Jegyvásárlás

Kiss Zoltán

kiss_zoltan_szinesz_746432_56591_n1972-ben született Budapesten. 1997-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán.

 

A középiskola elvégzése után a Toldy Mária Musicalstúdióba járt, majd táncosként került a Vígszínház West Side Story előadásába, ahol Eszenyi Enikő segítségével készült fel az akkor még Színművészeti Főiskola felvételijére.

 

Már felsőfokú tanulmányai ideje alatt játszott a Budapesti Operettszínházban és a Szolnoki Szigligeti Színházban. A diploma megszerzése után Schwajda György szolnoki társulatához szerződött, amelynek négy éven át volt a tagja. Közben folyamatosan játszott az Operettszínházban. Ezután négy évig a Székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lett, innen hívta meg Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház társulatába, ahol sokáig a társulat állandó tagjaként működött, jelenleg pedig vendégművészként játszik az operettirodalom legjelentősebb darabjainak táncos-komikus szerepeiben. Vendégszerepelt Németországban, Angliában, Hollandiában, Oroszországban és Japánban. 2004 óta a Turay Ida Társulat produkcióiban zenés és prózai szerepeket egyaránt játszik. A 2007/2008-as évadtól a Soproni Petőfi Színház tagja.

 

 

Fontosabb szerepek: Musical: West Side Story - Bernardo, Hair - Bukowsky, Elizabeth - Rudolf, Valahol Európában - Ficsúr, Hosszú, Hotel Menthol - Bringa, My Fair Lady - Freddie Operett: Csárdáskirálynő - Bóni, Leányvásár - Fritz, Marica Grófnő - Zsupán, Sybille - Poire, Cirkuszhercegnő - Toni, Bob Herceg - Bob, Mágnás Miska - Mixi, Lili bárónő - Frédi, Cigánybáró - Ottokár, Luxemburg grófja - Brissard, René, Zsákbamacska - Kelemen Próza: Kakukkfészek - Billy Bibbit, Döglött aknák - Moór Béla.

Megosztom

További előadásaink

Péter Bence Live

koncert

06. | 28.
Jegyvásárlás

Geszti - Monori - Tasnádi

Ezeregy éjszaka

world musical

07. | 05., 06., 07., 12., 13.
Jegyvásárlás

Kunze - Lévay

Rebecca

musical

07. | 26., 27., 28.
08. | 02., 03.
Jegyvásárlás