Jegyvásárlás

Megvan a 2015-ös Szegedi Szabadtéri műsora

Tíz év után újra Verdi-opera, több mint egy évtized után újra Shakespeare-dráma a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A jövő nyár műsoráról ma sajtótájékoztatót tartott az igazgatóság. A jegyértékesítés már ezen a napon megkezdődött. 

Elkészült a Szegedi Szabadtéri Játékok idei közönségvizsgálata – az ebben található fontosabb adatok ismertetésével kezdte mai, a jövő évad műsorát ismertető sajtótájékoztatóját Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató.


Nőtt a Szabadtéri idegenforgalmi, gazdasági jelentősége és reklámértéke

A felmérésből többek közt kiderült, hogy újra kellő súllyal vesz részt a Szegedi Szabadtéri az idegenforgalomban. A tendencia, miszerint évekkel ezelőtt egyre kevesebb volt a vidékről érkező vendég száma, immár karakteresen megfordult. Idén a nézők 40%-a volt szegedi, 60%-uk pedig más városokból érkezett.

A Szabadtéri Játékok amellett, hogy kulturális missziót teljesít és a városmarketingre is hatást gyakorol, fontos gazdasági erőt is jelent Szeged városának. Ez leginkább az úgynevezett addicionális kiadások, vagyis a nézők jegyekre kiadott összeg feletti költései alapján mérhető. Idén Szeged Megyei Jogú Város nettó 250millió forintnyi támogatást nyújtott a fesztiválnak, melyhez a Szabadtéri bruttó 283millió forintnyi társasági adó támogatást szerzett. A 2014-es jegyárbevétel bruttó 449millió forint volt. Az addicionális kiadások plusz bruttó 684millió forint bevételt jelentettek a városnak.

Fontos eredménye az évadnak az is, hogy jelentősen nőtt a Szabadtéri médiaértéke, kommunikációs hatékonysága. Az OBSERVER médiafigyelő által mért komplex médiaelemzés szerint a Szegedi Szabadtéri Játékok által generált sajtómegjelenések reklámértéke 1.452.684.805 Ft. A legtöbb hír a saját produkcióval, Kodály Zoltán Háry János c. operájával kapcsolatban jelent meg.

2015: Az álarcosbáltól A nyomorultakig

Tíz év után újra Verdi-opera kerül színre a Dóm téren: Az álarcosbál nyitja a jövő nyári szezont; két alkalommal, július 3-án és 4-én lesz műsoron. Érdekesség, hogy a darabot az eredeti szövegkönyvvel és szerepekkel éppen a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be Magyarországon először, méghozzá 1998-ban. Azóta nem láthatta a fesztivál közönsége Verdi remekművét.

Vendégjátékként érkezik Szegedre az Abigél, a Budapesti Operettszínház nagysikerű produkciója, mely még sosem szerepelt szabadtéri színpadon. Az egyik legnépszerűbb magyar író, Szabó Magda generációkat elvarázsoló regénye nyomán Kocsák Tibor – aki az idei Mamma Mia! karmestere is volt – szerzett nagyszabású zeneművet. A szövegkönyvet Miklós Tibor írta. A darab új aspektusból közelít a szívet melengető, síros-nevetős történethez. Július 10-én és 11-én láthatják a nézők a Dóm téren.

Ahogyan azt már korábban bejelentették, július 17-én, 18-án és 19-én tér vissza jövőre a Mamma Mia! c. sikermusical, Szirtes Tamás rendezése. A jegyértékesítést már augusztus elején megkezdték, e rövid idő alatt pedig már a belépők 15%-át el is kapkodták az érdeklődők. Az ABBA dalaira épülő produkció volt az idei évad legnagyobb sikere, 28ezer ember tombolt a népszerű zenéknek és a lenyűgöző színrevitelnek. A Madách Színház előadása új szereposztással tér vissza.

Utoljára 13 éve játszottak Shakespeare-darabot a Dóm téren. 2015-ben az angol drámaíró egyik népszerű művét, a Tévedések vígjátékát is láthatják a nézők. A legkiválóbb prózai színészeket tervezi felkérni a menedzsment, akik a szerepcserék és alaktévesztések adta komikus fordulatokban és színes figurákban bővelkedő darabot minden bizonnyal rendkívül szórakoztatóvá teszik. Várhatóan zenei betétekkel is dúsítják majd a produkciót, melyet július 31-én és augusztus 1-jén láthatnak a nézők.

A musicalirodalom egyik legnépszerűbb műve zárja majd az évadot: augusztus 14-én, 15-én, 16-án, 20-án és 21-én kerül színre Claude-Michel Schönberg műve, A nyomorultak. A Victor Hugo monumentális regénye nyomán született darab londoni ősbemutatójának éppen 30. évfordulóját ünnepeljük jövőre, a Szegedi Szabadtéri közönsége pedig 27 év után láthatja újra a legendás darabot. 1987-ben, Szegeden került először színre Magyarországon A nyomorultak. Az előadásból azóta nagysikerű film is készült. A jövő évi produkció a Madách Színházzal közös bemutató lesz.

2015-ben is lesz Ajándékkoncert. A Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével megrendezett, ingyenes estek nagy népszerűségnek örvendenek a szegediek körében. Idén is színvonalas produkcióra számíthatunk. Annyi már most biztos, hogy a nemrég első ízben megrendezett Nemzetközi Marton Éva Énekverseny különdíjasa, a dán szoprán, Signe Ravn Heiberg lesz az egyik fellépő, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok ezt, az ajándékkoncerten való fellépési lehetőséget ajánlotta fel a rangos verseny egyik nyereményeként.

Újszeged: nemzetközi színházi fesztivált terveznek

Harangozó Gyula művészeti igazgató hangsúlyozta: a jegyárak idén sem emelkedtek. Belépőt már 3300 forinttól is lehet vásárolni, a legdrágább 15750 forintba kerül. A jegyértékesítés kivételesen a szokottnál korábban indul, hiszen már ma, a műsorhirdetés időpontjától kezdve is tudnak a nézők belépőt váltani. A karácsonyi időszakban kedvezményes árú bérletkonstrukciókat hirdet majd a Szabadtéri, mely elsősorban most is a szegedi közönségnek kedvez, hiszen leginkább ők tudnak több előadásra is ellátogatni.

Ahogyan a Dóm téri szereposztást, úgy az Újszegedi Szabadtéri Színpad műsorát – a hagyományoknak megfelelően – később jelenti be az igazgatóság, egy nagyívű tervről, hosszabb távú kezdeményezésről azonban már most szót ejtettek. 2016-tól nemzetközi színházi fesztivál elindítását tervezik az újszegedi ligetben található, ezer fő befogadására alkalmas „kisszínpadon". Anno a Mezzo Operafesztivál elindításában is tevékenyen részt vett a Szabadtéri Játékok, tehát van tapasztalata a menedzsmentnek hasonló, nemzetközi szintű rendezvények létrehozásában.

 

JEGYÁRAK

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

 


Megosztom

2014. szeptember 24.


ELMARAD!

Kedves Nézőink! Kovács András Péter mai (09.28) önálló estje elmarad, pótlására holnap (09.29) 19 órakor kerül sor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon! Megértésüket köszönjük!

2020. szeptember 28.

Részletek

Kovács András Péter érkezik az Újszegedi Szabadtéri Színpadra

Kedves Vendégeink!

Még nem értek véget az önfeledt, biztonságos színházi esték az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

2020. szeptember 24.

Részletek

Meghirdette műsorát a jövőre 90. éves Szegedi Szabadtéri

Kiemelkedően sokszínű, és művészetileg teljes évadként értékeli az ideit a Szabadtéri Játékok vezetősége. A járványhelyzet ellenére sikerült mindkét helyszínen előadásokat tartani, opera, komédia, családi mesebalett, ajándék szimfonikus zenekari koncert, sőt egy színháztörténeti kuriózum is szerepelt a repertoáron. Az ország legnagyobb szabadtéri színháza jövőre ünnepli fennállásnak 90. évfordulóját, melynek apropóján több újdonsággal is készülnek.

2020. szeptember 03.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Tim Rice - Andrew Lloyd Webber

Jézus Krisztus Szupersztár

rockopera

07. | 02., 03., 04., 09., 10.
Jegyvásárlás

William Shakespeare

Sok Hűhó Semmiért

vígjáték

07. | 23., 24.
Jegyvásárlás

Alan Menken - Glenn Slater

Apáca Show

musical

07. | 30., 31.
08. | 01.
Jegyvásárlás