Csikós Ildikó vezetésével.

Bővebb infó, jelentkezés:

Időpont: 2015. szeptember 27. vasárnap 11.00 -13.00

Gyülekező 10.45-11.00 között a Dugonics téri Tourinform irodánál.

A várható nagyszámú érdeklődő miatt regisztráció ajánlott. Tel.: +36-62/488-690
Megosztom

2015. szeptember 22.


István, a király - négy helyett öt estén át!

Újabb előadásnapon tűzi műsorára az István, a királyt 2024-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját a korábban meghirdetett dátumok mellett augusztus 18-án is láthatja majd a Dóm téri közönség.

2023. december 01.

Részletek

Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren

Junior Prima-díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének főszerepét. A nagyszabású előadást, Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2023. november 28.

Részletek

Meghirdette Dóm téri évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2024-es, nagyszínpadi előadásaira. A Dóm téren a világhírű zongoraművész, Péter Bence nagykoncertje a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Szabadtéri önálló produkciójában a Rebecca és az Ezeregy éjszaka musicalek, valamint az István, a király rock-opera várja a közönséget.

2023. szeptember 28.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Péter Bence Live

koncert

06. | 28.
Jegyvásárlás

Geszti - Monori - Tasnádi

Ezeregy éjszaka

world musical

07. | 05., 06., 07., 12., 13.
Jegyvásárlás

Kunze - Lévay

Rebecca

musical

07. | 26., 27., 28.
08. | 02., 03.
Jegyvásárlás