Jegyvásárlás Online kérdőív

Hétfőtől jegyeket is lehet venni a Szabadtérire

Hétfőtől jegyeket is lehet venni a Szabadtérire

Jövő héten indul a Dóm téri előadások jegyértékesítése. A 2014-es évad musicalszenzációjára, a Mamma Miára már akár négyezerszáz forintért is kaphatók belépők. Herczeg Tamást, a fesztivál igazgatóját kérdeztük. 

Eddig csak foglalni lehetett a szóló jegyeket, hétfőtől azonban már meg is lehet venni a belépőket. Mik a tapasztalatok, melyik eddig a legnépszerűbb darab?

Eddig a Mamma Miára, az évad musicalszenzációjára tetették félre a legtöbb tikettet. A kihagyhatatlan előadásra, mely hazánkban még sosem szerepelt és a világon először Szegeden látható non-replica változatban, már négyezerszáz forintért is lehet jegyet váltani.

Kuriózumnak ígérkezik az évad első bemutatója is. Mit tudhatunk a Zorbáról? 

A Zorba iránt is hatalmas az érdeklődés. Nem csoda, hiszen a dallamok – hasonlóan az ABBA zenéjéhez – ott csengnek mindannyiunk fülében, és a film is meghatározó élményt jelent többeknek. A tánc nyelvén elmondott történet már önmagában lebilincselő, még vonzóbbá teszi azonban a darabot, hogy Szegeden eddig még sosem tapasztalt látványvilággal, a legmodernebb 3D-s vetítéstechnikával kerül színre. Már kettőezer-kilencszáz forinttól lehet rá belépőket kapni.

A Csárdáskirálynő és a Háry János képviseli az idei évadban a magyar szerzők műveit. Ezekről mit lehet tudni?

A Kálmán-operettre és a Háry-daljátékra akár háromezer-háromszáz forinttól is lehet jegyet váltani. Előbbi a Budapesti Operettszínház előadása lesz, parádés szereposztással, utóbbi pedig saját produkciónk, melyben a nagyotmondó obsitos történetét szintén igazi fesztivál-szereposztás teszi várhatóan felejthetetlenné. De a tavalyi évad közönségkedvencét, az Elfújta a szélt is ki kell emelnem. Érdemes annak is újra jegyet váltani, aki már látta, hiszen kizárólag a szegedi előadások kedvéért lépnek fel benne új szereplők. Erre a darabra négyezerszáz forint a legkedvezőbb árú belépő.

Milyen bérleteket kínál a szabadtéri? 

Zorba-Csárdáskirálynő-Elfújta a szél, Csárdáskirálynő-Háry János illetve Háry János-Mamma Mia konstrukcióink vannak. Többen karácsonyi ajándéknak szánják őket, és igyekeznek lecsapni a limitált ünnepi bérletre is, melyben a Mamma Mia mellett valamennyi Dóm téri produkció szerepel.

ONLINE BÉRLETVÁSÁRLÁS

JEGYÁRAK

Megosztom

2013. november 08.


Így zárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2023-as évada

Lezárult a 2023-as Szegedi Szabadtéri Játékok. 17 különböző program, számos teltházas este, rekord bevétel, kiváló meghívott és önálló produkciók, köztük egy ősbemutató is színpadra került a nyári fesztivál két helyszínén, az Újszegedi és a Dóm téri Szabadtéri Színpadokon.

2023. augusztus 28.

Részletek

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza jövőre az Ezeregy éjszaka

2023. augusztus 21.

Részletek

Tájékoztatás augusztus 18-i előadások megtartásásról

Bár a nap folyamán változékony lehet a szegedi időjárás, aggodalomra semmi ok! A ma esti Pletykafészek és Ezeregy éjszaka előadások 21.00 órai megtartására készülünk. Kérjük nézőinket, mindenképpen jöjjenek el, és lépjenek be helyszíneinkre! Ha az időjárás a meghirdetett kezdést mégsem teszi lehetővé, az előadások megtartásával, a kezdés csúsztatásával vagy az esőnapokkal kapcsolatos véglegesen érvényes tájékoztatást aktuálisan a helyszínen tudják majd kollégáink megadni a meteorológia pillanatnyi jelentése és az aktuálisan fennálló helyzet szerint.

2023. augusztus 18.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Bartók - Balázs

A kékszakállú herceg vára

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás