Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

„Lámpás sétával indul a karácsonyi bérletértékesítés”

Lámpás felvonulással, karácsonyi épületfestéssel, sült gesztenyével, DJ Bootsie hangulatos zenei aláfestésével és Márton-napi programokkal indítja karácsonyi szezonját a Szegedi Szabadtéri Játékok és a REÖK november 8-án, szombaton. A palota programjai egész nap ingyenesek, a bérletvásárlók ajándékot kapnak.



Lámpás Fesztivállal indíthatjuk a karácsonyi szezont a REÖK-ben november 8-án, szombaton: látványos felvonulással és fényfestéssel kötik össze a szecessziós palota karácsonyi fényeinek meggyújtását. Német nyelvterületen elterjedt szokás, hogy fáklyás felvonulásokat szerveznek és Márton-tüzeket gyújtanak ilyentájt. Ennek szimbolikus mondanivalója, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi, sok emberhez eljusson. 

Persze nem mindenkinek áll otthon készenlétben megfelelő lámpása, ezért reggel tíztől délig és délután háromtól ötig saját maguknak készíthetik el a felvonuláson résztvevők, kicsik és nagyok színes, díszes lámpásaikat a REÖK kézműves foglalkozásain. Az egyre népszerűbb DIY (Do it yourself, vagyis Csináld magad) megoldások a karácsonyi készülődéshez is jó tippeket adhatnak, de egy biztos: az itt elkészített, kreatív, világító lámpácskákkal egy rövid időre közösen csempészhetünk fényt a szegedi estébe.   

 

8F1A7382


A különleges lámpás felvonulás 17 órakor indul a REÖK elől a Dugonics tér felé, majd a menet a Kárász utcán és Kölcsey utcán keresztül visszatér a palota elé, ahol már sült gesztenyével, török mogyoróval, forralt borral, meleg teával és popcornnal várják őket – az első ötven látogatót ingyen vendégelik meg. Miután mindenki a palota elé ért, a lámpások mellé felgyúlnak az épület hangulatos karácsonyi fényei is, és ebből az alkalomból épületfestéssel kedveskednek a programra látogatóknak.

Az impozáns látványt zenei aláfestés teszi teljessé: fél hattól a Zagar zenekar dj-je, DJ Bootsie pörgeti a lemezeket a palota előtti téren. Az elektronika és urbánus hip-hop, magyar népzene, jazz és kísérletezés, kortárs muzsika és hangfestés, filmzenei hatások és a hagyományos zenei keretek tágítása-megtörése jellemzi a népszerű dj zenei világát.

Márton-naphoz kapcsolódóan családi múzeumpedagógián és művészettörténeti előadáson is részt vehetnek az érdeklődők. 15 órától Szent Márton napjához kapcsolódó hiedelmekről, népszokásokról hallhatnak a „Márton, a liba meséi” foglalkozáson, 16 órától pedig Nátyi Róbert sikeres művészettörténeti sorozata folytatódik, „Szent Márton kultusza a képzőművészetben” címmel. Minden program ingyenes illetve a REÖK aktuális két kiállítását, a Fehér László festőművész alkotásaiból nyílt tárlatot és a 32. Magyar Sajtófotó Kiállítást is ingyen tekinthetik meg a látogatók.

Ezen a napon indítják a Szegedi Szabadtéri Játékok karácsonyi bérletvásárlási akcióját is. Két előadást tartalmazó bérletet már 6700 forinttól is meg lehet vásárolni. A bérletek tartalmazzák az összes jövő nyári produkciót, így Az álarcosbál Verdi-operát, a Szabó Magda korszakos regényéből született musicalt, az Abigélt, az idei évad bombasikerét, a Mamma Miát, Shakespeare komádiáját, a Tévedések vígjátékát és a világ egyik legnépszerűbb musicaljét, A nyomorultakat is. Az első száz néző, aki páros bérletet vált a 2015-ös Dóm téri műsorra, ajándékba megkapja a fesztivál „Felragyognak a csillagok” című albumát is. A karácsonyi, kedvezményes bérletek minden évben népszerű ajándéknak számítanak. Sokan döntenek úgy, hogy szeretteiknek maradandó kulturális élményt adnak az ünnepekre, ráadásul amit decemberben a fa alá tesznek, jövő júliusban, augusztusban is örömet szerez. 

 

 

Megosztom

2014. október 31.


Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek

Medveczky Balázs a Rebeccában!

Rebecca-bemutatójának újabb szereplőjéről rántja le a leplet a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az intrikus Jack Favell szerepében a Junior Prima-díjas Medveczky Balázs lép színre Béres Attila rendezésében.

2024. április 12.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás