Jegyvásárlás

A Játékok legfrissebb hírei - 2008.07.10.

Pénteken tartják a Marica grófnő idei első előadását a Szabadtérin

A sztárcsapat újra sikert arathat a Dóm téren

Hírlevél
2008. július 10.

Pénteken kerül színpadra a tavalyi nagy sikerű, Eszenyi Enikő rendezte Marica grófnő idei első előadása, melyet még kettő követ szombaton és vasárnap. Az előadásban lesznek apró változások, ezeket alaposan be kell gyakorolni, ez gyakran hajnalig tartó összpróbákat követel. Ennek ellenére a lelkesedés töretlen, a bolondozás pedig folyamatos a színfalak mögött és a színpadon.

Pindroch Csabának ugyan a szerdai az első próbanapja, teljes pompában, kockás, hózentrógeres gatyában, égbe tupírozott hajjal várja, hogy Lehoczky Zsuzsával közös jelenete sorra kerüljön. Addig is lejátszik pár kártyapartit az előadás gyerekszereplőivel, akik - miután partnerüket a színpadra szólítják - csodálkozva beszélik meg: nem is tudták, hogy a Csaba ilyen jól tud Solozni.

Miközben ők vérre menő küzdelmeket folytatnak, fejük felett, a deszkákon Eszenyi Enikő és Duda Éva szintén ezt teszik: instruálja a táncosokat és a főszereplőket, hogyan mozogjanak a színpadon. "Mélyebben hajoljatok le, és felejtsétek el ezt a bábszerű mozgást" - harsogja a mikrofonba a koreográfus. Eszenyi felszalad a színpadra, rendezgeti az embereket, majd átsiet egy másik csoporthoz, ahol többek között Nagy Ervin és Tordy Géza próbálják saját jelenetüket, nekik szintén utasításokat ad, végül a hangosításon próbál javítani pár instrukcióval. Amint úgy látják, hogy az egyes részekkel már eleget foglalkoztak, világítással együtt is elpróbálják a már százszor ismételt részeket. Szőcs Artúr például tucatszor sétál le a gigantikus vörös körömcipőbe épített revülépcsőn, mire úgy látják, érdemes továbbhaladni. Mindeközben Keve, az előadás paripája türelmesen, szinte szoborszerű mozdulatlansággal várja a színpad mellett, hogy ő is sorra kerüljön. Az aznapi próba hajnal negyed kettőig tart.

A tavaly méltán nagy sikert aratott előadás - melyet a nézők tapsoltak vissza a Dóm térre - idén ismét bizonyíthat, hiszen három egymást követő este láthatja a közönség a Kálmán Imre-operettet Eszenyi Enikő extravagáns koncepciójában, Kentaur gigantikus díszleteivel és azzal a sztárcsapattal, melynek soraiban ott lesz Lukács Gyöngyi, Nagy Ervin, Pindroch Csaba, Tordy Géza, Király Levente és Lehoczky Zsuzsa is.

A Marica grófnő előadásait pénteken, szombaton és vasárnap este 9 órás kezdettel láthatja a közönség.

Megosztom

2008. július 21.


Hamarosan kezdődik a Szegedi Szabadtéri – épül a Dóm téri színpad

Kiváló ütemben zajlanak az építési munkálatok a szegedi Dóm téren, amelyek végeztével július elsején kezdetét veheti hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja, a Szabadtéri Játékok.

2023. május 30.

Részletek

Szegedi városnézésre invitálja rajongóit Janza Kata

Kedvenc szegedi helyeire kalauzolja el az érdeklődőket május 19-én, pénteken Janza Kata. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a szegedi Tourinform közös programján a színművész egy órán keresztül idézi fel a szívének legkedvesebb emlékeket a napfény városáról.

2023. május 12.

Részletek

Kezdetét vette az Ezeregy éjszaka próbafolyamata

Megtartották Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka olvasópróbáját. A Szegedi Szabadtéri Játékok idei ősbemutatójának alkotó- és szereplőgárdája Budapesten kezdte meg az előadás próbafolyamatát.

2023. május 09.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás

Mozart

A varázsfuvola

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás