Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

A Játékok legfrissebb hírei - 2008. 07.04.

Ma felragyognak a fények

Turandottal indul az elképesztően színes évad


Sajtóközlemény
2008. július 4.

 

Gazdag, színes és változatos kínálattal várja nézőit idén a Szegedi Szabadtéri Játékok. A Dóm téri fesztivál szervezői ebben az évben is ügyeltek a műsor összeállításakor arra, hogy minden műfaj rajongója megtalálja a maga kedvencét. Az öt produkcióból négy új bemutató, melyek közül a Turandot nyitja a fesztivált. Az operán kívül helyet kap a Dóm tér színpadán a manapság legnépszerűbb színházi műfaj, a musical is, ráadásul egy magyar ősbemutató formájában, hiszen a Szentivánéji álom világpremierjének ad otthont a Szabadtéri. A XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál keretében a Benyovszky című zenés táncjátékot láthatja a közönség. A Társulat népszerű televíziós szereposztó showműsor eredményeként született István, a királlyal a rockopera jubileumát ünnepli a fesztivál. A közönség lelkes invitálására pedig visszatér a Dóm térre a tavalyi fantasztikus sikerű operett, a Marica grófnő.

Fantasy hangulat a Turandotban - egy operaelőadás, ami a musical-rajongóknak is tetszeni fog

Kesselyák Gergely rendezésében és a Puccini-év keretén belül kerül színre az idei Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciója, a magyar nyelven felcsendülő Turandot. A meseszerű történetet a fantasy világát idéző díszletek és jelmezek között adja elő a társulat. A kegyetlen császárlányt az operadíva Rálik Szilvia alakítja, partnerei többek között Cselóczky Tamás, Gábor Géza, Herczenik Anna, Bede-Fazekas Csaba, Cseh Antal, Nyári Zoltán és Kóbor Tamás. A testfestett katonák és sellők, a színpadon "úszó" hajók, a 10 méteres magasságban lebegő primadonna és a drámai erejű pirotechnika lenyűgöző összképet teremt. A Dóm tér fantasztikus atmoszférája ideális helyszínt biztosít ennek az intenzív színházi élményt nyújtó, álomszerű rendezésnek. A Turandotot a szervezők azzal a nem titkolt céllal választottak a fesztivál műsorába, hogy a fiatalokkal is megszerettessék az operát. A Turandot két előadását július 4-én és 6-án tekinthetik meg a nézők.

Újra a Dóm téren a Marica grófnő tavalyi sztárcsapata

Tavaly már óriási sikert aratott az Eszenyi Enikő rendezte Marica grófnő a Szegedi Szabadtérin, így nem csoda, hogy a közönség visszakövetelte a Dóm térre a sztárcsapatot. A fiatalos és friss előadás - amely valósággal újrafogalmazta a műfajt - egyik legnagyobb erénye a szereposztás, hiszen olyan sokak által kedvelt prózai színészek játszanak a darabban, mint Nagy Ervin, Pindroch Csaba, Lehoczky Zsuzsa, Tordy Géza és Király Levente, a címszerepet a világhírű operadíva, Lukács Gyöngyi énekli. A tökéletes szereposztás és Eszenyi Enikő extravaganciától sem mentes rendezése mellett a gigantikus díszlet a siker titka: a Guiness-rekorder 16 méter magas hegedű, a 11 méter hosszú vörös körömcipő, a 10 méteres női kesztyű és a hatalmas festett pitypangok tökéletes hátteret adnak a remek humorú előadásnak. A Marica grófnőt július 11-én, 12-én és 13-án láthatja a közönség.


Magyar worldmusical ősbemutató - a Szabadtéri felkérésére

Folytatódik a Szabadtéri Shakespeare-előadásainak sora, illetve a fesztivál Operettszínházzal való együttműködése. A Rómeó és Júlia fergeteges sikere után egy újabb klasszikus, a Szentivánéji álom foglalja el pár napra a Dóm tér színpadát a nyáron. Különleges feldolgozást láthat a közönség, hiszen az előadás zenéje - melyet Szakcsi Lakatos Béla írt - nem csak a műfaj megszokott elemeit használja fel, hanem a jazz, a világzene és a népzene jellemzőit is, ami garantálja azt, hogy nem csak a musical elkötelezett hívei számára lesz élvezhető produkció a Szentivánéji. A darabot Kerényi Miklós Gábor rendezi, szövegét Müller Péter Sziámi írta. A szerepeket az Operettszínház legnépszerűbb sztárjai alakítják majd, többek között Szabó P. Szilveszter, Janza Kata, Vágó Bernadett, Dolhai Attila és Bereczky Zoltán. A darab a Szegedi Szabadtéri felkérésére született, és július 25-én, 26-án, 27-én, illetve augusztus 1-jén és 2-án lesz látható a Dóm téren.

Benyovszky - Nemzetközi zenés táncszínház a Ghymes együttessel

Az idén 23. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Néptáncfesztivált, amelynek keretében most egy látványos zenés táncszínházi előadást tekinthet meg a közönség. Benyovszky Móric gróf - akinek az életét feldolgozza a darab - az egyik legjelentősebb XVIII. századi világutazó és felfedező volt. A Benyovszky zenéjét a Ghymes együttesből ismert Szarka Tamás és Szarka Gyula írta, akik a zenekarral együtt élőben adják elő a művet a Dóm tér színpadán. A rendező-koreográfus Zsuráfszky Zoltán Vincze Zsuzsa mellett a forgatókönyv létrehozásában is közreműködött. Benyovszky szerepében Rátóti Zoltán színészt és Fitos Dezső táncművészt láthatjuk. Négy magyar tánccsoport mellett pedig afrikai, francia, lengyel és orosz csoportok produkcióját is élvezhetjük. Az előadás végével az esemény nem zárul le, ugyanis a nézők is táncra perdülhetnek a Dóm téren illetve az Aradi vértanúk terén. Augusztus 9-én és 10-én várja a Szabadtéri a néptánc szerelmeseit a Benyovszkyra.

Az István, a királlyal érkezik a Társulat Szegedre - jubileum fiatalos csapattal

Az István, a király Szegeden vált színpadi művé az 1983-as bemutatását követő évben. Szörényi Levente és Bródy János rockoperája, az István, a király 25 éve töretlen népszerűségnek örvend. Ezt a jubileumot ünnepli az az előadás, amelyhez a szereplőket egy televíziós show-műsor keretein belül lezajlott válogatáson szemelte ki a szakértő sztárzsűri, melynek tagja volt a rendező, Szikora János is. A közkedvelt dalok - mint a Te kit választanál, az Oly távol vagy tőlem, vagy éppen a Szállj fel szabad madár - többek között Feke Pál, Simon Boglárka, Derzsi György, Vadkerti Imre, Herczeg Flóra és Fejes Szandra előadásában szólalnak meg. A produkció születését már a válogatáskor hatalmas érdeklődés kísérte, így nem csoda, ha a nagy igényre való tekintettel az eredeti augusztus 17-ei, 20-ai és 21-ei előadásokat két előadással bővítették ki augusztus 16-án és 19-én. A fiatalos hangvételű feldolgozás a rendező szerint már egy új generáció István, a királya lesz.

A Szabadtéri jegyei érvényesek a REÖK-be is

Az idei év újítása, hogy a Szabadtérire váltott jegyek ingyenes belépési lehetőséget biztosítanak a REÖK-be is. A kulturális kikapcsolódás így két színvonalas és érdekes tárlattal egészíthető ki: a XII. Táblaképfestészeti biennáléval, illetve a KOGART-kiállítással. A rangos képzőművészeti találkozón - melynek ettől az évtől kezdődően ad otthont a REÖK - az ország kortárs táblaképfestői mutatkoznak be több mint 150 képpel. Idén először Szeged testvérvárosának, Temesvárnak az alkotói is jelen lesznek munkáikkal a biennálén. A KOGART-kiállításon az ország legnagyobb magángyűjteményét tekintheti meg a közönség. A Kovács Gábor tulajdonában lévő képek a magyar klasszikus festészetről nyújtanak áttekintést egészen 1700-tól 1930-ig. Több, mint 80 alkotó összesen 120 képét láthatják az érdeklődők, többek között Munkácsy, Rippl-Rónai, Csontváry vagy éppen Csók István alkotásait.

Megosztom

2008. július 07.


Mesebeli utazás a tánc szárnyán – interjú a Tiszavirág Néptáncegyesület elnökével, Tóth Gáborral

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgettünk.

2024. április 18.

Részletek

Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás