Jegyvásárlás Bérletvásárlás

Gyerekek fedezhetik fel először a megújult Szabadtérit

Néptánccal, Dóm téri bejárással és nézőtéri fotózkodással várja a szegedieket szombaton, gyermeknap alkalmából a Szabadtéri Játékok. Az ingyenes program során a résztvevők felfedezhetik a megújult fesztiválhelyszínt.


Gyereknapi programmal vár kicsiket és nagyokat a Dóm térre a Szegedi Szabadtéri Játékok május 24-én, szombaton 10 órától. Az eseménynek az időjárás is kedvez: először kóstolhatunk bele idén az igazi mediterrán szegedi hangulatba, melyben leginkább a Szabadtérin érdemes sütkérezni. A pár napja felépült és az idei évadra megújult fesztiválhelyszínt most először élvezheti a közönség.

„Nagyon fontos számunkra Harangozó Gyula művészeti igazgató úrral a fiatal közönség, hiszen közülük kerülnek ki később a színházba járó felnőttek – mondja Herczeg Tamás, a Szabadtéri igazgatója. – Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei fesztivál különleges körülményeit ők vehessék birtokba először."

Ráadásul a teljes Dóm téri színteret felfedezhetik az érdeklődők. 10 órától bejáráson lehet részt venni, melyen sok érdekesség kiderül az új színpadról és az épülő infrastruktúráról, illetve kivételesen be lehet lesni a kulisszák mögé, ahol a próbák és előadások során a művészek a legtöbb időt töltik majd.

A Dóm téri gyereknap fő eseménye a Szeged Táncegyüttes fellépése lesz. 11 órától 80 fős gyerekcsoport veszi birtokba az új színpadot: rábaközi, dél-alföldi, szatmári, moldvai és sárközi táncokat adnak elő. A színes forgatagot Gombos András művészeti vezető instruálja.

A néptánc bemutató után Dusha Béla fotográfussal készíttethetik el portréjukat a nézők a megfordított nézőtéren, háttérben Szeged szimbolikus látványosságával, a dómmal. Egyedül, párban vagy akár csoportosan is a kamera elé állhatnak, akik egy szép emléket szeretnének magukról a Szabadtéri helyszínén.

A teljes gyereknapi program ingyenes, jegyeket igényelni a Fesztivál Jegyirodán lehet. A bejáráson és a fotózáson a részvétel korlátozott, előzetesen regisztrálni a peter.teszary@szegediszabadteri.hu e-mail címen tudnak az érdeklődők.

Szeged Napi jegyárkedvezmény

A korábbi évek hagyományát folytatva a Szabadtéri kifejezetten a szegedieknek szeretne kedvezni: Szeged Napja alkalmából 10 % kedvezménnyel árusítja előadásaira a jegyeket és bérleteket. Május 17-től 30-ig élhetnek a lehetőséggel a Fesztivál Jegyirodán. A kedvezmény az összes produkció valamennyi előadására érvényes.
Megosztom

2014. május 20.


Színház és irodalom, igazi kulturális élmény karácsonyra!

A Szabadtéri Játékok igazi kulturális élménycsomaggal ajándékozza meg Önöket! Minden vásárlónkat, aki legalább 4 db jegyet vagy bérletet vásárol a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaira, megajándékozzuk egy Hemingway-kötettel a REÖK jegyirodájában. 

2021. december 13.

Részletek

Béres Attila rendezi a Chicagót jövő nyáron a Dóm téren

A Szegedi Szabadtéri Játékok saját bemutatóját Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója állítja színpadra.

2021. december 09.

Részletek

Elkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri előadásaira

Meghirdette 2022-es Dóm téri évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A repertoárba a közkedvelt musical műfaján túl tánc- és különleges koprodukcióban létrejövő operabemutató is került. A meghirdetéssel egyidőben elkezdődött a jegy- és bérletértékesítés.

2021. november 05.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Zs. Vincze Zsuzsanna - Zsuráfszky Zoltán

Szabadság, szerelem! - Petőfi, a vitéz

tánc-szín-játék

07. | 01., 02.
Jegyvásárlás

Johnson-Andersson-Ulvaeus

Mamma Mia!

musical

07. | 08., 09., 15., 16.
Jegyvásárlás

Verdi

La Traviata

opera

07. | 29., 30.
Jegyvásárlás