Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Tíz másodpercenként vált jelmezt Scarlett

2013. június 11.

Negyvenkét helyszínt kell színpadra állítani az Elfújta a szél musical-változatában. Atlantát lézerlánggal robbantják majd fel.  A száz szereplő mindegyike legalább öt karaktert játszik, így összesen közel ötszáz jelmezre lesz szüksége a stábnak.

 

Díszlet- és jelmezterv elfogadáson ismertették az Elfújta a szél musical-produkció alkotói elképzeléseiket a Budapesti Operettszínházban. A Szegedi Szabadtéri Játékokon július 26-án, 27-én, augusztus 2-án és 3-án, hazai bemutatóként színre kerülő darab rendezőjétől, Somogyi Szilárdtól megtudhattuk: rekordokat döntöget a készülő előadás. A díszletterveket Bátonyi György, a jelmezterveket pedig Velich Rita készítette.

„Arra törekedtünk, hogy letisztult, egyszerű, mégis sokat tudó díszlet szülessen – tudtuk meg a rendezőtől. – Összesen negyvenkét helyszínt kell megmutatnunk a darab során. Izgalmas világítási technikát alkalmazunk, melyet az elmúlt évek során kísérleteztünk ki, és először próbáljuk ki a Dóm téren. Egyedülálló módon wifin keresztül kezelik ezt a rendszert, amely különleges lézervetítésekre alkalmas. Reményeim szerint Atlanta ostrománál sikerül vele felgyújtani, majd rögtön el is oltani a Dóm téri színpadot.”

A jelmezek is izgalmas világot közvetítenek. Az első felvonásban a klasszikus szabsávonalak lesznek jellemzőek, egy kis modern csavarral, energikusabb érzettel, mégis visszaidézve azt az emblematikus látványt, ami a legendás film során belénk égett. A kosztümök stílusa folyamatosan változik, a második felvonásra már modern ruhákban lesznek a szereplők, jelezve, hogy a háború után új világ köszönt be az életükbe. 

„Száz ember lesz a színpadon. Ez nagy számnak tűnhet, de igazság szerint legalább ötszázra lenne szükség. Minden szereplő hat öltözet ruhával rendelkezik, ez közel ötszáz jelmezt jelent. Úgy tervezzük, hogy Scarlett a darab egy pontján hat ruhát vált egymás után, méghozzá tíz másodpercenként. Scarlettnek egyébként összesen tizenkét ruhája lesz, többek közt a híres, zöld függönyruha is.”

Az Elfújta a szélben Rhett Butlert Szabó P. Szilveszter, Scarlettet kettős szereposztásban Vágó Zsuszi és Gubik Petra alakítja. További szerepekben láthatjuk Janza Katát, Bíró Esztert, Serbán Attilát, Szomor Györgyöt, Nádasi Veronikát és Brasch Bencét

Megosztom

2014. április 28.


Mesebeli utazás a tánc szárnyán – interjú a Tiszavirág Néptáncegyesület elnökével, Tóth Gáborral

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgettünk.

2024. április 18.

Részletek

Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás