Jegyvásárlás

Megkezdődtek Az álarcosbál próbái

Egy hónap múlva mutatják be a Szegedi Szabadtéri Játékokon Verdi operáját, Az álarcosbált, mely látványos show-elemekkel is csábítja a közönséget a Dóm térre. Béres Attila rendező Budapesten ismertette a produkció koncepcióját, majd az operaénekesek és az alkotók megkezdték a zenei együttespróbát.


Igazi fesztivál-előadás lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitódarabja, Az álarcosbál, melyet napra pontosan egy hónap múlva, vagyis július 3-án mutatnak be a Dóm téren. Béres Attila rendező a minap, Budapesten megkezdte a próbákat az operistákkal. A sajtónyilvános esemény első pár percében ismertette a látványos, modern produkció koncepcióját, valamint bemutatta a díszlet- és jelmezterveket.

A politika csúszós talaján játszódó darab látványvilága is ezt a rideg, kegyetlen világot ábrázolja majd. A tervező, Tihanyi Ildi által megálmodott színpadképen például hangsúlyosak lesznek a hatalmas tükrök borította felületek, minimalista terek. A különleges színpadkép meghatározó eleme lesz egy több száz négyzetméteres jégpálya is. Jégcsapoktól és Swarovski-kristályoktól csillogó ruhában, piruettezve érkeznek profi jégtáncosok az operaprodukció látványos, jégrevüvel spékelt báljába, melynek világsztár közreműködője Katarina Witt olimpiai és világbajnok műkorcsolyázó lesz.

A közeg hangsúlyozásán túl azonban a rendező számára fontos a szereplők egyéni sorstragédiája, sorsuk fordulópontjai, ezt is szeretné hangsúlyozni a darabban. Kiváló operaénekeseket kértek fel a szerepekre. Ricardo-t László Boldizsár énekli, Amelia szerepébe Rálik Szilvia bújik, Renato-t Kálmándi Mihály kelti életre. Ulrica Wiedemann Bernadett lesz. Oscar híres áriáját Szemere Zitától hallhatjuk.

Az előadás karmestere egyenesen az Egyesült Államokból érkezett. Barnaby Palmer dirigálja az operát, aki jelenleg a Szecsuáni Szimfonikus Zenekar zenei vezetője, illetve a San Fransisco-i opera művészeti igazgatója is. Az első próbától kezdve a csapattal dolgozik, különleges élmény számára a magyarországi vendégszereplés.

Ezt Az álarcosbált mindenkinek látnia kell, a produkció – melynek kiemelt médiatámogatója a TV2 – nem csak a műfaj szerelmeseinek szól.
Megosztom

2015. június 04.


Hamarosan kezdődik a Szegedi Szabadtéri – épül a Dóm téri színpad

Kiváló ütemben zajlanak az építési munkálatok a szegedi Dóm téren, amelyek végeztével július elsején kezdetét veheti hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja, a Szabadtéri Játékok.

2023. május 30.

Részletek

Szegedi városnézésre invitálja rajongóit Janza Kata

Kedvenc szegedi helyeire kalauzolja el az érdeklődőket május 19-én, pénteken Janza Kata. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a szegedi Tourinform közös programján a színművész egy órán keresztül idézi fel a szívének legkedvesebb emlékeket a napfény városáról.

2023. május 12.

Részletek

Kezdetét vette az Ezeregy éjszaka próbafolyamata

Megtartották Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka olvasópróbáját. A Szegedi Szabadtéri Játékok idei ősbemutatójának alkotó- és szereplőgárdája Budapesten kezdte meg az előadás próbafolyamatát.

2023. május 09.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás

Mozart

A varázsfuvola

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás