Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Virtus Újszegeden

Virtus Újszegeden

Táncosok, artisták, akrobaták, tűzzsonglőrök veszik birtokba július 29-én az újszegedi színpadot, hogy lélegzetelállító produkciójukkal bemutassák az igazi kelet-európai virtust! A lendületes látvány mellé különleges, élő zenei élmény dukál, mely során a gyönyörű magyar és a balkáni népzene elektronikus zenei motívumokkal találkozik. A Duda Éva Társulat sok humorral fűszerezett tánc-cirkusz előadásában fellép Szirtes Edina Mókus és a Hungary’s Got Talent felfedezettjei, a Tűzmadarak csapat is.

A Virtus az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel. A táncos csapat ismeretlen területre merészkedik, új kifejezési módok elsajátításával többek közt a levegőben mozgás lehetőségeit keresik a szereplők virtuóz magasságokban. A tér különböző szintjeinek bejátszásában a Tűzmadarak zsonglőrcsapat két kulcsfigurája, Zoletnik Zsófia és Mező András is új minőségben van jelen táncosként, artistaként is. Sajátos zenei összefonódás Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter közös munkája is, melynek eredményeként élőben találkozik a magyar és balkáni népzene a radikálisabb elektronikus zenei motívumokkal. Az alkotó-előadók humorral ábrázolják a sajátosan magyar élethelyzeteket és az emberi kapcsolatokban rejlő feszültségeket.

Trailer videó a látványos produkcióról: https://vimeo.com/65165434

Kritika-részletek:

„Nem csoda tehát, hogy a Duda Éva Társulat legújabb előadása, mely nem másra, mint a magasság okkupációjára vállalkozik, olyan üde, könnyed és önfeledt: megzabolázta, megszelídítette, sőt, saját képére formálta a rettegett természeti törvényszerűséget, a gravitációt. Mint a kötelet vagy szalagot, maga alá gyűrte a veszélyt, sőt, nevet is adott neki: Virtus.”
Komjáthy Zsuzsanna, Tánckritika.hu

„Összességében mégis azzal hagyjuk el a nézőteret, hogy fantasztikusan virtuóz előadás a Virtus, ami ezúttal teljesen a miénk, hisz nem külföldi vendégjáték egyszeri alkalomra. Azoknak, akik még nem néztek kortárs táncot, azért ajánlható, mert ez a másfél óra tökéletes belépő ebbe a világba, igazi rászoktató darab. Azoknak, akik már rutinos nézők, pedig azért, mert ilyet még úgyse láttak itthon hazai társulattól!” Barna Zsú, Kortárs Online

„Kétségtelen, Duda karnevált teremt a színpadon – olyan vizuális potenciált, mely kiszolgálja a nézői éhségét, miközben végképp ellenáll a klisék csábításának. A Virtus ízig-vérig virtuóz előadás, formáját, témáját és sajátos attitűdjét tekintve egyaránt.” – Komjáthy Zsuzsanna, Tánckritika.hu

„A Virtus nagyon magyar. Trikolor jelmezek, piros függöny, fehér háttér, zöld dobbantó, kakaskodó pökhendiség, tehetségek lokálisan kis helyen koncentrálva. A térkihasználás egyértelmű, az ég felé kell terjeszkedni. A Tűzmadarak, Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter közös magyaros-balkános-elektronikus elegye koherens része a szédítő magasság dimenzióiba törő Virtusnak.” – Sárosi Emőke, Ellenfény

„Csodás előadás; zenei kíséret, amitől lúdbőrös lesz, aki hallgatja; zseniális előadók, akik a gravitációra fittyet hányva nyűgözték le a közönséget és egy mesteri rendezés.” – Magicz Ildikó, Tánc.hu

A NÉGY ALKOTÓ: 

Duda Éva Társulat
A 2009 / 2010-es színházi évad során formálódott önálló együttessé a koreográfus kezdeményezésére. Az alkotó 2009 őszén bemutatott, Lábán Rudolf díjas Lunatika című előadását követően hívta életre önálló formációját. A társulat magját neves táncművészek és ifjú tehetségek alkotják, az alkotóközösségben pályájuk elején járó fiatal, dinamikus és sokrétű előadók, valamint komoly szakmai múlttal rendelkező, ismert, tapasztalt művészek dolgoznak együtt és hatnak egymásra. A társulatot éppen a tagok sokrétű tapasztalatának köszönhetően energikus, szuggesztív előadói jelenlét, magas szintű technikai tudás és nyitottság jellemzi.

Tűzmadarak
Zoletnik Zsófia és Mező András több mint 12 éve foglalkoznak előadóművészettel, jártasak a hagyományos dobálós zsonglőrködés, a forgatós zsonglőrtechnikák, a tárgymanipuláció terén, foglalkoznak talaj és partnerakrobatikával és a levegőakrobatika terén is vannak tapasztalataik.
A méltán híres Tűzmadarak zsonglőrcsapat alappillérei és az underground cirkusz világába néhány éve berobbant Freak Fusion Cabaret ötletgazdái és mozgatórugói is egyben. A kortárs cirkusz egyedülálló és szinte egyetlen hazai képviselői, legutóbb a Hungary’s Got Talent című műsorban láthatták őket a nézők.

Szirtes Edina Mókus
„Az elmúlt évek egyik legsokoldalúbb énekes-muzsikusa, vagy bátran mondhatjuk, hogy művésze Szirtes Edina Mókus...”
Rácz Mihály, Lángoló Gitárok

Énekes, hegedűművész, az egyik legsokoldalúbb művésze a hazai világzenei életnek. Gyermekkora óta tanul zenélni, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázott és 2006-ban alapította meg Fabula Rasa nevű zenekarát, melyre az eklektikus zenei világ, a folklór ritmikái és témái jellemzőek, és akikkel 2010-ben Fonogram díjat kapott. 2012-ben elnyerte az Artisjus Év Könnyűzeneszerzője Díját, melyet először ítéltek meg nőnek. 6 albuma jelent meg önállóan vagy zenekarával közösen, de több mint 40 lemezen közreműködött előadóként vagy zeneszerzőként.

Kunert Péter
Autodidakta zeneszerző, elektronikus zenei producer, basszusgitáros, gitáros. Színházi pályája 1995-ben kezdődött a Bodó Viktor által alapított Ad Hoc Társulatban, első filmzenéit a Krétakör produkcióihoz írta. Mintegy 50 táncelőadás, színdarab, rádiójáték, dokumentumfilm és játékfilm zenéje köthető a nevéhez. Underground triphop formációja, a Sadant 2008 és 2012 között a jelentősebb budapesti klubok és fesztiválok mellett a szerbiai Exit Fesztiválon is fellépett. Társproducerként és hangszeres zenészként 2008 óta dolgozik együtt Akkezdet Phiaival. Tagja volt az Elefánt zenekarnak, rendszeres fellépő Slam Poetry esteken. 2003 óta Duda Éva koreográfus állandó alkotótársa, több mint 10 előadást jegyeznek közösen.

 

Megosztom

2016. július 21.


Mesebeli utazás a tánc szárnyán – interjú a Tiszavirág Néptáncegyesület elnökével, Tóth Gáborral

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgettünk.

2024. április 18.

Részletek

Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás