Jegyvásárlás Online kérdőív

Már a 2015-ös évadra árulja jegyeit a Szegedi Szabadtéri Játékok

Megkezdték a jegyértékesítést a Dóm téri fesztivál jövő évi előadásaira, és állóhelyekkel bővítik ki a nézőteret az idei évad utolsó hét estéjén.



„Már a múlt hétvégén bemutatott Háry János produkcióra sem lehetett a bemutató előtt napokkal jegyet kapni, az újszegedi Indul a bakterház előadással hasonló a helyzet. Hetek óta nem tudunk mit kínálni az egyébként továbbra is élénken érdeklődő közönségnek” – kezdte ma délelőtti sajtótájékoztatóját Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója. Fentiek miatt döntött úgy a fesztivál, hogy lerántják a leplet a 2015-ös évad egyik előadásáról, és a jegyeket is elkezdik rá árusítani.

Jövő év július 17-én, 18-án és 19-én ismét láthatja a Dóm téri közönség a Mamma Mia! ABBA-musicalt, melynek idei előadásaira már hónapokkal ezelőtt is alig lehetett belépőt vásárolni. Sőt, az eredetileg meghirdetett öt előadást két plusz estével kellett kibővíteni. A Madách Színház produkciója az ideihez képest új szereposztással tér majd vissza.

Az első páros belépőt, a sajtótájékoztató keretében a Szegedi Szabadtéri részéről vásárolta meg Herczeg Tamás. Ezt ajándékba kapja az a szerencsés első vásárló, aki jövő évi Mamma Mia! előadásokra szeretne jegyet váltani a Fesztivál Jegyirodában. A 2015-ös jegyárak egyébként nem emelkedtek, az ideivel azonos árkategóriákban lehet őket megvásárolni. 

Jó hír azoknak, akik már ebben az évben sem szeretnék kihagyni a világon először non replica változatban színre vitt musicalt, hogy a Szabadtér – a bécsi operaház mintájára – állóhelyeket épít a nézőtér két szélső szektorához. Erre korábban még nem volt példa. Ide jövő hét hétfőtől (08.11.) kétszer 20 db jegyet lehet vásárolni előadásonként, melyek egyenként 3500 forintba kerülnek.

Herczeg Tamás röviden beszélt arról is, várhatóan milyen eredményekkel zárják Harangozó Gyula művészeti igazgatóval első önálló évadukat. A kinevezésüket megelőző utolsó év a 2012-es volt, ehhez képest a nézőszám 55%-kal, a jegybevétel 84%-kal növekedett.

Megosztom

2014. augusztus 05.


Így zárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2023-as évada

Lezárult a 2023-as Szegedi Szabadtéri Játékok. 17 különböző program, számos teltházas este, rekord bevétel, kiváló meghívott és önálló produkciók, köztük egy ősbemutató is színpadra került a nyári fesztivál két helyszínén, az Újszegedi és a Dóm téri Szabadtéri Színpadokon.

2023. augusztus 28.

Részletek

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza jövőre az Ezeregy éjszaka

2023. augusztus 21.

Részletek

Tájékoztatás augusztus 18-i előadások megtartásásról

Bár a nap folyamán változékony lehet a szegedi időjárás, aggodalomra semmi ok! A ma esti Pletykafészek és Ezeregy éjszaka előadások 21.00 órai megtartására készülünk. Kérjük nézőinket, mindenképpen jöjjenek el, és lépjenek be helyszíneinkre! Ha az időjárás a meghirdetett kezdést mégsem teszi lehetővé, az előadások megtartásával, a kezdés csúsztatásával vagy az esőnapokkal kapcsolatos véglegesen érvényes tájékoztatást aktuálisan a helyszínen tudják majd kollégáink megadni a meteorológia pillanatnyi jelentése és az aktuálisan fennálló helyzet szerint.

2023. augusztus 18.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Bartók - Balázs

A kékszakállú herceg vára

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás