Jegyvásárlás Online kérdőív

Már érik az újszegedi magyar narancs

Már érik az újszegedi magyar narancs

Hétfőn megkezdte a stáb A tanú próbafolyamatát Budapesten. A már most kitűnő hangulatban dolgozó csapat, élükön Hajdu Steve-vel és Elek Ferenccel augusztus 7-én költözik le Szegedre. A kultuszfilm szállóigékké vált mondataival addig csak egymást szórakoztatják, utána az újszegedi közönség is részesül az élményben.

“Richtig töpörtyűvel álmodtam az éjjel…!” “Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!” “Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk…!” Ezektől a mondatoktól és kedélyes kacagástól volt hangos hétfő délelőtt a budapesti próbaterem, ahol megkezdték A tanú próbafolyamatát. A színészek nem bírták kitörő nevetés nélkül felolvasni a legendás filmsiker színpadi változatát.

Bacsó Péter mozijából Hamvai Kornél írt hasonlóan elementáris szövegkönyvet, ezt láthatják megelevenedni az Újszegedi Szabadtéri Színpad nézői augusztus 12-én és 13-án. Az olvasópróba kezdetén Bőhm György rendező rövid anekdotázással alapozta meg a hangulatot, majd elmondta: alkotótársaival, Túri Erzsébet díszlettervezővel és Kemenesi Tünde jelmeztervezővel nem kívánnak aktualizálni, az előadás pontosan akkor és abban a közegben játszódik majd, mint a film sztorija. Hajdu Steve elárulta: szerinte világklasszis az eredeti mozi, számára a top 3-ban van benne az Avatar és a Csillagok háborúja mellett, és akárhányszor adja a tv, képtelen elkapcsolni, végignézi a szatírát.

A várva várt újszegedi produkció főbb szerepeiben neves budapesti és szeretett szegedi művészeket láthat a közönség. Pelikán József gátőrt Elek Ferenc, Virág elvtársat Hajdu Steve, Bástya elvtársat Papp János személyesíti majd meg. Gogolákné szerepével sokak örömére visszatér Szegedre Müller Júlia, akit régen láthatott már a helyi publikum. A jelenlegi szegedi társulatból pedig több szerepet is játszik Sorbán Csaba, Borovics Tamás, Szívós László és Borsos Beáta.

Megosztom

2016. június 09.


Így zárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2023-as évada

Lezárult a 2023-as Szegedi Szabadtéri Játékok. 17 különböző program, számos teltházas este, rekord bevétel, kiváló meghívott és önálló produkciók, köztük egy ősbemutató is színpadra került a nyári fesztivál két helyszínén, az Újszegedi és a Dóm téri Szabadtéri Színpadokon.

2023. augusztus 28.

Részletek

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza jövőre az Ezeregy éjszaka

2023. augusztus 21.

Részletek

Tájékoztatás augusztus 18-i előadások megtartásásról

Bár a nap folyamán változékony lehet a szegedi időjárás, aggodalomra semmi ok! A ma esti Pletykafészek és Ezeregy éjszaka előadások 21.00 órai megtartására készülünk. Kérjük nézőinket, mindenképpen jöjjenek el, és lépjenek be helyszíneinkre! Ha az időjárás a meghirdetett kezdést mégsem teszi lehetővé, az előadások megtartásával, a kezdés csúsztatásával vagy az esőnapokkal kapcsolatos véglegesen érvényes tájékoztatást aktuálisan a helyszínen tudják majd kollégáink megadni a meteorológia pillanatnyi jelentése és az aktuálisan fennálló helyzet szerint.

2023. augusztus 18.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Bartók - Balázs

A kékszakállú herceg vára

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás