Jegyvásárlás

Zorba megtanít táncban túlélni a világot

Zorba megtanít táncban túlélni a világot

A minden csapást túlélő ember figurája jelenik meg a Zorba, a görög című táncműben, melyet nyáron soha nem látott látványvilággal, igazi fesztiválelőadásként mutat be a Szegedi Szabadtéri Játékok, Harangozó Gyula művészeti igazgató elképzelésében és koreográfiájával. 

Szinte nincs olyan ember, akinek ne csengnének a fülében a Zorba felejthetetlen dallamai. És ki ne emlékezne a népszerű filmre, melyben Anthony Quinn szédítő sirtaki-val és legyűrhetetlen életörömmel kerekedett felül minden nehézségen. 2014-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon is átélhetjük ezt a mediterrán varázslatot.

Mikis Theodorakis zenéjére, melyet a három Oscar-díjjal jutalmazott mozi tett világhírűvé, a Kossuth-díjas koreográfus, Harangozó Gyula, a fesztivál művészeti igazgatója készít koreográfiát, illetve a librettót is ő maga jegyzi.

„Zorba alakjában az igazi ihlető nem is a regény volt számomra, hanem Anthony Quinn csodálatos alakítása. A minden csapást túlélő ember felejthetetlen figurája. Ami külön megfogott, hogy válaszai táncban, a tánc által születnek. Ez az igazi éltető ereje Zorba jellemének, magatartásának. Táncban túlélni a világot, ez csodálatos dolog.”

Az előadás egyik legnagyobb érdekessége Dmitrij Simkin díszlete lesz. Olyan látvánnyal készülnek az alkotók, melyet még nem tapasztalhatott a Szabadtéri közönsége. Simkin huszonöt év táncos karrierje után manapság látványtervezőként dolgozik. Bonyolult, geometrikus, már-már kubista teret képzelt el a Zorbához, melyet egyrészt többlépcsős szerkezete tesz izgalmassá, másrészt a speciális, 3D-s vetítéstechnika, mely amellett, hogy jelenetfestő funkciója van, egészen elképesztő vizuális effektekre is képes.

A Zorba igazi fesztiválelőadás lesz. „Hatalmas statisztéria, a Gyüdi Sándor vezette Szegedi Szimfonikus Zenekar, és a Szeged Táncegyüttes mindhárom csoportja alkotja majd a művészi gárdát – mondja Harangozó Gyula. – A koreográfiában a néptáncok és a balett világa is megjelenik. Mindezek összessége: a zene, a látvány, a tánc, a történet igazán maradandó élményt adhat a nézőnek.”

Limitált bérlet már csak négy napig

Hosszú sorok kígyóznak a Fesztivál Jegyirodában napok óta. Számos szegedi karácsonyfa alá kerül meglepetésként Szabadtéri-belépő. Népszerű a limitált, évados premier-bérlet, mely minden előadás bemutatójára szól. Kapható még Háry János-Mamma Mia, A Csárdáskirálynő-Háry János és Zorba, a görög-A Csárdáskirálynő-Elfújta a szél konstrukció is. A jegyiroda december 24-én délután 2 óráig tart nyitva.

Megosztom

2013. december 20.


Szegedi városnézésre invitálja rajongóit Janza Kata

Kedvenc szegedi helyeire kalauzolja el az érdeklődőket május 19-én, pénteken Janza Kata. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a szegedi Tourinform közös programján a színművész egy órán keresztül idézi fel a szívének legkedvesebb emlékeket a napfény városáról.

2023. május 12.

Részletek

Kezdetét vette az Ezeregy éjszaka próbafolyamata

Megtartották Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka olvasópróbáját. A Szegedi Szabadtéri Játékok idei ősbemutatójának alkotó- és szereplőgárdája Budapesten kezdte meg az előadás próbafolyamatát.

2023. május 09.

Részletek

Juronics Tamás rendezi meg az Ezeregy éjszakát a Dóm téren

Juronics Tamás rendezésében születik meg Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicalje, az Ezeregy éjszaka a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Kossuth- és Hevesi Sándor-díjas alkotó irányításával hamarosan megkezdődnek az augusztus 11-én debütáló produkció próbái.

2023. május 04.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás

Mozart

A varázsfuvola

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás