A Vadasparkban lazíthattak a Szabadtéri szereplői
Exkluzív „idegenvezetés” állatsimogatással és látványetetéssel – ez várta a Szegedi Vadasparkban péntek délelőtt a Valahol Európában gyerekszereplőit. A Szegedi Szabadtéri Játékok augusztus 12-én színre kerülő musical bemutatójában közel nyolcvan gyerek van színpadon.
„Felmérések bizonyítják, hogy a gyerekek 40-60 másodpercig tudnak teljesen mozdulatlanok maradni. Az előadás egyik próbáján erre kértem az egyik gyerekszereplőt, aki öt percig meg se rezdült. Hihetetlen fegyelmezettek”– mondja Béres Attila, a Valahol Európában rendezője.
Közel nyolcvan gyerek próbálja hetek óta a Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó bemutatóját. A felnőtt szereplőket gyakran megszégyenítő állóképességgel és koncentrációval kemény, fárasztó munkát folytatnak nap mint nap, hosszú órákon keresztül. Legtöbbjüknek ráadásul ez az első színpadi szereplése.
A Tanítót játszó Pindroch Csaba élménye, hogy a Kuksit megformáló Grünwald Dávidnak próbált vicceket mesélni az egyik próbán, a 11 éves kisfiúnak azonban arcizma sem rándult. „Ő már benne volt a szerepben, és látszott, hogy nagyon koncentrál. Akkor egy kicsit elszégyelltem magam.”
A kemény munkát péntek délelőtt különleges pihenéssel igyekezett meghálálni a gyerekeknek a Szegedi Vadaspark. Exkluzív, csak nekik szóló „idegenvezetés” várta őket az állatkertben, látványetetéssel és állatsimogatással kiegészülve.
Amíg a gyerekek élvezték a kivételes lehetőséget, Bátyai Edina, a szabadtéri igazgatója, Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója és Béres Attila tartott sajtótájékoztatót Mácsai Pál, Pindroch Csaba, Keresztes Tamás és Kátai István színészek részvételével.
Veprik Róbert kiemelte: a dóm téri fesztivál és a szegedi állatkert – melyek között a szakmai kapcsolat évek óta szoros – közös célja, hogy Szeged ne csak egynapos turisztikai látványosság legyen. Ha lehetőségük van arra, hogy a művészeknek is kikapcsolódást jelentő programot nyújtsanak, szívesen invitálják meg őket különleges programokra.
Bátyai Edina hangsúlyozta, hogy ekkora gyerektömeggel még sosem látogattak ki a Vadasparkba, ez mindenképpen rekordnak számít. Béres Attila pedig köszönetét fejezte ki, hogy a gyerekek kaphatnak is valamit, azontúl hogy adnak majd a közönségnek.
A Valahol Európában augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én, 20-án és 21-én kerül színre a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a fent említetteken kívül olyan kitűnő színészek főszereplésével mint Alföldi Róbert, Tompos Kátya, Szőcs Artur és Szarvas József. Az első két előadásra a jegyeket elkapkodták, a többire is összesen már csak pár száz belépő maradt szabadon.
Megosztom
2011. november 04.
Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren
Junior Prima-díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének főszerepét. A nagyszabású előadást, Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
2023. november 28.
Részletek
Meghirdette Dóm téri évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok
Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2024-es, nagyszínpadi előadásaira. A Dóm téren a világhírű zongoraművész, Péter Bence nagykoncertje a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Szabadtéri önálló produkciójában a Rebecca és az Ezeregy éjszaka musicalek, valamint az István, a király rock-opera várja a közönséget.
2023. szeptember 28.
Részletek