Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Hommonay Zsolt

homonnayzsoltHomonnay Zsolt 1971-ben született Kaposváron és már 1990-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósa lett.

Közben felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára, ahol Szinetár Miklós osztályában diplomázott 1997-ben. Már főiskolai évei alatt számos musicalben és zenés előadásban játszott, többek között a Miss Saigonban és a West Side Story-ban. A diploma megszerzése után több vidéki színházban is szerepet kapott, játszott Pécsett és Szolnokon is.

1999-ben megkapta Che Guevara kulcsfontosságú szerepét a világhírű Evita című musical turnéjában valamint Jézust alakította a Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperájában. 2000-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon – a fővárosi és vidéki színházak igazgatóinak szavazatai alapján – megkapta az Év bonvivánja díjat. Ugyanebben az évben meghívást kapott Berlinbe a Notre Dames-i toronyőr két szerepére: Quasimodót és Phoebust alakította. 2002 óta újra Magyarországon játszik, elsősorban a Budapesti Operettszínház és aMadách Színház előadásaiban láthatja őt a közönség. Olyan nagysikerű produkciókban szerepelt, mint az Anna Karenina, az Operaház fantomja, a Rómeó és Júlia vagy A Szépség és a szörnyeteg. 2009-ben megkapta az Elisabeth című musicalben a nagy kihívást jelentő Halál szerepét, alakításával ismét kivívta a szakma elismerését. Azóta is rendszeres szereplője az Operettszínház legnépszerűbb produkcióinak. A rábízott szerepek széles és változatos skálán mozognak, az ő alakításában elevenedett meg például a Nyomorultak Jean Valjean-ja, ARebeccában Maxim de Winter, a Csókos  asszony Dorozsmay Pistája, vagy Koltay huszárkapitányt alakja a Viktória című operettben. 2010-től a Budapesti Operettszínház csapatával rendszeresen turnézik német nyelvterületen a Disney nagysikerű musicalével a Szépség és a Szörnyeteggel.

Színpadi pályafutása mellett énekesként is szép sikereket ért el. 2005-ben Balczó Péterrel és Nagy Sándorral közösen alapították meg az Adagio énekegyüttest, mely a tagok lenyűgöző vokális előadásmódjával hamar elnyerte a közönség tetszését. Repertoárjukban népszerű magyar és külföldi slágerek szerepelnek, melyeket egyéni stílusban, több szólamban, zenekari kísérettel szólaltatnak meg.Könnyed és elegáns crossover stílusuk egyedülálló a mai magyar könnyűzenei életben. Négy eddig megjelent albumukból három platina- egy pedig aranylemez lett, de hatalmas sikert aratott Érintés című koncert DVD-jük is, mely szintén platinalemez lett. Az együttes mellett feleségével, Polyák Lillával is számos koncerten lép fel énekesként. Eddig két közös albumot adtak ki: 2009-ben jelent meg aKetten, mely rövid idő alatt aranylemez lett, a Két szív pedig 2010-ben.

Homonnay Zsolt nemcsak színészként és énekesként kamatoztatja tehetségét. Zenei érzékenységét adalszövegírásban és- fordításban is hasznosítja. Több magyar slágert jegyez szövegíróként, és számos népszerű külföldi dal szövegének fordítója. Kiváló szövegei rendre visszatérnek az Adagio együttes koncertjein és saját fellépésein.

 

Forrás: http://www.homonnayzsolt.hu/

Megosztom

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás