Jegyvásárlás Online kérdőív

Megvan A nyomorultak szegedi szereposztása

Miller Zoltán, Vikidál Gyula, Vágó Bernadett, Debreczeny Csaba és Nagy Sándor is szerepet kaptak az idei Szegedi Szabadtéri legnagyobb durranásában. A szereposztást Budapesten, sajtótájékoztató keretében ismertették.

A musicalirodalom egyik legnépszerűbb műve zárja majd az idei Szabadtéri-évadot: augusztus 14-én, 15-én, 16-án, 19-én, 20-án és 21-én kerül színre Claude-Michel Schönberg műve, A nyomorultak. A Victor Hugo monumentális regénye nyomán született darab londoni ősbemutatójának éppen 30. évfordulóját ünnepeljük jövőre, a Szegedi Szabadtéri közönsége pedig 27 év után láthatja újra a legendás darabot. 1987-ben, Szegeden került először színre Magyarországon A nyomorultak. A 2015-ös szegedi bemutató a Madách Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok együttműködésében jön létre.

Az alapmű

A darab Victor Hugo azonos című regénye (Les Misérables) alapján készült. A nyomorultak 1862-ben jelent meg. A mű jelentős korrajz a 19. századi francia történelemről, politikai, társadalmi, kulturális helyzetről.

A regényből számos adaptáció készült már, filmek, színdarabok és legutóbb a musical-változat. A főszereplő Jean Valjean megformálói között találjuk Jean Gabint, Liam Neesont, Hugh Jackmant, Gérard Depardieut és Jean-Paul Belmondot is.

A musical

A Victor Hugo regénye alapján készült musical zenéjét Claude-Michel Schönberg szerezte, az eredeti francia szöveget pedig Alain Boublil és Jean-Marc Natel írta. Eredetileg albumként jelent meg, az első színpadi bemutató 1980-ban volt Párizsban, a Palais des Sports-ban. Cameron MacKintosh angol producer kezdeményezésére 1983-ban angol nyelvre fordították. A darab 1985. október 5-én debütált a West End-en, ahol mára a legtöbbet játszott musical lett. Jelenleg, túl a 11 ezredik előadáson, megelőzte Az Operaház Fantomját, a Macskákat, és a Mamma Mia!-t is.

1987-ben a Broadway-n is bemutatták, ott az 5. helyen áll a legtöbbet játszott musical-ek sorában

 

A nyomorultak a Szegedi Szabadtéri Játékokon


A nyomorultak 2015 nyarán Szegeden a Madách Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok együttműködésében jön létre. Az előadást 2015. augusztus 14, 15, 16, 19, 20, 21-én láthatják a nézők Szegeden.


A szegedi szereposztás:

Jean Valjean: Miller Zoltán Javert: Debreczeny Csaba Enjolras: Nagy Balázs Marius: Solti Ádám Fantine: Vágó Bernadett Cosette: Tóth Angelika Eponine: Tóth Andrea Thénardier: Nagy Sándor Thénardierné: Balogh Anna Püspök: Vikidál Gyula   Valamint a Madách Színház zenekara, tánckara és kórusa.

Díszlettervező: Kentaur

Jelmeztervező: Rományi Nóra

Koreográfus: Tihanyi Ákos

Zenei vezető: Kocsák Tibor

Animáció: Vízvárdi András

Szcenikus: Szűcsborus János

Koreográfus asszisztens: Molnár Ferenc

A rendező munkatársa: Vaszilenko Eugenia

Játékmester: Bencze Ilona

Rendező: Szirtes Tamás   
Megosztom

2015. február 03.


Így zárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2023-as évada

Lezárult a 2023-as Szegedi Szabadtéri Játékok. 17 különböző program, számos teltházas este, rekord bevétel, kiváló meghívott és önálló produkciók, köztük egy ősbemutató is színpadra került a nyári fesztivál két helyszínén, az Újszegedi és a Dóm téri Szabadtéri Színpadokon.

2023. augusztus 28.

Részletek

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza jövőre az Ezeregy éjszaka

2023. augusztus 21.

Részletek

Tájékoztatás augusztus 18-i előadások megtartásásról

Bár a nap folyamán változékony lehet a szegedi időjárás, aggodalomra semmi ok! A ma esti Pletykafészek és Ezeregy éjszaka előadások 21.00 órai megtartására készülünk. Kérjük nézőinket, mindenképpen jöjjenek el, és lépjenek be helyszíneinkre! Ha az időjárás a meghirdetett kezdést mégsem teszi lehetővé, az előadások megtartásával, a kezdés csúsztatásával vagy az esőnapokkal kapcsolatos véglegesen érvényes tájékoztatást aktuálisan a helyszínen tudják majd kollégáink megadni a meteorológia pillanatnyi jelentése és az aktuálisan fennálló helyzet szerint.

2023. augusztus 18.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Bartók - Balázs

A kékszakállú herceg vára

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás