Jegyvásárlás Nyereményjáték

Svejk, Bakterház és Páratlan páros az újszegedi színpad műsorán

Kecskemétről és Székesfehérvárról is érkezik előadás idén nyáron Újszegedre, a Szegedi Nemzeti Színházzal együttműködésben pedig új bemutatót hoz létre a Szegedi Szabadtéri Játékok a ligetben. A vígjáték-bohózat-komédia hármasa mellett az elmaradhatatlan programok is várják a közönséget.



Idén is igazi családi kikapcsolódást kínál az Újszegedi Szabadtéri Színpad, melynek műsorát ma jelentette be Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója. Kiváló vidéki színházak vendégjátékai érkeznek, a fesztivál a szegedi teátrummal is együttműködik, illetve a már jól megszokott és megkedvelt programok is helyet kapnak a műsorban. A korábbi évekhez képest több előadást láthatnak a nézők a romantikus hangulatú ligetben: összesen hat produkció, kilenc előadásban kerül színre.

A felhőtlen családi szórakozást már a műfajok hármasa is jelzi: vígjáték-bohózat-komédia várja a nézőket. A sort a Szegedi Nemzeti Színházzal közösen színre vitt előadás kezdi július 25-én és 26-án. A Szabadtéri ezzel a koprodukcióval kívánja még szorosabbra fűzni az eddig is kitűnő kapcsolatot a színházzal. Így már nem csupán a Szegedi Szimfonikus Zenekarra, a színház ének- és tánckarára, a Szegedi Kortárs Balettre és a Dóm téren jelentős munkát végző műszaki személyzetre számítanak az évad során, hanem a prózai társulatra is. A Svejk, a derék elsőháborús katona, Jaroslav Hasek népszerű műve Bodolay Géza rendezésében kerül színre. A vígjáték címszerepét Sorbán Csaba alakítja, partnerei többek közt Szilágyi Annamária, Jakab Tamás, Pataki Ferenc, Kárász Zénó és Gömöri Krisztián lesznek.

Negyedik előadását hozza Újszegedre a Kecskeméti Katona József Színház idén. A visszatérő partner produkcióit imádja a közönség, nagy sikereket arattak korábban a ligetben. Július 29-én és 30-án Ray Cooney Páratlan páros című bohózatával érkezik a társulat. A fergeteges darab rendezője és egyik főszereplője a kecskeméti színház igazgatója, Cseke Péter. Egyik partnere, Szerednyey Béla duplázik idén a Szabadtérin, hiszen a Dóm téri Mamma Mia! musicalprodukcióban is szórakoztatja a közönséget.

Új együttműködő partnerként köszönti a fesztivál a székesfehérvári Vörösmarty Színházat, ahonnan augusztus 8-án és 9-én Rideg Sándor Indul a bakterház című komédiája érkezik. A legendás film – melynek számtalan mondata szállóigévé vált – irodalmi alapanyagát Bereményi Géza dolgozta át színházi előadássá. A produkciót Bagó Bertalan, a színház művészeti vezetője rendezte, akinek nevéhez az elmúlt évek egyik legnagyobb Dóm téri sikere, a 2010-es Hair című musical fűződik. A baktert Gáspár Sándor alakítja, a banyát Kubik Anna, és láthatjuk még színpadon Derzsi Jánost, Závodszky Noémit és Sághy Tamást is.

Nem maradhat ki az újszegedi színpad műsorából az évek óta igen népszerű SzegeDixie Gála sem. A főszervező Storyville Jazz Band mellett augusztus 3-án fellép a Benkó Dixieland Band is. Szintén elmaradhatatlan programként szerepel a műsorban a Néptáncfesztivál (július 11.) és a Nótaest (július 20.). A jegyek értékesítése a nyári programra megkezdődött, a produkciókra már 1500 forintért is lehet belépőt váltani.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Megosztom

2014. március 19.


Gyermekcastingot tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Novák Péter rendező meghallgatta az István, a király leendő gyermekstatisztáit Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, a Zikkurat Produkció előadásában léphetnek színpadra a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó jelentkezők augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2024. március 13.

Részletek

Táncos meghallgatást hirdet a Szegedi Szabadtéri

Táncművészeket keres Rebecca című, önállóan bemutatandó produkciójába a Szegedi Szabadtéri Játékok. Március 25-ig adhatják be jelentkezésüket, akik Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével részt kívánnak venni a Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyszabású musicaljének színpadra állításában.

2024. március 11.

Részletek

Dedikált CD-n az Ezeregy éjszaka slágerei

Dedikált CD-n is elérhető Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének zenei anyaga. Az albumot az érdeklődők a Szegedi Szabadtéri Játékok online jegyvásárló felületén és a szegedi Fesztivál Jegyirodában is beszerezhetik a készlet erejéig.

2024. március 06.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás