Jegyvásárlás Nyereményjáték

Karácsonyi bérletek most ajándék albummal

Népszerű a Szabadtéri karácsonyi bérletakciója: több százan váltották már meg belépőiket a Dóm téri előadásokra.



Több Szabadtéri-néző biztosította már helyét a jövő évi Dóm téri szuperprodukciókra, egyúttal gondoskodott arról is, hogy családtagjait, barátait életre szóló élményekkel lepje meg az ünnepekkor. A vásárlók körében ebben az időszakban a karácsonyi, kedvezményes bérletek a legnépszerűbbek, melyekkel elsősorban a szegedieknek szeretne kedvezni a fesztivál.

Egy hete hirdette meg a Játékok a bérletakcióját, és máris többszáz, több előadásra is szóló tikett talált gazdára. Számos konstrukció közül válogathatnak a leendő nézők: jelenleg a Mamma Mia és a Tévedések vígjátéka párosítás, illetve az ABBA-musical mellett az Abigélt és A nyomorultakat tartalmazó bérletek a legkapósabbak.

Hasonlóan kiemelt érdeklődéssel fogadták a nézők azt a verziót, amivel Az álarcosbált és A nyomorultakat tudják majd megnézni, de sokaknak tetszik a Victor Hugo regényéből készült musicalt és Shakespeare komédiáját párosító konstrukció is. Többen keresték azt a bérletet is, amellyel meg lehet nézni a teljes Dóm téri programot, hiszen minden produkció premierjére biztosít belépést. Két előadást tartalmazó bérlet már 6700 forinttól is kapható. Ha mind az öt premierre szeretnénk bérletet váltani, ez már 17400 forintért lehetséges.

Olyan nagy az érdeklődés az első száz vásárlónak felajánlott ajándék Szabadtéri-album iránt, hogy a fesztivál meghosszabbítja az akciót: a legalább páros bérletet váltó nézők továbbra is megkapják ajándékba a „Felragyognak a csillagok" kiadványt. Az album így kiegészítheti a karácsonyi papírba csomagolt kulturális élményt. A Szegedi Szabadtéri Játékok ezzel járul hozzá a karácsonyi hangulat megteremtéséhez.

Színes műsorkínálat a Dóm téren 2015-ben is

A jövő nyári program Verdi legnépszerűbb operájával, Az álarcosbállal indul, amelynek középpontjában egy titkos és vészjósló szerelem, egy rejtélyes jósnő és egy véres merénylet áll. A következő előadás a Szabó Magda örökérvényű regényéből készült Abigél musical, mely új aspektusból közelíti meg Vitay Georgina csodálatos, szívet melengető, síros-nevetős történetét. A tavalyi év legnagyobb sikere, a Mamma Mia! sem maradhat ki a műsorból, majd Shakespeare kacagtató komédiáját, a Tévedések vígjátékát láthatják a nézők, amely számtalan szerepcsere komikus fordulatával biztosít könnyed, nyáresti szórakozást. Victor Hugo vaskos, izgalmakkal és érzelmekkel teli nagyregényéből, A Nyomorultakból készült világsikerű musical zárja az évadot.

Megosztom

2014. november 27.


Gyermekcastingot tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Novák Péter rendező meghallgatta az István, a király leendő gyermekstatisztáit Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, a Zikkurat Produkció előadásában léphetnek színpadra a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó jelentkezők augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2024. március 13.

Részletek

Táncos meghallgatást hirdet a Szegedi Szabadtéri

Táncművészeket keres Rebecca című, önállóan bemutatandó produkciójába a Szegedi Szabadtéri Játékok. Március 25-ig adhatják be jelentkezésüket, akik Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével részt kívánnak venni a Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyszabású musicaljének színpadra állításában.

2024. március 11.

Részletek

Dedikált CD-n az Ezeregy éjszaka slágerei

Dedikált CD-n is elérhető Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének zenei anyaga. Az albumot az érdeklődők a Szegedi Szabadtéri Játékok online jegyvásárló felületén és a szegedi Fesztivál Jegyirodában is beszerezhetik a készlet erejéig.

2024. március 06.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás