Jegyvásárlás

A Játékok legfrissebb hírei - 2006.06.27.

Szabadtéri Aktuális

Hamarosan indul a Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évada

Július 7-én veszi kezdetét az idén 75 éves Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata. A fesztivál a Szegedi Kortárs Balett táncshow-jával, az Új Világgal indul július 7-én és 8-án, melyben a Tűz és a Víz Birodalmát jeleníti meg a társulat 50 táncosa. Újra láthatjuk a tavaly hatalmas sikerrel bemutatott Csárdáskirálynőt július 14-én, 15-én és 16-án, a musical szerelmesei pedig a nemzetközi kooprodukcióban készült Rudolf című zenés darab szabadtéri világpremierjét tekinthetik meg a szegedi Dóm téren július 28-án, 29-én, 30-án, valamint augusztus 4-én, 5-én és 6-án. Idén sem maradhat el a Dómdixie Gála és az Ajándékkoncert, melyek augusztus 2-án illetve augusztus 10-én szerepelnek a fesztivál műsorán. Az idei program egyik különlegessége a világhírű operaénekesek közreműködésével, Szikora János rendezésében bemutatásra kerülő Bánk bán, augusztus 18-án, 19-én és 20-án. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon két előadás látható az idei évadban: a Megyeri Károly Vándorszínház mutatja be Szigligeti örökzöld vígjátékát, a Liliomfit július 21-én, 22-én és 23-án, illetve újra átélhetjük Kukorica Jancsi kalandjait Kacsóh Pongrácz János Vitézének előadásain augusztus 11. és 13. között.


Szabadtéri Pletykák

A Tűzjósnő és a zene - Ágens, az Új Világ első felvonásának zeneszerzője és szereplője

Az Új Világ táncshow-ban - a teremtésmítoszok hagyományát követve - a Tűz és a Víz Birodalma tárul elénk. Ágens, az első felvonás zeneszerzője, a Tűzjósnő alakítója szerepéről, és a Tűz Birodalmához komponált zenéről úgy vélekedik: a Tűzjósnő egy "Õsi rituálékkal élő varázslóasszony, melyek segítségével betekintést nyer olyan világokba, melyek ismerete már nem jellemző korunk emberére.". A zeneszerző igyekezett a Tűzjósnő karakteréhez igazítani a hangélményt is: a jósnő a hagyománynak megfelelően énekkel teremt kapcsolatot a világok között, szöveg nélküli, valódi teremtő erővel bíró, extatikus énekléssel celebrálja a szertartásokat. A Tűz Birodalmához komponált zene két alapelemből áll, egyrészt kórusművekből, melyek minden szólamát Ágens énekelte fel, másrészt elektronikus zenéből, melyet Boudny Ferenc szerzett. Az előadás élő énekszólammal, illetve izgalmas percussion- és dobszólóval egészül ki. Ágens a Dóm tér monumentális méreteiről azt vallja: "elképesztő ereje van a több ezres tömegnek, a bennük rejlő várakozásnak. Két éve, az Új Világ bemutatóján átestem a tűzkeresztségen, emiatt például kifejezetten vágyom az előadásra, egészen más élményre számítok, még felszabadultabb, nyitottabb és erősebb Tűzjósnő jelenlétre".

A Dóm tér és környéke lakóinak nem kell aggódniuk az Új Világ tüzes jeleneteinek előadásai miatt

A Dóm tér környékén lakók a két évvel ezelőtti Új Világ előadásait látva aggódtak, hogy a megfelelő készültség és elővigyázatosság hiánya miatt a Tűz Birodalmában használt tűz révén nem csak a színpad, hanem a környék házai is lángra gyúlhatnak. Az előadás során ugyanis a tűzijáték és egyéb tüzes effektek mellett egy két méter átmérőjű tűzgömb is lángra lobban. Az idei előadásoktól azonban már nem kell tartaniuk, a Szegedi Kortárs Balett produkciójához minden engedély rendelkezésre áll, felkészült szakemberek segítik a művészek munkáját.

Szabadtéri Újdonságok

A legjobb magyar vígjáték Szegeden - Liliomfi az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén műsorára tűzte Szigligeti Ede Liliomfiját, a magyar vígjátékok legjobb és legtöbbet játszott darabját. A hangulatos Újszegedi Szabadtéri Színpadon bemutatásra kerülő darab minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást jelent. "A Liliomfi lényege, hogy szórakoztasson, hiába ismerjük a történet végét, mindig izgulunk, hogy végül a szerelmespár egymásra találjon." - mondta Megyeri Zoltán rendező, aki korábban játszott is a vígjátékban. Bár a Liliomfi 1849-ben íródott, a történet bája, a cselekmény, a darabot átszövő szerelem, romantika és humor időtállóvá teszi. A vígjáték a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Megyeri Károly Vándorszínház közös produkciójában, szegedi színészek közreműködésében látható, a társulat nevéhez fűződik az Anconai szerelmesek és a Szabin nők elrablása is, melyeket korábban nagy sikerrel játszottak a Szegedi Nemzeti Színházban. A Liliomfi július 21-én, 22-én és 23-án látható az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Grandiózus esemény a Dóm téren: augusztus 20-án a Bánk bánt akár húszezren nézhetik Szegeden

A jubileumi évad programjának egyik különlegessége az augusztus 18-án, 19-én és 20-án bemutatásra kerülő Bánk bán. Leghíresebb nemzeti operánk főbb szerepeit olyan világhírű énekesek alakítják, mint Marton Éva, Tokody Ilona, Kiss B. Atilla és Sólyom Nagy Sándor, míg a másik szereposztásban Wiedemann Bernadett, Keszei Bori és Bándi János látható. Ezentúl minden év augusztus 20-án a Bánk bán szerepel a Játékok műsorán. Az ünnepi előadást nem csak a Dóm tér közönsége élvezheti: a szegedi Aradi Vértanúk terén kihelyezett kivetítő segítségével többezren láthatják Erkel Ferenc operáját. A Bánk bán előadásain a szervezők nemcsak a hazai, hanem az Újvidékről és Erdélyből érkező érdeklődőkre is számítanak.

Megosztom

2006. június 28.


Több mint 66 ezren voltak kíváncsiak idén a Szegedi Szabadtérire

Világhírű Broadway-produkciókkal, hazai újdonságokkal és kacagtató vígjátékokkal teli évadot zárt az idén jubiláló Szegedi Szabadtéri Játékok. Az ország legnagyobb szabadtéri színháza ebben az évben is kiemelkedő látogatói számmal büszkélkedhet: 28 estén át több mint 66 ezren élhették át a csillagtetős éjszaka élményét.

2021. szeptember 07.

Részletek

Kedves Nézőink!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok szabad felhasználású jegyeit augusztus 22-ig van lehetőségük beváltani a REÖK-ben található Fesztivál Jegyirodában.

A többször meghosszabbított határidő lejárta után a belépők érvénytelenné válnak, így kérjük Önöket, hogy ne hagyják veszni őket!

2021. augusztus 19.

Részletek

„A fiatalok hatalmas indulata érdekel”

Alföldi Róbert, aki A csárdáskirálynővel, a Mágnás Miskával, az István, a királlyal és a Hegedűs a háztetőnnel is óriási sikert aratott az utóbbi másfél évtizedben a Szegedi Szabadtéri Játékokon, most a klasszikussá lett népszerű musicalt, a West Side Storyt rendezi a Dóm téren. A szerzőhöz, az amerikai zenei élet fenegyerekéhez, a legendás karmesterhez, komponistához, Leonard Bernsteinhez karakterben, művészi habitusban is hasonlító színész-rendezőt leginkább az izgatja a New Yorkban játszódó darabban, hogy mitől van a fiatalokban hatalmas indulat. Mert a két szekértábor, a Cápák és Rakéták harcának, gondolkodásmódjának csak halál és boldogtalanság lehet a vége.

2021. augusztus 10.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Tim Rice - Andrew Lloyd Webber

Jézus Krisztus Szupersztár

rockopera

07. | 02., 03., 04., 09., 10.
Jegyvásárlás

Magyar Állami Népi Együttes

Tánc-Ünnep

néptánc, koncert

07. | 23.
Jegyvásárlás

Juhász Levente - Szente Vajk - Galambos Attila

Puskás, a musical

musical

07. | 17., 18.
Jegyvásárlás