Jegyvásárlás

Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Dóm téren

2014. január 07. 

A hatalmas érdeklődés miatt hat előadásban kerül színre az ABBA-musical Szegeden


A hatodik Mamma Mia! előadást is meg kellett hirdetni a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorkínálatában, olyan kiemelkedő az érdeklődés az ABBA-musical iránt. Az eddigi öt előadásra már nem lehet jegyet venni. 2014-ben a fesztivál második világháború utáni újraindulásának 55. évfordulója lesz, ez alkalomból tudományos konferenciát rendeznek Szegeden.

Soha nem látott jegyértékesítési sikerről számolt be a Szegedi Szabadtéri Játékok mai sajtótájékoztatóján Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató. Történetének legsikeresebb évada, a 2010-es szezon mutatóit is túlszárnyalta már a fesztivál. Kétszer annyi belépő talált gazdára eddig, mint tavaly ilyenkor.

A sikerben kiemelkedő szerepe van a Mamma Mia! című előadásnak. A Madách Színházzal együttműködve, Szirtes Tamás rendezésében színre kerülő produkció korábban meghirdetett öt előadására, a jegyértékesítés kezdete óta már az összes jegy elfogyott. Akkora az érdeklődés a darab iránt, hogy a menedzsment arra a döntésre jutott: plusz előadást iktatnak be a műsorba, augusztus 22-én is lesz Mamma Mia!. Egyúttal azt is jelezték, ennél több előadás biztosan nem lesz a musicalből. Ilyen korán még sosem hirdetett plusz előadást egy bemutatóból a Szabadtéri.

Non-replica verzióban a világon elsőként a Dóm téren látható előadás előkészületei gőzerővel folynak Budapesten. Több száz jelentkezőt hallgattak meg castingon, hamarosan a szereposztás is összeáll, továbbá elkezdődtek a díszlet- és jelmeztervekkel kapcsolatos munkálatok és készül a koreográfia is. 

TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AZ ÉVFORDULÓN

Idén 55 éve, 1959-ben indult újra a második világháború miatti kényszerszünet után a Szegedi Szabadtéri Játékok. A jeles alkalomról megemlékezik a fesztivál vezetése – jelentette be Herczeg Tamás. Ennek első lépéseként tudományos konferenciát szerveznek a március 27-i színházi világnapon. A kétnapos konferencia keretein belül a Szabadtéri története, korai és mostani működése, a városra gyakorolt kulturális hatása is szóba kerül, de az előadók kitekintenek az aktualitásokra, így a dóm-rekonstrukció kapcsán felmerült gondolatokra is. Komoly tudományos életművel bíró előadók kaptak meghívót a konferenciára, jeles egyetemek és főiskolák tudósai szólalnak majd fel. A rendezvényhez csatlakoznak Szeged színházművészetével tudományos igénnyel foglalkozó színházi szakemberek is.

 

Megosztom

2014. április 28.


Az elbűvölő Jenes Kitti az Ezeregy éjszaka hercegnője a Dóm téren

Jenes Kitti is színpadra lép Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljében. Az énekes színésznő Jázmin szerepét alakítja az Ezeregy éjszaka című ősbemutatóban, augusztus 11-én, 12-én, 12-án, 18-án, 19-én és 20-án a Dóm téren.

2023. június 02.

Részletek

Hamarosan kezdődik a Szegedi Szabadtéri – épül a Dóm téri színpad

Kiváló ütemben zajlanak az építési munkálatok a szegedi Dóm téren, amelyek végeztével július elsején kezdetét veheti hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja, a Szabadtéri Játékok.

2023. május 30.

Részletek

Szegedi városnézésre invitálja rajongóit Janza Kata

Kedvenc szegedi helyeire kalauzolja el az érdeklődőket május 19-én, pénteken Janza Kata. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a szegedi Tourinform közös programján a színművész egy órán keresztül idézi fel a szívének legkedvesebb emlékeket a napfény városáról.

2023. május 12.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás

Mozart

A varázsfuvola

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás