Jegyvásárlás

Megkezdődtek A bolygó hollandi próbái is

Megkezdődtek A bolygó hollandi próbái is

Hétfőn megtartotta első közös próbáját Budapesten A bolygó hollandi stábja. A Wagner-darabbal indul a 85 éves Szegedi Szabadtéri Játékok idei szezonja július első hétvégéjén. A galaktikus koncepciót Szabó Máté rendező ismertette a művészekkel. Megtudtuk: Paul Potts június 24-én csatlakozik Szegeden a csapathoz.

Először találkozott a teljes szereplőgárda és az alkotók, köztük Szabó Máté rendező és Kesselyák Gergely karmester az idei Dóm téri nyitóprodukcióval kapcsolatban. Kálmándy Mihály, László Boldizsár, Rálik Szilvia, Rácz István és Wiedemann Bernadett most nézhették meg első alkalommal a látványos díszletet és a különleges jelmezterveket is.

Ahogyan azt már korábban elmondta a produkció kapcsán a rendező: futurisztikus, már-már sci-fire hajazó látványra számíthatnak azok, akik jegyet váltanak A bolygó hollandira. Hatalmas, hat méter átmérőjű bolygó és űrállomás fogadja majd az opera közönségét. Szkafanderek, galaxis nyomatos ruhaköltemények, tejútként hullámzó estélyiruhák a szereplőkön.

Az idők végtelensége óta a tengert járó, elátkozott hollandi és az álmodozó, önfeláldozó lány tragikus szerelmi története számos lehetőséget rejt magában egy igazán látványos, a Szabadtéritől már megszokott volumenű produkció létrehozására. Szabó Máté rendező alkotótársaival, Khell Csörsz díszlet- és Füzér Anni jelmeztervezővel nem csak látványos és mai, de epikus szépségű, metaforikus környezetben is gondolkodnak, amely remekül illik Wagner nagyszabású zeneművéhez.

“A végtelent ábrázoló közeg nem feltétlen kell, hogy a tenger legyen - meséli Szabó Máté, miért esett a galaktikus körülményekre a választásuk. - A mi előadásunkban ezt felváltja egy még végtelenebb közeg, az űr. Az egyedüllétet és a magányba vetettséget szeretnénk minél radikálisabb eszközökkel ábrázolni.”

A stáb június 14-én költözik le Szegedre. A Miskolci Nemzeti Színházzal együttműködésben születő szuperprodukció sztárvendége a világhírű énekes, Paul Potts lesz. Ő június 24-én csatlakozik a csapathoz a Dóm téren, és egy hétig próbál a művészekkel a bemutatóig.

(fotó: Dusha Béla)

Megosztom

2016. május 31.


István, a király - négy helyett öt estén át!

Újabb előadásnapon tűzi műsorára az István, a királyt 2024-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját a korábban meghirdetett dátumok mellett augusztus 18-án is láthatja majd a Dóm téri közönség.

2023. december 01.

Részletek

Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren

Junior Prima-díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének főszerepét. A nagyszabású előadást, Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2023. november 28.

Részletek

Jegyértékesítési munkatársat keresünk

Jegyértékesítési munkatársat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok, teljes munkaidős munkavégzésre.

2023. október 26.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Péter Bence Live

koncert

06. | 28.
Jegyvásárlás

Geszti - Monori - Tasnádi

Ezeregy éjszaka

world musical

07. | 05., 06., 07., 12., 13.
Jegyvásárlás

Kunze - Lévay

Rebecca

musical

07. | 26., 27., 28.
08. | 02., 03.
Jegyvásárlás