Jegyvásárlás

A Játékok legfrissebb hírei - 2007.08.16.

Az előadás, amit látni kell: Bánk bán újra Szegeden
Újszeged: jubileumi Szegedixie

2007-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokat két kihagyhatatlan műsor zárja két műfajban, két helyszínen. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a dixieland gála, a Dóm téren pedig újra látható a tavaly nagy sikert aratott Bánk bán Szikora János rendezésében.

Keszei Bori és Kiss B. Atilla először együtt a Bánk bánban
A Szegedi Szabadtéri Játékokat idén ismét a Szikora János formabontó rendezésében színpadra állított Bánk bán zárja. Erkel Ferenc klasszikus operáját 2007-ben - az előző évvel ellentétben - egy szereposztásban játsszák, így először hallhatjuk együtt énekelni a tavaly Melindaként hatalmas sikerrel debütáló Keszei Borit, és Kiss B. Atillát, akinek felejthetetlen "Hazám, hazám" áriáját kirobbanó tapsvihar és elismerő lábdobogás fogadta a lelkes Dóm téri közönség részéről.
Az egyedülálló tánckoreográfiát és színpadtechnikai megoldásokat is felvonultató előadáson fellép Wiedemann Bernadett Gertrudis szerepében, valamint Bede-Fazekas Csaba és Nyári Zoltán is.
Az augusztus 20-i, ünnepi előadás a szervezők jóvoltából ez alkalommal is megtekinthető lesz ingyenesen a szomszédos Aradi vértanúk terén elhelyezett óráskivetítőn. A fesztivál tavalyi évadjának záróelőadását több ezren kísérték figyelemmel a kivetítőn, köztük nagy számban érkeztek a határon túlról is. A Bánk bán előadásának idei kivetítése a szegedi Tér-Film-Zene Fesztivál záró programja is egyben.

A Bánk bán augusztus 18-án és 20-án látható a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán.

Szegedixie immár tizedik alkalommal a szabadtéri műsorán
Az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő dixieland gálát idén új helyszínen, a családias hangulatú Újszegedi Szabadtéri Színpadon és az Újszegedi Grill Színpadon élvezhetik az odalátogatók. A kétnapos programon a hazai és külföldi dixie-előadók legjobbjaival találkozhat a közönség. A magyar fellépők közül augusztus 17-én a Budapest Ragtime Band, a Molnár Dixieland Band, a Miskolci Dixieland Band és a budapesti Jazz Steps, 18-án pedig a Benkó Dixieland Band, a Storyville Jazz Band, a Dixie Jam Session és a Session Jazz Band szórakoztatja majd a stílus kedvelőit. 2007-ben a gála műsorán két elismert, amerikai előadót is köszönthetünk: augusztus 17-én a Jeanne Carroll&Blues Bandet, 18-án pedig a Storyville Jazz Bandet és Janice Harringtont.

A Szegedixie augusztus 17-én és 18-án látható a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán.

 

Megosztom

2007. augusztus 17.


Hamarosan kezdődik a Szegedi Szabadtéri – épül a Dóm téri színpad

Kiváló ütemben zajlanak az építési munkálatok a szegedi Dóm téren, amelyek végeztével július elsején kezdetét veheti hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja, a Szabadtéri Játékok.

2023. május 30.

Részletek

Szegedi városnézésre invitálja rajongóit Janza Kata

Kedvenc szegedi helyeire kalauzolja el az érdeklődőket május 19-én, pénteken Janza Kata. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a szegedi Tourinform közös programján a színművész egy órán keresztül idézi fel a szívének legkedvesebb emlékeket a napfény városáról.

2023. május 12.

Részletek

Kezdetét vette az Ezeregy éjszaka próbafolyamata

Megtartották Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka olvasópróbáját. A Szegedi Szabadtéri Játékok idei ősbemutatójának alkotó- és szereplőgárdája Budapesten kezdte meg az előadás próbafolyamatát.

2023. május 09.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás

Mozart

A varázsfuvola

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás