Jegyvásárlás

Gyereknap, Drogcsapda, statisztaválogatás a REÖK-ben

Gyereknap, Drogcsapda, statisztaválogatás a REÖK-ben

Sűrű hétvégére készül a palota. A Drakula utolsó tánca című Szabadtéri-előadáshoz kapcsolódnak idén a gyereknapi programok, majd az utolsó Városszél-előadást láthatják a nézők vasárnap. Szombaton az Ének az esőben produkcióba keresnek statisztákat a produkció alkotói.

Május utolsó vasárnapján, 29-én is várja a látogatókat a Reök-palota, méghozzá különleges gyereknapi rendezvénnyel. Ha külsőleg nem is változik tetőtől-talpig Drakula kastélyává, gyereknapi programjában mégis a legendás vámpírgróf szellemét idézi meg jövő hét végén, 10 órától délután 4i-g a palota.

A leghíresebb vérszívó alakja ihlette a Szegedi Szabadtéri idei második bemutatóját, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes erdélyi népzenére írt, meseszerű táncelőadását. A REÖK ebből az alkalomból a Drakula-tematikára fűzte fel gyereknapi programját, ami arra is alkalmat teremt, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg Erdély és a néptánc világával.

Ehhez a legfőbb segítséget a Szeged Táncegyüttes nyújtja, 12 órától bemutatóval, majd tánctanítással ismertetik meg minden érdeklődővel a néptánc csínját-bínját. A népviseletet fel is próbálhatják a gyerekek, sőt hogy hogyan állnak rajtuk a gyönyörű ruhák, azt fényképen is megörökíthetik.

A bevállalósabbak az alagsori kincsvadászaton is megmérettethetik magukat, mintha csak a gróf kastélypincéjébe merészkednének le, bátorságukért pedig jutalmat nyerhetnek. A vámpír-mánia a további programokon is jelen lesz: témába vágó motívumok készülnek majd az origamis asztalnál, Mihály Orsolya arcfestésénél. Játékosan megjelenik a véres legenda a Coffeeshop kínálatában is, és vámpíros rajzfilmet nézhetnek a kicsik az ideiglenes vetítőteremben.

Csak ezen a napon 20 százalék kedvezménnyel vásárolhatják meg belépőiket az érdeklődők a Szabadtéri július 8-án és 9-én színre kerülő előadását, a Keresztes Ildikó és Novák Péter szereplésével színre kerülő Drakula utolsó táncát.

A gyereknapi program után a felnőttek figyelmére számít a palota. Megrázó történettel zárul a népszerű Városszél sorozat vasárnap. Réczei Tamás rendezésében Poroszlay Kristóf színművész egy drogfüggő fiú kálváriáját tolmácsolja, akit Romániában végül rabszolgaságba taszítanak, és az Interpol is nyomoz utána.

Az igaz történet főszereplője a drogfüggő Tamás, aki már gyerekkorában megtapasztalta a poklot. Osztályfőnöki és igazgatói megrovásai miatt anyja két hétre a WC-be zárta, és csak az iskolába engedte onnan. Fiatal felnőttként elindult a lejtőn, az út pedig egészen a drogfüggőségig vezetett, majd modernkori rabszolgává tették Romániában.

Fogságából csak a szüleinek küldött e-mail üzenetein keresztül tudott jelt adni magáról. Hogy az Interpolnak hogy sikerült a nyomára bukkannia, a fiú elbeszéléséből bontakozik ki, melyet most a nagyközönség is meghallgathat a Városszél előadásán. Az eset hiteles feldolgozásához az Anthropolis Egyesület szakértői, Mihalkó Viktória és Nagy Balázs voltak a rendező, Réczei Tamás segítségére.

Az előadásra szóló belépő 600 Ft, SZTE hallgatóknak és Délmagyarország előfizetőknek a jegy árából 10% kedvezményt biztosít a palota. A Városszél felolvasószínházi sorozat a Délmagyarország együttműködésével és az NKA támogatásával jött létre.

Az Ének az esőben statisztáit keresik szombaton

20 és 50 év közötti férfiakat és nőket keresnek a szuperprodukció alkotói május 28-án, szombaton 10 órától a REÖK-ben. Ének- vagy tánctudás nem szükséges, de a bátrabb jelentkezők akár egy-egy mondatos megszólalási lehetőséget is kaphatnak az előadásban. Nem mellesleg olyan sztárokkal léphetnek egy színpadra, mint Gálvölgyi János, Szulák Andrea, Szinetár Dóra, Kerényi Miklós Máté vagy Gömöri András Máté.

Megosztom

2016. május 24.


István, a király - négy helyett öt estén át!

Újabb előadásnapon tűzi műsorára az István, a királyt 2024-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját a korábban meghirdetett dátumok mellett augusztus 18-án is láthatja majd a Dóm téri közönség.

2023. december 01.

Részletek

Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren

Junior Prima-díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének főszerepét. A nagyszabású előadást, Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2023. november 28.

Részletek

Meghirdette Dóm téri évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2024-es, nagyszínpadi előadásaira. A Dóm téren a világhírű zongoraművész, Péter Bence nagykoncertje a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Szabadtéri önálló produkciójában a Rebecca és az Ezeregy éjszaka musicalek, valamint az István, a király rock-opera várja a közönséget.

2023. szeptember 28.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Péter Bence Live

koncert

06. | 28.
Jegyvásárlás

Geszti - Monori - Tasnádi

Ezeregy éjszaka

world musical

07. | 05., 06., 07., 12., 13.
Jegyvásárlás

Kunze - Lévay

Rebecca

musical

07. | 26., 27., 28.
08. | 02., 03.
Jegyvásárlás