Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Cseke Péter

cseke peter1953. október 3.-án születtem, Nagyváradon. Szüleim színészek voltak.
1972 felvettek a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára. 1976-ban végeztem. 1976-tól öt évig, a debreceni Csokonai Színháznak voltam tagja.
1981-től a Madách Színház szerződtetett.
1990-től egy évig a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződtem.
1990-ben Jászai-díjat kaptam.
1991-től „szabadúszó” vagyok.
1992-től rendezek is. Rendezéseim, a Madách Színházban, Bécsben az Auersperg Theaterben, Karinthy Színház, Merlin Színház, Budapesti Kamara Színház, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Turay Ida Színtársulat, Kecskeméti Katona József Színház…
1992-ben a Madách Színház gyermek és ifjúsági programjainak vezetője lettem.
1994-től 1997-ig tanítottam a Színház és Filmművészeti Egyetemen.
1999-2012-ig a Polgárok Pesthidegkútért Kulturális Egyesület elnöke voltam.
2001-től 2005-ig a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára voltam.
A 2003/2004 évadtól 4 évig, a Turay Ida Színtársulat főrendezője voltam.
2005-től szinkronfilm rendezéssel is foglalkoztam.
2006-ban, feleségemmel együtt Bilicsi-díjat kaptunk.
2008-ban Klebelsberg Kunó díjjal tüntettek ki.
2008. augusztus 1-től a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lettem.
2012-ben Vámos László díjat kaptam.
2012-ben A Színház és Filmművészeti Egyetemen Doktori Tanácsa doktorrá avatott. DLA fokozat (Doktor of Liberal Arts) a Szabad Művészetek Doktora cím használatára jogosított.
2013 januárjától a Keresztény Kulturális Akadémia tagja vagyok.
2013 augusztusától újabb öt évre a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója lettem.
2014 januárjától a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjai közé választottak.
2014 március 15-én Nádasdy Kálmán díjjal tüntettek ki.

Feleségem Sára Bernadette, színésznő. 1982 óta vagyunk házasok, két lányunk, és két unokánk van.

A több mint 30 év alatt, száznál több szerepet játszottam, ezek közül néhány:

Színpadi szerepek:
Debrecen 1976-81:
Pathelin Péter prókátor (Pathelin), Bál a Savoyban (Musztafa bej), Hamlet - (Horatio), Lila ákác - (Csacsinszky), Tíz nap szerelemért (Gracsov), Anyegin (Anyegin), Három nővér (Tuzenbach), Kabaré - (Konferanszié), A diákbolondító (Parádi), Figaro házasága (Figaro), Nebáncsvirág (Floridor), A sötét ház (Rudi), Volpone - (Mosca), Kazimir és Karolin (Kazimir), Házmestersirató (Herceg Pista), Törtetők (Beniczky), János király - (Fattyú), Cukorváros (Leonard), Varsói melódia (Viktor)…
Budapest Madách Színház, 1981-90:
Jutalomjáték (Jud), Meráni fiú (Herceg), Makrancos hölgy (Tranió), Csata (Kálmán), Noszty fiú esete Tóth Marival (Noszty Feri), Isten, császár, paraszt (Hohenzollern), Macskák - (Elvisz Trén), Béla király (Márk), A királynő katonái (Pip), Töltsön egy estét a Fehér Rózsában, Páratlan páros - (John Smith), Caligula - címszerep, Szent Bertalan nappala (Senior Lengyel), Szemenszedett igazság (Revalier bíró), A női partőrség szeme láttára (Milán), Vannak még kísértetek! (Alfredo), Dr. Herz - (Strasszer), Kétfejű fenevad (Több szerep), Bond: Lear (Orvos) stb.
Nemzeti Színház 1990/91:
Csongor és Tünde (Balga), Sosem lehet tudni (Philip), Jaj, apu…(Jonathan)
Madách Színház 1992 - :
Liliomfi (Liliomfi), Társasjáték New Yorkban (David), Isten pénze (Freddy), Mezitláb a parkban (Paul), Pletyka (Ken), Kész komédia, Lugosi (Ed Wood), Vacsora négyesben (Gabe), Páratlan páros 2. (John), Kakukkfészek (Harding), Koktél hatkor (Alex)…
Karinthy Színház 1992-:
Kakukktojás (Arnold), Őrült nők ketrece (Albin), Karinthy: Ki a normális? Shakespeare: Harmadik Richárd (Richárd)…
Más Színházakban 1981-:
Júlia kisasszony (Inas), Csók (Király), Mukányi (Kozák), Uraim, csak egymás után (Fodrász), Gyertyafénykeringő - (Gaston), Hálószoba komédia (Trevor), Várj, míg sötét lesz (Mike), Öbölből vödörbe (Férfi), Békeffi: Janika (Fenek Jenő), Székely János: Caligula helytartója (Probus), S. Maugham: Imádok férjhez menni (Freddy), Békeffi: Az okos mama (Ervin), Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (Leo), Letraz: Tombol az erény (Leonard) stb.

TV szerepek:
Hátország (Péter), Cseresznyéskert (Jasa), Centervillei kísértet (Whasington), A gonosztevő, Legyen a vendégem, Erdő (Aljosa), Corneville-i harangok (Grenicheux), Gyalogbéka (Anti), Kertész kutyája - (Trisztán), Egy szerelem három éjszakája (Viktor), Volpone (Mosca), Lumpáciusz Vagabundus (Gyalu az ács), Hogyan csináljunk karriert? (Glumov), Kémeri, Tanner John házassága (Tanner), Sartorius úr házai (Trench) Motorbicikli, Csere Rudi, A rágalom iskolája, Randevú a Royalban, Nyolc évszak, Megbízható úriember, Házas párbaj, Szemben a Lánchíd oroszlánja, Erdélyi dekameron, Öbölből vödörbe, Sajtszínház stb.

Önálló estek:
Egy idealista emlékezéseiből (Csehov novellák), Kétszemélyes bolondságok (Hűvösvölgyi Ildikóval), Jó kedvet! (Hűvösvölgyi Ildikóval), Talán jó mégis az ember (Márai versek, Sára Bernadettel), Valaki útravált belőlünk (Ady versek, Sára Bernadettel)

Rendezések:
Gyerek és ifjúsági előadások:
Csukás-Darvas: Ágacska, Juhász - Mericske: Feri világgá megy, Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi, Romhányi-Fényes: Hamupipőke, Fábri-Gallai: Alice csodaországban, Kesner–Aldobolyi: Emil és a detektívek, Grimm-Pozsgai Zs.: Holle anyó, Lázár E.: Négyszögletű Kerek Erdő, Békés-Mericske: A kétbalkezes varázsló, Presszer-Dusán-Horváth: Padlás

Felnőtt előadások:
Shakespeare: Harmadik Richárd, Molnár Ferenc: Játék a kastélyban, Szép Ernő: Vőlegény, Ray Cooney: Páratlan páros, Geyer-Katsher: Gyertyafénykeringő, Fiersetin: Elvarratlan szálak, Poiret: Őrült nők ketrece, De Mello: Szárnyalás, Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet, Görgey Gábor: Wiener walzer, Katajev: Bolond vasárnap, Feydeau: A női szabó, Békeffi: Janika, Maugham: Dzsungel, Békeffi: Az okos mama, N. Coward: Vidám kísértet, Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok, Axelrod: Goodbye Charlie, Csurka István: Döglött aknák, Letraz: Tombol az erény, Gábor Andor: Dollárpapa, Portner: Hajmeresztő, Visky András: Megöltem az anyámat, Rideg Sándor: Indul a bakterház, Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja, Tormay Cécile: A régi ház, Agatha Christie: Az egérfogó, Kocsis L. Mihály: Újvilág passió, Németh Virág: Lesz vigasz?, Ray Cooney: Páratlan páros 2., Peter Buckman: Most mindenki együtt

Megjelent CD-k, kazetták:
Sorsommá lett nagy szerelmem (Magyar költők szerelmes versei)
Kőtörő fű (XX. századi magyar költők Istenes versei)
Az Úr érkezése (XX. századi magyar költők Istenes versei)
Talán jó mégis az ember (Márai Sándor versei)
Valaki útravált belőlünk (Ady Endre versei)
Történetek Ré országából (Óegyiptomi mesék, Sára Bernadettel)
Útitársaknak (II. János Pál pápa válogatott versei)

Megjelent lemezek:
Közel 10 zenei lemezen közreműködtem, többek között: A.L. Webber: Macskák, Müller-Tolcsvay: Dr. Herz, Budapest, te csodás, stb.

Megjelent könyv:
Cseke Péter: Színpadon a két Cseke(Életutak, pályaképek)




Előadásai
Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS 2. (John Smith) (rendező) - 2013/2014
Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS (John Smith) (rendező) - 2012/2013
Donald Margulies: VACSORA NÉGYESBEN (Gabe) - 2010/2011
Michael Cooney: NEM ÉR A NEVEM (Eric Swan) - 2009/2010
Németh Virág - G. A. Rossini: ÉS KÖZBEN SZÓL A DAL... (rendező) - 2014/2015
Galambos Attila - Szente Vajk - Bolba Tamás: CSOPORTTERÁPIA (rendező) - 2014/2015
Jurij Poljakov: PÁRCSERE (rendező) - 2014/2015
Peter Buckman: MOST MINDENKI EGYÜTT (rendező) - 2013/2014
Fazekas Mihály - Schwajda György: LÚDAS MATYI (rendező) - 2013/2014
Heltai Jenő: NAFTALIN (rendező) - 2012/2013
Németh Virág: LESZ VIGASZ (rendező) - 2012/2013
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: ÚJVILÁG PASSIÓ (rendező, író, szövegkönyv) - 2012/2013
Deres Péter - Tormay Cécile: A RÉGI HÁZ (rendező) - 2011/2012
Békés Pál: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ (rendező) - 2011/2012
Agatha Christie: AZ EGÉRFOGÓ (rendező) - 2011/2012
Ken Ludwig: KÁPRÁZATOS KISASSZONYOK (átdolgozó, rendező) - 2010/2011
William Shakespeare: HARMADIK RICHÁRD (rendező) - 2010/2011
Karol Wojtyła: AZ ARANYMŰVES BOLTJA (rendező) - 2010/2011
Somerset Maugham: CSODÁS VAGY, JÚLIA (játékmester) - 2010/2011
Lázár Ervin: A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ (rendező) - 2009/2010
Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ (rendező, színpadi változat) - 2009/2010
Molnár Ferenc: JÁTÉK A KASTÉLYBAN (rendező) - 2009/2010
Molnár Ferenc: JÁTÉK A KASTÉLYBAN (rendező) - 2008/2009
Paul Portner: HAJMERESZTŐ (rendező) - 2008/2009
Visky András: MEGÖLTEM AZ ANYÁMAT (rendező) - 2008/2009
Megosztom

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás