Jegyvásárlás

Ég-mozi a színpadról – interjú az Újszegedi Szabadtérin fellépő Palya Beával

Ég-mozi a színpadról – interjú az Újszegedi Szabadtérin fellépő Palya Beával

Novemberben jelent meg Palya Bea Lélekzet című, legújabb albuma. Könnyűségében is mély zenei állomás ez az énekes-dalszerző számára, amelynek különleges dalai júliusban az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is felcsendülnek. Arról kérdeztük a kétszeres Artisjus- és Prima-díjas énekesnőt, mennyiben folytatja eddigi diszkográfiájának ívét és mennyiben tartalmaz újdonságokat a lemez.

Palya Bea: Az album a Lélekzet címet kapta, nem véletlenül. Nagyobb fokú szabadság van jelen az életemben, összehasonlítva a korábbi évekkel, és az egész anyag is nagyon szabad módon született. Dzsessz-zenében érlelődött művészekkel dolgozom, akik nagyon jól improvizálnak. Amikor összejövünk a próbateremben, akkor van egy flow, amit néha még jobban is szeretek, mint a koncerten – bár természetesen koncertezni is nagyon jó velük! Ezek az alkotói pillanatok annyira örömteliek, hogy a mostani zene is ebből nőtt ki.

Nagyon büszke vagyok a saját zenei értékrendemre, ízlésemre. Ez nem jelenti azt, hogy nem változik, hogy ne hallgatnék új dolgokat, ellenben elképesztően szeretem azt a zenét, ami születik. Semmilyen kompromisszumot nem kötök, csak a szívemből jövő, a fülemnek tisztán szóló dolgokat éneklem föl, ezt is hozom ki a srácokból. De van ennek olyan vetülete is, hogy teret hagyok a zenészeimnek, hogy játsszanak. Világklasszis zenészekkel dolgozom, és ez egy olyan bizalmi, a zenei szeretésen alapuló viszonyrendszer, aminek bizony a lemezen is nyoma van, egyszerűen olyan jó, különleges dolgokat játszanak.

Valójában egy Covid-albumot terveztem következőnek, ami keserűbb hangvételű lett volna; de amikor bementünk a próbaterembe, mégis vidámak voltunk, egyszerűen tele voltunk élettel, így az egész album is elképesztően élettel teli lett.

Hogyan nyilvánul meg ez a zenei összehang a nézők számára kézzelfogható módon egy koncert alkalmával?

Palya Bea: Felveszünk egy anyagot, de aztán hagyjuk, hogy éljen, lélegezzen. Koncertkörnyezetben is ez történik. Ehhez nagyfokú biztonság és egymásra figyelés kell, és persze minden koncertnek van egy váza a dalok mentén. Emellett nagyon más, amikor jópár száz ember elé ülünk be a színpadra – mondjuk a Szegedi Szabadtérin, mint amikor egy kisebb klubban játszunk. Mindig hagyjuk, hogy hasson ránk a pillanat, szerintem ettől lesz emberi, izgalmas, és élettel teli. A Szabadon című számot például valószínűleg több ezerszer játszottam el, mióta megszületett, de még kétszer sem ugyanúgy. Célom is ez valahol, hogy mindig legyen benne meglepetés! Azt hiszem, a nézők sem azért jönnek egy koncertre, hogy ugyanazt hallják, hanem hogy a viszonyokat érezzék, azt, ami köztem és a zenészek közt van. Ebből a szempontból egy jó koncert kicsit színház is: megjeleníti az emberi kapcsolatokat, amelyek hangokban, zenében kifejeződnek – és ez izgatja fel a nézőt, ez az, ami a fülét és a szívét ott tartja.

Július 12-én kik lesznek ennek az izgalmas játéknak a szereplői?

Palya Bea: A bevett ötfős csapatom – négy zenész és én – a csillagokat is lehozza az égről – ez Szegeden is így lesz! Nagyon jól ismerjük, várjuk is már a szegedi közönség szeretetét. Zenésztársaim közül Lisztes Jenőt én csak úgy hívom, a Cimbalomkirály: nemcsak a hangszere hungarikum, ő maga is! Rendkívüli könnyedséggel és humorral játszik, minden hangjára figyelni kell, ahogyan feltölti az üres helyeket és emeli a zenét, egészen fel az égig! Aztán ott van Orbán György, a létező bőgősök egyik legjobbika. Amint meghallja az első hangot, olyan élettel teli módon pengeti meg a hangszerét még akkor is, ha véletlen nem emlékszik a szám első szerkezetére, olyan erővel játszik, és persze elképesztően fülel, pillanatról pillanatra létrehoz valami áramlást, amitől az egész koncert emelkedik.
Czirják Tamást láttam fiúból férfivé érni a saját bandáimban az elmúlt kilenc év során – egyébként a Jazzbois dobosa, alapító tagja is. Ő is spirituális és zenei világklasszis! Dongó, a fúvós Szokolay Dongó Balázs pedig harminc éve társam a zenében, imádom, bármit is csinál – és ezzel a közönség is így van!


Említette, hogy a környezet is befolyásolja a csapatot - az Újszegedi Szabadtéri Színpad, a zöldövezeti elhelyezkedésével ideális, „levegős” helyszín a Lélekzet dalainak számára. Hogyan hat ez az előadóra?

Palya Bea: Én picit más mozit nézek, mint a közönség. Ők engem néznek, de én épp a 180 fokkal szemben lévő tájat látom. A nyitott tér, a besötétedő nyári este annyira gyönyörű, egyfajta plusz tágasságot ad számomra. Nagyon sok koncertet efféle „ég-moziként” őrzök meg a lelkemben. Sokszor úgy írok szövegeket, zenét is, hogy belső képeket fordítok le. Az új dalokra ez különösen jellemző, a Kígyó is egy konkrét, filmszerű történet, vagy a Sírd el a könnyeidet, a Vadludak, a Csillagvágta – mintha mozgóképet fordítanék vissza a verbalitásra. Érdekes szinesztézia, az érzékek együtt állása, ami zenére fordítódik. Énekes-dalszerzőként ezáltal a saját érzékenységemet is vásárra viszem.

Mi a helyzet a nézőkkel?

Palya Bea: Ez az átjárás az illékony világok birodalmába a zene és a dalok által, ez az, ami a közönséget is meg fogja indítani – mindig megindítja, de a szegedi közönség különösen jól edzett: füle van a hallásra, szíve a befogadásra.
Egy jó koncerten mélyebben kezdünk el lélegezni. Ráadásul az a fajta flow, ami köztünk van a zenekarban, szerintem nagyon különleges, ritka is talán. Vágni lehet a szeretetet a színpadon. Ezt a közönség is érzi!

A Szabadtéri Játékok helyszíne személyes okokból is különösen alkalmas lehet arra, hogy ez a flow-élmény megszülessen, igaz?

Palya Bea: Nem messze, Makón születtem, így Szeged nekem a gyerekkorom is egy kicsit, rokonaim is élnek ott. Különleges kiskori élmény ez a vidék a számomra, és persze rengeteget játszottam Szegeden. Zenésztársam, Dongó is, a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes és Békés megyei származása révén – egyszóval közel állunk ehhez a földhöz, a tájhoz: az életérzéshez, ami nekem ma Szegedet jelenti!

Palya Bea legújabb szerzeményeit és kedvelt slágereit is meghallgathatják a zenerajongók, akik csatlakoznak az egyedülálló énekesnőhöz és zenekarához a felszabadító zenei utazáson július 12-én, a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán.

 

Fotó: Veres Anita

Megosztom

2023. március 23.


Szegedi városnézésre invitálja rajongóit Janza Kata

Kedvenc szegedi helyeire kalauzolja el az érdeklődőket május 19-én, pénteken Janza Kata. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a szegedi Tourinform közös programján a színművész egy órán keresztül idézi fel a szívének legkedvesebb emlékeket a napfény városáról.

2023. május 12.

Részletek

Kezdetét vette az Ezeregy éjszaka próbafolyamata

Megtartották Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka olvasópróbáját. A Szegedi Szabadtéri Játékok idei ősbemutatójának alkotó- és szereplőgárdája Budapesten kezdte meg az előadás próbafolyamatát.

2023. május 09.

Részletek

Juronics Tamás rendezi meg az Ezeregy éjszakát a Dóm téren

Juronics Tamás rendezésében születik meg Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicalje, az Ezeregy éjszaka a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Kossuth- és Hevesi Sándor-díjas alkotó irányításával hamarosan megkezdődnek az augusztus 11-én debütáló produkció próbái.

2023. május 04.

Részletek
További hírek

További előadásaink

Linders

Menopauza

musical

07. | 07., 08.
Jegyvásárlás

Eisemann-Halász-Békeffi

Egy csók és más semmi

zenés vígjáték

07. | 15.
Jegyvásárlás

Mozart

A varázsfuvola

opera

08. | 04.
Jegyvásárlás